Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Deme László

 3208 | |

 Deme László

A Kandó Kálmán főiskola elvégzése után a Budapesti Elektromos Művek Közvilágítási Üzemviteli Osztályára került. Ekkor kezdte gyártani a Tungsram a nagynyomású nátrium- és fémhalogénlámpákat. E fényforrások gyakorlati, nagy mennyiségű tesztelése és ezek közvilágítási alkalmazása tartozott első feladatai közé. Az ELMŰ átalakítását követően a Tungsram újonnan szervezett Fényrendszer Értékesítési Főosztályára került, ahol összetett világítási rendszerek tervezésében, kivitelezésében vállalt szerepet.

A külkereskedelmi orientáltságú vállalatnál alkalma nyílt a világ számos országában stadionok, sportcsarnokok sportvilágításában, illetve közvilágítási berendezések létesítésében részt venni. A Tungsram külföldi, konkurens vállalatnak történő eladását követően önálló céget hozott létre kollégáival. A Lisys Zrt. keretein belül legalább 15 stadion sportvilágításában és több, mint száz műemléképület díszvilágításában tevékenykedett. Az Országház díszvilágításának kialakítása elismeréseként Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapott. Jelenleg a Lisys-Project kft-nél dolgozik műszaki igazgatói beosztásban.

Deme László cikkei

25 cikk. Lapozó:

Deme László

A Kossuth tér új közvilágítása

2014. május 15. |  6086

Amikor a Kossuth tér átépítését elhatározták, még egészen más elképzelések uralkodtak, mint később, a konkrét tervezés időszakában. Időközben ugyanis eltelt néhány év, amely alatt változott a megbízó személye, a koncepció, továbbá új anyagok is megjelentek, ami befolyásolt sok mindent – a világítás kialakításában is.

Deme László

A Mátyás templom belső világítása

2014. február 13. |  10 666
1 5 (1)

Amikor 2006-ban elkezdődött a Mátyás templom rekonstrukciója, kevesen gondolták volna, hogy az átadásra 2013 őszén kerülhet csak sor. A munka összetettsége, a műemléki környezet igényessége, az a kérés, hogy a templom mindennapi élete, beleértve a turisták fogadását is, valamilyen szinten mindig biztosítható legyen, mind hozzájárult a tervezett határidő többszöri módosításához.

Deme László

Az Operaház ideiglenes díszvilágítása

2013. március 16. |  3350
1 5 (1)

A karácsonyi időszakban nemcsak a szokásos ünnepi fények jelentek meg az Andrássy úton, hanem, aki egy kicsit jobban figyelt, észrevehette, hogy az egyik legszebb budapesti épületet külön is megvilágították. Amellett, hogy sokan jó érzéssel szemlélték az Operaház díszvilágítását, legalább ennyien észre sem vették a változást. Jellemző, hogy néhány ismerősöm azt hitte, hogy eddig is volt az épületnek díszvilágítása.

Deme László

A hazai labdarúgóstadionok világításának helyzete

2012. december 11. |  8140
1

Érdekes helyzet adódott az idei magyar labdarúgó-bajnokságban. Váratlanul feljutott az első osztályba egy korábban esélytelennek vélt csapat. A nagy örömbe rövidesen kis üröm is vegyült, mivel a Magyar Labdarúgó Szövetség alkalmatlannak ítélte stadionját NB I-es mérkőzések megrendezésére, többek között azért, mert nem rendelkezett stadionvilágítással.





25 cikk. Lapozó: