Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Benyák László

regisztrált villanyszerelő, villámvédelmi felülvizsgáló, villamos biztonsági felülvizsgáló oktató

 16 012 | |

 Benyák László

Villanyszerelőként kezdett el dolgozni, majd 1989-ben elvégezte a miskolci Bláthy Ottó Villlamosenergia-ipari Technikumot. 2002-ben a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Karának Villamosmérnöki szakán, főiskolai szintű villamosmérnök végzettséget szerzett.

1987 óta tagja a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek. 2013-tól a MEE Debreceni Szervezet vezetőségének tagja, ahol a villamosenergia szakcsoportot vezeti.

1986 óta az E.ON-nál, illetőleg jogelődjeinél dolgozik. Művezetőként, fogyasztói irodavezetőként, kirendeltség vezető helyettesként, fejlesztőmérnökként, fejlesztési szakértőként dolgozott. Jelenleg az OPUS TITÁSZ Zrt. Innovációs igazgatóságán innovációs szakértő, számos projektet vezet.

Munkahelyén több újítási és javítási javaslata volt az elmúlt években. Az E.ON 2006-ban az év emberének jelölte, és gyémántdíjjal tüntette ki.

2011-2012-ben az E.ON Hungária kisfeszültségű feszültség monitoring rendszerének kialakításával kapcsolatos projektet vezette. – Sikeres munkájának elismeréseként, kitüntetésben részesült.

2012-től 2024-ig az E.ON Hungária, majd az OPUS TITÁSZ kisfeszültségű feszültségmonitoring rendszerének témafelelőse volt, amely mellett és azóta is műszaki és biztonsági követelményekkel, hálózatfejlesztéssel, valamint alkalmazott technológiai követelményekkel kapcsolatos műszaki innovatív munkát végez. Részt vett a regisztrált villanyszerelői rendszer szakmai követelményeinek kidolgozásában, és aktívan közreműködik annak fejlesztésében.

Kiemelkedő munkájának elismeréséül, 2018-ban üzleti fókuszdíjat kapott.

Benyák László cikkei

30 cikk. Lapozó:

Benyák László

VBF: felülvizsgálat bérbeadás, tulajdonosváltozás esetén

2025. május 11. |  1545
26 4.78 (18)

Az ügyfél egy 3. emeleti lakás megvásárlását tervezi. Az eladó úgy tájékoztatta, hogy ez egy kivételes lehetőség, áron aluli az ajánlat, az épületnek, lakásnak rejtett hibája nincs, állapota kiváló. A vásárló ügyfél – az adásvétel megkötése előtt – szeretné tudni, hogy „a lakásban valóban rendben van-e a villany”, ezért szakemberhez, villanyszerelőhöz fordul.

Benyák László

Villanyszerelési munka, hibajavítás panellakásban

2025. március 10. |  2051
35 4.71 (31)

A panelépítés 1960 és 1990 közötti három évtizedében 788 ezer panellakás épült Magyarországon, a lakosság 20 százaléka ma is ezekben az ingatlanokban él. Az elmúlt évtizedek alatt a házgyári épületek villamossági rendszerei elhasználódtak, elavulttá váltak, javításuk folyamatosan jelentkező igény a villanyszerelők felé. Cikkünkben egy panellakást érintő teljesen átlagos megkeresés kapcsán nézünk egy egyszerűnek tűnő szerelési munka elvégzése mögé.

Benyák László

Villamos biztonságtechnika: sodrott kötések, potenciális veszélyforrások

2024. december 8. |  3036
39 4.83 (30)

Mikortól van tiltva a vezetők egyszerű összesodrásával készített kötések alkalmazása? – tette fel a kérdést egy regisztrált villanyszerelő. A válasznak szentelt cikkünkben, az „ősi” előírásoktól, az aktuális követelményekig mutatjuk be a vezetők kötéseire vonatkozó legfontosabb szabályokat és az alkalmazásuk során megjelenő kihívásokat.

Benyák László

HMKE tervezése és használatbavételét megelőző ellenőrzés 2.

2024. október 13. |  942
3 4 (2)

A cikk első részében egy 1988-ban létesült családi ház tetejére létesítendő háztartási méretű kiserőmű példáján keresztül ismertettük a HMKE-k létesítésének műszaki, gazdasági és csatlakozási feltételeit, valamint az általános tervezési szempontokat. A cikk második részében sorra vesszük az ellenőrzésre vonatkozó előírásokat.



Benyák László

HMKE tervezése és használatbavételét megelőző ellenőrzés 1.

2024. szeptember 13. |  1478
12 4.8 (10)

Egy 1988-ban épült családi ház tetejére az ügyfél háztartási méretű kiserőművet szeretne létesíteni. Az épület erősáramú csatlakozása szabadvezetékkel létesült (3×10 mm² MLC/25 mm² alumínium). Rendelkezésre álló csatlakozási áramerősség minden napszakban 3×16 A, kizárólag éjszaka 2×16+20 A. Az elosztói engedélyes az igénybejelentésre adott válaszában meghatározta az igény kielégítésének műszaki és gazdasági feltételeit, majd a rendelkezésre bocsátott csatlakozási dokumentáció kivonata alapján, a HMKE létesítéséhez hozzájárult.

Benyák László

Javítást, átalakítást követő ellenőrzés

Fogyasztásmérőhely 2.

2024. augusztus 4. |  1776
14 2 4.82 (11)

Egy 1974-ben létesült családi ház fogyasztásmérője előtt lévő 1×25 A névleges áramú kismegszakító a porszívó használatakor több esetben lekapcsolt. Az ügyfél a kismegszakító cseréjét kérte 1×32 A-re (1. kép). Az elosztói engedélyes műszaki gazdasági feltételein kívül, milyen szabályai vannak a javítással, átalakítással járó beavatkozásoknak? – kérdezte egy regisztrált villanyszerelő.

Benyák László

Használatba vételt megelőző első ellenőrzés

Fogyasztásmérőhely I.

2024. május 13. |  2953
23 4.68 (19)

Érvényes rendszerengedéllyel rendelkező fogyasztásmérőhelyet telepítettem, szükség van-e villamos biztonsági felülvizsgálatra? Kinek kell azt elvégeznie? Ki fogja kifizetni? Melyek az ellenőrzés gyakorlati szempontjai? Tette fel a kérdéseket egy regisztrált villanyszerelő.

Benyák László

Mikor és hogyan kell szabványosítani a fogyasztásmérőhelyet?

2024. március 11. |  8664
25 4.55 (22)

Cikkünkben megvizsgáljuk, hogy milyen szabályok vonatkoznak a fogyasztásmérőhely szabványosítására. Mikor kell elvégezni a szabványosítást? Hol kezdődnek, és meddig tartanak a fogyasztásmérőhelyek szabványosításának határai?

Benyák László

Miért kell adattáblát elhelyezni a fogyasztásmérőhelyen?

2023. november 30. |  2099
28 4.67 (21)

Cikkünkben arra a kérdésre keressük a választ, hogy milyen szabályok vonatkoznak a fogyasztásmérőhelyen elhelyezendő adattáblákra, illetve, hogy kinek a feladata az adattábla elhelyezése. A vonatkozó általános előírásokat, követelményeket a Kisfeszültségű kapcsoló- és vezérlőberendezések című, MSZ EN 61439 szabványsorozat 1. része tartalmazza. A felmerült kérdések megválaszolásának alapja, a gyártóval kapcsolatos fogalmak tisztázása.

Benyák László

Beépíthető-e csatlakozóaljzat a mérőszekrénybe? 3.

2023. szeptember 11. |  1672
11 4.44 (9)

Egy ingatlan tulajdonosa – a jelenleg még beépítetlen ingatlanára – villamosenergia-ellátást igényelt, mert 1-2 éven belül családi házat szeretne építtetni. A közcélú kisfeszültségű hálózat viszonylag új, amelynek az ingatlanhoz legközelebbi oszlopa az úttest másik oldalán található, az ingatlan közterületi határától 25 méterre. Az ügyfél, a megbízni kívánt regisztrált villanyszerelőnek elmondta, hogy az ingatlan közterületi határának közelében, oszlopon kialakított fogyasztásmérőhelyet szeretne csatlakozóaljzatokkal – olyat, mint amilyen az 1. képen is látható. A regisztrált villanyszerelő arról kérdezett, elhelyezhető-e az oszlopon kialakított mérőszekrényben, vagy az azzal összeépített szekrényben a csatlakozóaljzat, s mire kell odafigyelnie?

Benyák László

Beépíthető-e csatlakozóaljzat a mérőszekrénybe? 2.

Családi ház külső falsíkján kialakított fogyasztásmérő-szekrény esetén

2023. június 6. |  2606
16 1 4.62 (13)

A felhasználó a családi házának külső falsíkján kialakított fogyasztásmérő-szekrénnyel egybeépített, mért felhasználói főelosztóba 1 db egyfázisú csatlakozóaljzatot szeretne beépíttetni. A fogyasztásmérőhely 2020-ban létesült. A regisztrált villanyszerelő arról kérdezett, beépíthető-e a meglévő mérőszekrénybe a csatlakozóaljzat, és mire kell odafigyelnie?

Benyák László

Beépíthető-e csatlakozóaljzat a mérőszekrénybe?

Családi ház földre telepített fogyasztásmérő-szekrény esetén

2023. április 12. |  4442
32 1 4.6 (25)

A felhasználó a családi házának udvarán lévő füves terület gondozásához egy csatlakozóaljzatot szeretne beépíttetni a földre telepített fogyasztásmérőszekrénybe. A fogyasztásmérőhely az ingatlan közterületi határánál, a kerítéstől 1 méter távolságra lett elhelyezve, és 2018-ban létesült. Beépíthető-e a meglévő fogyasztásmérő-szekrénybe a csatlakozóaljzat? Mire figyeljek oda? – kérdezte a regisztrált villanyszerelő.

Benyák László

A regisztrált villanyszerelőket érintő etikai vizsgálatok rendszere

2023. február 3. |  1885
22 1 4.74 (19)

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület – Villamos Energia társaság (MEE-VET) által működtetett és felügyelt regisztrált villanyszerelő rendszer célja alapvetően a közcélú, kisfeszültségű hálózatokra történő csatlakoztatás műszaki egységesítése, szabályozása. A vonatkozó előírások és követelmények gyakorlati szempontjait a regisztrált villanyszerelő kézikönyv, a tisztességes piaci magatartás szabályait az etikai kódex foglalja össze a regisztrált villanyszerelők számára.

Benyák László

Külön mért árszabások összekapcsolásának tilalma

2022. december 5. |  4538
41 4.73 (33)

Egy családi ház villamosenergia-felhasználása A1, B és H árszabások szerint történik. A felhasználó arra kérte a regisztrált villanyszerelőt, hogy alakítsa át úgy a mért felhasználói hálózatot, hogy a fogyasztói berendezéseket – például villanytűzhelyt, mosógépet – az igénye szerint, a számára éppen kedvezőbb B vagy H tarifára átkapcsolva tudja üzemeltetni. A felhasználó érvei között elmondta, hogy a fogyasztásmérőkön megmért villamos energia ellenértékét a továbbiakban is megfizeti. Összekapcsolhatók a felhasználó igényének megfelelően a külön mért árszabások? Mire figyeljek oda? – kérdezte a regisztrált villanyszerelő.

Benyák László

Hálózatra csatlakoztatás földkábellel

2022. szeptember 15. |  4486
21 2 4.78 (18)

Egy új létesítésű, egyetlen felhasználási helyet tartalmazó családi ház villamosenergia-ellátását földkábellel kívánják biztosítani. Az igényelt áramerősség 3×32 A. Milyen legyen a fogyasztásmérőhely? Mire figyeljek oda? – kérdezte a regisztrált villanyszerelő.

Benyák László

Felhasználói vezetékhálózatok biztonsága

2022. június 7. |  3618
18 4.64 (14)

A felhasználói tulajdonú vezetékhálózatok biztonságos létesítéséhez és üzemeltetéséhez minimálisan elvárt követelményeket a vonatkozó jogszabályi és hatósági előírások, valamint a műszaki biztonsági követelmények (a szabványok) tartalmazzák. A cikkünkben bemutatjuk a releváns előírásokat, a jelenlegi helyzetet, a gyakorlati tapasztalatokat és a vonatkozó előírásokból adódó elvárásokat.

Benyák László

Gépek, emelőgépek időszakos vizsgálata

2022. február 7. |  3161
13 4.83 (12)

A megrendelő kezdeményezte, hogy a VBF felülvizsgálat során történjen meg a villamos gépek ellenőrzése is. Hogyan értelmezzük a VBF vizsgálatot egy adott villamos gépre pl. fröccsöntő gépre, emelőberendezésre, futómacskára, híddarura? – kérdezte a VBF felülvizsgáló, mondván, hogy a 47/1999. GM rendelet, valamint az MSZ EN 60204, MSZ 9721 szabványsorozatok is követelményként támasztják az adott gép áramütés elleni védelmének dokumentált ellenőrzését.

Benyák László

Eladták a lakást, villamos biztonsági felülvizsgálat szükséges

2021. március 8. |  17 906
66 4.78 (59)

Egy 1989-ben létesült családi ház adásvétele során az ügyvéd felhívta az eladó, valamint a vásárló figyelmét, hogy a lakóépületekben lévő lakások villamos berendezésén bérbeadáskor és tulajdonosváltáskor villamos biztonsági felülvizsgálatot kell végezni. A Villamos biztonsági felülvizsgálat elvégzését a 27/2020. (VII. 16.) ITM rendelettel módosított 40/2017. (XII. 4.) NGM rendelet 1. számú mellékletének (VMBSZ) 1.13.2 f) pontja írja elő.

Benyák László

Mérőhelyi beavatkozások

Átalakítás, felújítás szempontjai

2021. február 7. |  5030
54 4.67 (46)

Egy 1989-ben létesült családi ház méretlen betápláló fővezetéke, közvetlenül egy 300 mA kioldóáramú áram-védőkapcsolóba van bekötve, amely az elmúlt időszakban – látszólag ok nélkül – többször is kikapcsolt. Az indokolatlannak tűnő ÁVK-kioldások, jelentős bosszúságot okoztak az ügyfél számára, ezért az ügyfél regisztrált villanyszerelőhöz fordult, aki beazonosította a rendellenességet kiváltó okot és megszüntette a hibát.

Benyák László

Társasházakban jelentkező többletigények teljesítése

2020. december 7. |  3589
20 4.71 (17)

Az ügyfél szeretné, ha a többletigényének kielégítése gyorsan, zökkenőmentesen és minél olcsóbban történne meg. Ugyanakkor a gyakorlatban tapasztalható kaotikus helyzetek, a vonatkozó előírások és követelmények, valamint a piaci verseny jelentős kihívás elé állítja a szakembereket. A társasházakban jelentkező többletigények kielégítésével kapcsolatos vizsgálat, valamint a követelmények teljesítése sem egyszerű feladat.



30 cikk. Lapozó: