Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Címke: Jogszabályok

„Jogszabályok” címkével jelölt tartalmak

  1. Változtak a jótállás szabályai

    Idén májusban lépett hatályba az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó, kötelező jótállásról szóló kormányrendelet módosítása. A módosítás jelentősen érinti a kötelező jótállás időtartamát, illetve a jótállási jegyekre vonatkozó rendelkezéseket...

  2. Az Energiaügyi Minisztérium megerősítette, kik maradhatnak éves szaldóban

    A 2023. december 29-én megjelent közlönyben több rendeletmódosítás szövegét is félreértették egyes online médiumok munkatársai és elindult a hazai sajtóban egy pánikkeltés, miszerint azok a napelemes igénybejelentések, amelyek szeptember 7. előtt elu...

  3. Gázüzemű égetőberendezések robbanásvédelme

    Magyarországon az elmúlt időszakban jelentős beruházások történtek, történnek és vélhetően történni is fognak. Ezen beruházások keretében számos égetőberendezés épült meg fűtés, vagy technológiai céllal. Megtalálhatók közöttük a kisebb, néhány száz k...

  4. A nem norma szerinti villámvédelemről

    Nem is hinnénk, hogy mennyi helyen találkozunk még nem norma szerinti villámvédelemmel. Meglepőnek tűnhet, de hazánkban a kiépített villámvédelmek döntő többsége még nem norma szerinti. Sőt, az újonnan létesített villámvédelmi berendezések nagy része...

  5. Beépíthető-e csatlakozóaljzat a mérőszekrénybe? 2.

    A felhasználó a családi házának külső falsíkján kialakított fogyasztásmérő-szekrénnyel egybeépített, mért felhasználói főelosztóba 1 db egyfázisú csatlakozóaljzatot szeretne beépíttetni. A fogyasztásmérőhely 2020-ban létesült. A regisztrált villanysz...

  6. Külön mért árszabások összekapcsolásának tilalma

    Egy családi ház villamosenergia-felhasználása A1, B és H árszabások szerint történik. A felhasználó arra kérte a regisztrált villanyszerelőt, hogy alakítsa át úgy a mért felhasználói hálózatot, hogy a fogyasztói berendezéseket – például villanytűzhel...

  7. Elmentek a tűzoltók, hogyan tovább?

    A legtöbb ember számára a tűz csak egy másokat veszélyeztető rossz dolog. Sajnos azonban sokak számára fájdalmasan megélt valóság, hogy otthonukban, munkahelyükön vagy közvetlen környezetükben megismerkednek a tűz pusztításával. Talán elsőre jogos a ...

  8. Lakáseladás esetén szükséges a villamos hálózat felülvizsgálata

    A Villanyszerelők Lapja január-februári és márciusi számában már írtunk a 40/2017. (XII. 4.) NGM rendelet módosításáról, amely a lakások eladása vagy bérbeadása esetén – bizonyos feltételek mellett – előírja az ingatlan villamos hálózatának felülvizs...

  9. Megfelelés a MEKH rendeletnek

    A villamos készülékek és mérőeszközök gyártóinak termékkínálatában számos megoldás létezik az 1/2020. (I. 16.) MEKH rendeletben előírt mérések megvalósítására, ezeket részleteztük a cikksorozatunkban. Jelen cikkünkben a motoros leágazások esetén alka...

  10. Túláramvédelem II.

    A 2021/1-2. lapszámban kezdtük meg az „MSZ HD 60364-4-43. Kisfeszültségű villamos berendezések. Biztonság. Túláramvédelem.” szabvány tárgyalását, ennek a folytatása következik, amelyben szó lesz a túlterhelésvédelmi eszközök elhelyezésének vagy elha...

  11. Megfelelés a MEKH rendeletnek, nem hagyományos mérőeszközökkel

    A témában született korábbi cikkeinkben (VL 2020/11. és 12. szám) összefoglaltuk a MEKH 1/2020. (I. 16.) rendelet részleteit, továbbá bemutattunk egy lehetséges megoldást. Nevezetesen a hagyományos villamos mérőkkel történő mérést, amely kielégíti a ...

  12. Lakáseladás és bérbeadás esetén kötelező a felülvizsgálat

    Történt egy jogszabályváltozás a közelmúltban, amely jelentősen érinti az ingatlanpiacot és a villamos szakmát is. A 40/2017. (XII. 4.) NGM rendelet a lakások eladása vagy bérbeadása esetén – bizonyos feltételek mellett – előírja az ingatlan villamos...

  13. Villanyszerelési munkákra is fordítható az otthonfelújítási támogatás

    A Magyar Közlöny 259. számában megjelent a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról szóló 518/2020. (XI. 25.) Korm. rendelet. A rendelet külön említi az elektromos közműszolgáltatás bevezetését, illetve annak belső hálózatának kiépíté...

  14. MEKH rendelet az almérők telepítéséről

    2020. január 16-án megjelent egy nyúlfarknyi, kétoldalas, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által jegyzett rendelet az almérők telepítéséről. Ez a rendelet meglehetősen rövid és tömör, ugyanakkor fenekestől fordítja fel azon szerveze...

  15. A felhasználói igények és a követelmények csapdájában

    A hálózatra csatlakoztatással kapcsolatos gyakorlati szokások és a vonatkozó követelmények között esetenként jelentős eltérések tapasztalhatók. Miből adódnak ezek az eltérések? Az egyszerűnek tűnő kérdés mögött számos ok és okozati összefüggés rejlik...

  16. A „veszélyes kéziszerszám” a munkavédelem találmánya

    A Villanyszerelők Lapja decemberi számában jelent meg a kéziszerszámok kötelező felülvizsgálatáról szóló cikkünk, amellyel kapcsolatban érkezett egy olvasói levél, amit vitaindító szándékkal teszünk közé....

  17. Kéziszerszámok felülvizsgálata

    A jogszabályok kötelezően előírják a kéziszerszámok felülvizsgálatát. A cikkben megfogalmazom az ezzel kapcsolatos aggályaimat, de utána azt is leírom, hogy szerintem mi a megoldás – aztán rábízom mindenkire, mit tesz. Szokás szerint, még azt sem mon...

  18. Ki végezhet villanyszerelési munkát?

    A címben feltett banálisnak tűnő kérdésre keressük a cikkünkben a választ, hiszen mindenki találkozott már olyan kivitelezővel, aki villanyszerelési munkát végzett, villanyszerelői képesítés nélkül. Azt fogjuk megvizsgálni, hogy milyen követelményekn...

  19. Dokumentálás érintésvédelmi felülvizsgálók számára

    A magyarországi szakemberek dolgát számos tényező nehezíti: egyrészt a dokumentálásra vonatkozó előírások elmúlt években történt változása, másrészt a vonatkozó szabványok beszerzésének jelentős költsége, harmadrészt az egyszer már megszerzett tudás ...

  20. Gondolatok a nem norma szerinti villámvédelemről

    A szakma érdeklődésének középpontjában általában az „új”, MSZ EN 62305 szabvánnyal fémjelzett „norma szerinti” villámvédelem áll. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a régi, MSZ 274 szabványhoz kötődő „nem norma szerinti” villámvédelem régóta válto...