Szeret-e családi házba csapni a villám?
2016. augusztus 3. | Kruppa Attila | 58 505 |
Az alábbi tartalom archív, 8 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Ha végignézzük az elmúlt néhány év híradásait, azt tapasztalhatjuk, hogy azokban szinte kizárólag olyan eseteket találunk, amelyekben villámcsapás hatására családi házak égtek le. Ennek alapján kézenfekvőnek tűnik a kérdés felvetése, hogy miért hallhatunk kevesebbet más jellegű építményekben bekövetkező károkról. A villám kifejezetten „szeret” családi házba csapni? Netán veszélyesek a családi házak?
Ilyen az élet…
Mindenekelőtt szeretnénk megnyugtatni mindenkit azzal, hogy a kissé bulvárosra sikeredett felvezetésben említett kérdésekre rövid választ adunk: nem, a villám nem „szeret” jobban családi házba csapni, mint más építménybe, és a családi házak nem tekinthetők különösebben veszélyesnek. Akkor hát mégis, mi lehet a magyarázata annak, hogy a hírekben valóban szinte kizárólag családi házak leégéséről hallhatunk?
A magyarázat egyik részét vélhetőleg az adja, hogy azon építmények körében, amelyekben a villámok „említésre méltó” kárt képesek okozni, a lakóépületek számukat tekintve jelentős részt képviselnek, talán nagyobbat, mint más jellegű építmények. Csak a példa kedvéért, ha azt feltételezzük, hogy kétszer nagyobb a számuk, mint más építményfajtának, akkor – durva becslésként – kétszer gyakrabban történhet meg, hogy a villám lakóépületbe csap, minthogy más olyan építménybe, amelynek károsodása – a szó szoros értelmében – hírértékű. Ez tehát a statisztika és a média együttes hatása.
A magyarázat másik része a villámvédelem jogi szabályozásából vezethető le: családi házak esetén jogszabály (az Országos Tűzvédelmi Szabályzat) rendelkezik arról, hogy villámvédelmük kialakítására – néhány kivételtől eltekintve – nincs kötelezettség. Félreértések elkerülése végett jegyezzük meg, hogy a jogszabálynak ez a rendelkezése nem azért született, mintha a családi házaknál valamiért kisebb lenne a villámvédelmi kockázat, mint egy azonos kialakítási jellemzőkkel rendelkező, de más rendeltetésű épület (pl. orvosi rendelő, posta, okmányiroda stb.) esetében. A jogalkotó – a kockázat egyébként elfogadható növekedése mellett – a kisebb családi házak építtetőit szerette volna a villámvédelem tervezésének, kivitelezé-sének költségeitől mentesíteni, egyfajta szociális megfontolásból. (Ez nem új keletű „gesztus”, a korábbi szabályozásban is megtaláljuk ennek jegyeit.) Ennek következtében azonban a családi házak jellemzően nem rendelkeznek villámvédelmi rendszerrel („villámhárítóval”), szemben az egyéb rendeltetésű épületekkel, amelyek többnyire igen.
1. ábra: A villámhárító – szakszerűen: villámvédelmi rendszer, LPS – feladata, hogy közvetlen villámcsapás esetén megelőzze az épületet kigyulladását.
Mivel a villámvédelmi rendszer feladata éppen az, hogy közvetlen villámcsapás esetén megóvja az épületet – egyebek mellett – a tűz keletkezésétől, ezért villámcsapás hatására tűzeset szinte csak a villámvédelemmel nem rendelkező épületek között fordul elő, amelyek körében jelentős részt képviselnek a családi házak. Mindennek következtében szinte természetes, hogy a hírekben többnyire a villámvédelmi rendszerrel nem rendelkező családi házak leégéséről hallunk, akkor is, ha a villám nem „szereti” jobban a családi házakat, mint egyéb építményeket, és ebben az értelemben nem is tekinthetők veszélyesebbnek más építményeknél.
Nem okoz-e problémát a szomszéd villámhárítója?
Gyakran találkozhatunk arra vonatkozó kérdésekkel, hogy okoz-e problémát a villámvédelmi rendszer, akár úgy, hogy növeli a villámcsapás kockázatát („magához vonzza a villámot”), akár úgy, hogy a villámhárítót érő villámcsapáskor a közelben tartózkodókat áramütés éri.
A kérdés első részére egyértelmű és határozott nemmel kell válaszolnunk. Attól, hogy egy épületen villámvédelmi rendszert építünk ki, nem növekszik majd az épületet érő villámcsapások valószínűsége, gyakorisága. A villámhárító „csupán” arra szolgál, hogy ha a véletlen folytán az épületet éri villámcsapás, akkor a becsapási pont egy olyan szerkezeten legyen, amelyben a villám nem okoz kárt, és amely a villámáramot biztonságosan képes a földbe vezetni. Éppen ezért a villámvédelmi rendszer elemeit (mindenekelőtt a felfogót) a vonatkozó szabályok szerint az épület olyan részeinek közelében kell elhelyezni, amelyeket – villámvédelem hiányában is – eleve nagyobb valószínűséggel ér villámcsapás: a tetőből kiálló kémény, a tető sarkai, szélei stb. Teljesen mindegy tehát, hogy a szomszéd vagy mi építünk ki villámvédelmi rendszert, azzal nem növeljük a villámcsapás valószínűségét.
Nemmel kell válaszolnunk a kérdés második részére is, de ebben az ügyben egy kicsit nagyobb körültekintésre van szükség. Vitán felül áll, hogy abban a pillanatban, amikor egy villámhárítót éppen villámcsapás ér, egészségtelen dolog a villámhárítónak támaszkodni… Azonban a villámhárító az előbb említettek szerint nem növeli annak valószínűségét, hogy az épületet villámcsapás éri, nem növelheti annak valószínűségét sem, hogy valakit áramütés ér villámcsapás következtében. A legrosszabb esetben nem csökkenti. (Vagyis egy villámvédelmi rendszer nélküli épületben tartózkodó személyt az épületet érő villámcsapás esetén ugyanúgy érhet villám által okozott áramütés, mint ha van villámvédelmi rendszer: lényegében tehát, ha nincs villámhárító az épületen, zivataros időben a falnak sem érdemes támaszkodni!...) A villámvédelmi rendszert azonban eleve úgy kell tervezni és kivitelezni a vonatkozó szabályok szerint, hogy az áramütésből eredő kockázatok elhanyagolhatók legyenek (pl. több levezetőt kell létesíteni, ezáltal a villámáramot megosztva). A szakszerűen létesített villámvédelmi rendszer tehát csökkenti az áramütés kockázatát – ezért is fontos a szakszerűség.
Nem kell beletörődni a kockázatba
Annak számára, akinek házát villámcsapás hatására kár érte, valószínűleg kevés vigaszt jelent, hogy egy ilyen esemény valószínűsége általában nem túl nagy. És bár a valószínűsége a villámcsapásnak kicsi, de következményeként szinte minden esetben jelentős kárral kell számolni, ezért a legtöbb háztartás eljut addig a gondolatig, hogy valamilyen módon csökkenteni kellene a kockázatot. Ennek egyik egyszerű és kézenfekvő módja a megfelelő biztosítás kötése. Azonban tisztában kell lenni azzal, hogy a biztosítás a károknak nem megelőzésére, hanem a bekövetkezett anyagi veszteségek csökkentésére szolgál. Aki szeretné magát megkímélni a villámkároktól, illetve az utólagos kárelhárítás, helyreállítás kellemetlenségeitől, annak célszerű villámvédelmet kiépíttetnie, megelőző védelmi intézkedésként (1. ábra).
A villámvédelmi rendszer („villámhárító”) kiépítése
A „villámhárító” látszólag egyszerű szerkezet, de megfelelő működése csak akkor várható, ha kivitelezése a fizika törvényeinek figyelembevételével történik – mégiscsak azt a villámot akarjuk rajta biztonságosan levezetni, amelyben rövid ideig akár 150-200 ezer amper erősségű áram is folyhat! Ezért a villámvédelmi rendszert csak szakszerű tervek alapján javasolt kivitelezni. Általánosságban az a legszerencsésebb, ha a villámvédelmi rendszer létesítése a ház építésével egyidejűleg történik. Ennek nemcsak az az az előnye, hogy műszaki és gazdaságossági szempontból a villámvédelem az épület szerkezetének részeként alakítható ki a leghatékonyabban, hanem az is, hogy ilyenkor az épületen kívül (pl. az épület homlokzati részein) viszonylag kevés villámvédelmi szerkezet jelenik meg. Figyelembe véve, hogy villámhárítóval szembeni ellenérzés az emberek többségében azért alakul ki, mert – érthető módon – nem tetszenek nekik az épületet elcsúfító „drótok”, a levezetők építményszerkezetekben történő elrejtése segít ennek a problémának a megoldásában.
Esztétikus és biztonságos védelem azonban utólag is kialakítható. Egyrészt az „új” szabvány (az MSZ EN 62305) révén a villámvédelmi felfogó és levezető részeit kevésbé kell kiemelni az épület tetejének és homlokzatának síkjából. Másrészt a korszerű szerelési anyagok sok lehetőséget kínálnak arra, hogy a villámvédelmi rendszer elemei kevéssé feltűnő helyeken (pl. ereszcsatorna mögé elrejtve) legyenek rögzítve. Utólagos kivitelezésnél az egyik legnagyobb műszaki problémát a földelő kialakítása jelenti, a meglévő járdák, útburkolatok és hasonlók miatt. Ezek bontásának és helyreállításának szükségességével célszerű számolni. Azonban az ebből fakadó kellemetlenségekért bőven kárpótolhat az a tény, hogy a szakszerűen kialakított villámvédelmi földelő – villámvédelmi szerepén túl – érintésvédelmi földelőként is „működik”, jelentősen hozzájárulva az épület villamos biztonságához. Hangsúlyozni kell, hogy a villámvédelmi rendszer tervezése és kiépítése villámvédelmi szakember feladata, amelynek feltételrendszerét jogszabályok is rögzítik. Ezért megbízás előtt célszerű tájékozódni arról, hogy a feladatra vállalkozó szakember rendelkezik-e a jogszabályokban előírt képesítésekkel és jogosultságokkal.
Túlfeszültség-védelem
A villámoknak van a tűznél kevésbé „látványos”, de azért sok bosszúságot (és kárt) okozó hatása is: a túlfeszültség, amely elsősorban az egyre szaporodó elektronikus eszközökre jelent veszélyt. Ez a veszély az utóbbi években sokakban tudatosult – szerencsésebb esetben szakmai érdeklődés vagy hallomás útján, kevésbé szerencsés esetben kellemetlen tapasztalat révén –, így a túlfeszültség-védelem jelentőségének magyarázata alighanem szükségtelen. Már a laikusok nagy része is tudja, hogy a korábban alkalmazott egyszerű védelmi intézkedés, a készülékek „kihúzása a konnektorból” egyre kevésbé hatásos. A háztartási készülékek jelentős része – a kazántól a mosogatógépig – nem választható le így a hálózatról, más részüktől – pl. telekommunikációs és számítástechnikai eszközöktől, vagyonvédelmi rendszerektől – pedig folyamatos működést várunk el, ezért nem szívesen szakítjuk meg vezetékes hálózati kapcsolatukat akkor sem, ha erre elméletileg lenne lehetőségünk. Ennek megfelelően a túlfeszültség-védelmi eszközök alkalmazása széles körben terjed, annak ellenére is, hogy a túlfeszültség-védelem kiépítésének gyakorlati szabályait mind a mai napig számos bizonytalanság övezi. Éppen ezért volt komoly előrelépés, hogy tavaly júniusban megjelent a Magyar Elektrotechnikai Egyesület és a Magyar Biztosítók Szövetségének közös ajánlása e tárgyban (lásd: A túlfeszültség-védelem kialakítása a MEE-MABISZ ajánlásának figyelembevételével).
Az ajánlás elsődleges célja az, hogy egyértelműen rögzítse, családi házak és társasházak esetében a túlfeszültség-védelmi rendszer kialakításának mi az a minimális műszaki tartalma, ami a technika jelen állása szerint már elfogadható védelmi intézkedésnek tekinthető. Ezt ugyanis a villámvédelmi szabvány alapján nem lehet a kellő egyértelműséggel meghatározni. (Megjegyezzük, hogy az ajánlásnak – amely letölthető a www.mee.hu és a www.mabisz.hu honlapról is – nincs kötelező jellege sem a biztosítókra, sem a biztosítottakra vonatkozón.)
A túlfeszültség-védelem kiépítése
A villámvédelmi intézkedések körébe tartozó túlfeszültség-védelem esetében is felvetődik a kérdés, hogy az hogyan építhető ki. Szigorúan véve a túlfeszültség-védelem a villámvédelmi intézkedések körébe tartozik, így – a villámvédelmi rendszerhez hasonlóan – ennek kivitelezése is szakszerű tervek alapján javasolt. Mégis – egyrészt a védelmi eszközök jellegéből fakadóan, másrészt a kialakult gyakorlatból következően – elfogadható, ha a családi ház túlfeszültség-védelmének kiépítése az említett MEE-MABISZ ajánlás alapján tervek nélkül, de hozzáértő szakember bevonásával történik (2. ábra). A kisfeszültségű (230 V-os „erősáramú”) hálózaton a kiépítést egyértelműen villanyszerelőre kell bízni, az áramütés veszélye miatt. Azért is villamos szakembert kell igénybe venni ehhez, mert a túlfeszültség-védelmi eszközök csak akkor működnek megbízhatóan, ha a földelőrendszer állapota megfelelő – a túlfeszültség-védelem kiépítésének tehát a földelőrendszer ellenőrzése, esetleg javítása is részét képezi. Védelmi eszközök beépítésére a vezetékes telekommunikációs (TV, Internet, telefon) hálózatokon is szükség van. Ezek esetében az áramütés veszélye nem áll fenn, mivel azonban a védelmi eszközök fizikai paraméterei befolyásolják a jelátvitel minőségét, ezek kiválasztásához és beépítéséhez is célszerű szakember segítségét kérni.
2. ábra: Túlfeszültség-védelmi eszközök javasolt beépítési helye. Szigorúan véve a túlfeszültség-védelem a villámvédelmi intézkedések körébe tartozik, így – a villámvédelmi rendszerhez hasonlóan – ennek kivitelezése is szakszerű tervek alapján javasolt.
Meddig jó a túlfeszültség-levezető?
A túlfeszültség-védelmi eszközökkel („túlfeszültség-levezetőkkel”) kapcsolatban legtöbbször az a kérdés vetődik fel, hogy „hány túlfeszültséget képes levezetni?” A túlfeszültség-védelmi eszközök úgy vannak méretezve, hogy megfelelő helyen történő beépítés esetén több „levezetésre” is alkalmasak legyenek. (Bár ez a fogalmazás elég homályosnak tűnhet, hagy utaljunk itt megint csak arra, hogy a MEE-MABISZ ajánlás éppen arra született, hogy a témában kevéssé otthonos szakemberek és laikusok számára is bemutassa, hogy az épület mely pontján milyen túlfeszültség-védelmi eszköz beépítése célszerű.) Általánosságban annyi jelenthető ki, hogy a szakszerűen beépített védelmi eszközök évekig (a tapasztalat szerint legalább 10-15 évig) képesek a védelem feladatát ellátni, mielőtt cseréjük lenne szükséges.
A másik gyakori kérdés, hogy a túlfeszültség-védelmi eszközöket a „levezetést” követően vissza lehet-e kapcsolni. A kérdés nyilván abból fakad, hogy a túlfeszültség-levezetőket a laikusok a kismegszakítóhoz hasonló védelmi eszköznek tekintik, amelyek – miután a kioldást előidéző probléma megszűnt – visszakapcsolhatók. A túlfeszültség-védelmi eszközök teljesen más fizikai elven működnek, alkalmazásuknak éppen az a célja, hogy a „levezetést” észre se lehessen venni, azaz a fogyasztókészülékek működését a villám hatása ne befolyásolja. Ha a túlfeszültség-levezetők mégis elhasználódnak, például e×trém igénybevétel hatására, visszakapcsolásuk nem lehetséges, cseréjük szükséges.
Rendszeres ellenőrzés és karbantartás
Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a villámvédelmi rendszer csak akkor képes feladatát ellátni, ha állapota megfelelő. A villámvédelmi rendszer megfelelőségét rendszeres időközönként (lakóépületek esetében általában 6 évenként) felül kell vizsgáltatni, karbantartásáról gondoskodni kell. Ugyanez igaz a túlfeszültség-védelmi rendszerre is. A védelmi eszközök („túlfeszültség-levezetők”) jelentős részén található olyan állapotjelzés (3. ábra), amelynek szemrevételezése folytán a védelem működőképességéről meg lehet győződni. Ezeket célszerű a tulajdonosnak rendszeres időközönként, nagyobb zivatarokat követően ellenőriznie, hogy az elhasználódott betétek cseréjéről időben gondoskodhasson.
3. ábra: A villamos hálózaton beépített, kismegszakítókhoz hasonló alakú és méretű túlfeszültség-levezetők működőképességét az ún. állapotjelző révén lehet szemrevételezéssel ellenőrizni.
A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.
A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.