Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Idén elmarad az Erőművek Éjszakája

2020. szeptember 7. | VL online |  1526 |

Idén elmarad az Erőművek Éjszakája

Tavaly ősszel első alkalommal rendezték meg az Erőművek Éjszakáját, azonban az erőművekben dolgozó szakemberek és a látogatók biztonsága miatt idén nem tartják meg az eseményt.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal fontos célkitűzése, hogy ösztönözze a fogyasztók tudatos és takarékos energiafelhasználását. Ennek érdekében tisztában kell lennünk azzal, hogyan takaríthatunk meg minél több energiát a mindennapok során otthonainkban. A felhasznált energiát azonban elő is kell állítani, meg kell termelni. Ha tudatosan és takarékosan szeretnénk bánni energiaforrásainkkal, akkor jó, ha tudjuk azt is, hogy az energiát kik, hol, milyen eszközökkel és forrásokból, hogyan állítják elő. Az Erőművek Éjszakája ezt mutatja be a nagyközönségnek.

A MEKH és csatlakozó partnerei 2019 novemberében rendezték meg az első Erőművek Éjszakáját. Az eseményhez országszerte 42 erőmű, fűtőmű és látogatóközpont csatlakozott. A nyílt napon az érdeklődő nagyközönség bepillanthatott a villamosenergia- és távhőtermelés kulisszatitkaiba, megismerkedhetett az erőművekben és a fűtőművekben zajló munkával, a legfontosabb berendezések működésével és a technológiai folyamatokkal. Az első Erőművek Éjszakája csaknem 4000 látogatót vonzott országszerte.

A járványveszély okozta bizonytalan helyzet miatt azonban 2020-ban a MEKH nem szervezi meg a rendezvényt. „Az erőművek stratégiai fontosságú, a lakosság mindennapi energiaellátást biztosító egységek, ezért akkor járunk el felelősen, ha sem az ott dolgozók, sem a látogatók egészségét nem kockáztatjuk. Bízunk benne, hogy 2021-ben újra megrendezhetjük a programot” – mondta Scherer Zsolt, a MEKH szóvivője.

 

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.

A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →

 

ÁramtermelésAtomerőműErőműErőművek

Kapcsolódó