Széleskörű nukleáris programot jelentett be Emmanuel Macron francia államfő, amelynek keretében Franciaország 2050-ig hat új, második generációs európai nyomottvizes reaktort (EPR) épít, és további nyolc kisebb reaktor építését is megfontolja.
A köztársasági elnök azt is jelezte, hogy minden olyan reaktor időtartamát meghosszabbítja ötven éven túl, amelynek esetében ez lehetséges, és nem zár be egyet sem. Ez a döntés teljes ellentétben áll az államfő 2018-ban tett bejelentésével, amikor tucatnyi elöregedett reaktor bezárását helyezte kilátásba.
„Két fontos döntést hoztam: meghosszabbítjuk azon atomreaktorok élettartamát, amelyeket lehet, anélkül, hogy engednénk a biztonságból, és egyetlen olyan atomreaktort sem zárunk be a jövőben, amely képes a termelésre, kivéve ha azt biztonsági okok indokolják” – mondta Emmanuel Macron. Hozzátette, megkérte a francia állami áramszolgáltatót, az EDF-t, hogy vizsgálja meg, hogyan lehet ötven éven túl meghosszabbítani az atomreaktorok üzemidejét.
A hat új reaktor üzembeállítása lépcsőzetes lesz 2035-től. Az ágazat nyolc kisméretű innovatív, jobb hulladékfeldolgozással járó atomerőművet, úgynevezett SMR-t (Small Modular Reactor) is fejleszt.
A döntéssel hosszú távon 2050-ig Franciaországnak 25 gigawatt új nukleáris kapacitása lesz a jelenlegi 61 gigawatt mellett. A jelentős növekedést a kormány az újraiparosításra és a dekarbonizációra vonatkozó tervei miatti megnövekedett elektromosáram-igénnyel indokolja, miközben a 2020-as többéves energiastratégiában még a 12 legrégebbi reaktor bezárása szerepelt.
Franciaországban mintegy 72 százalékos a nukleáris energia aránya a lakosság energiaellátásban, ami a legmagasabb a világon, és az ország energiafüggetlenségét 18 atomerőműben 56 reaktor biztosítja. Franciaország az atomenergiát tartja a francia energiafüggetlenség pillérének, írtuk a Villanyszerelők Lapja korábbi cikkében.
Franciaországban jelenleg 56 atomerőművi blokk termel villamos energiával látva el az ország lakosságának több mint háromnegyedét
Emmanuel Macron elismerte, hogy az „elmúlt évtizedre rányomta a bélyegét a nukleáris energia iránti nemzetközi kétkedés, a fukushimai szörnyű esemény nyomán. Vannak olyan nemzetek, amely ebben az időszakban radikális döntéssel hátat fordítottak az atomenergiának. Franciaország nem tette meg ezt a lépést, ellenállt, de nem ruházott be többet a nukleáris szektorba, mert a kételkedés jelen volt” – hangsúlyozta az elnök.
A francia elnök jelezte, hogy a hat európai nyomottvizes reaktort (EPR) – amelyek teljesítménye 1600 megawatt (a paksi atomerőmű teljesítménye 2000 megawatt) – a nemzeti szuverenitás jelképének számító EDF fogja megépíteni és működtetni.
A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.
A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.