Hiánygazdaság jöhet a napelempiacon?
2021. október 26. | VL online | 2272 |

A világgazdaság minden résztvevőjét hátrányosan érintik a jelenleg zajló globális folyamatok, amelyek okai összetettek és egymásra hatók. Napi szinten hallani újabb és újabb területekről, amelyek gyártói kapacitáscsökkenésről, gyárleállásokról, nyersanyaghiányról, szállítási nehézségekről, költségnövekedésről számolnak be. Ebbe a sorba kényszerül beállni a napelemipar is.
Megtorpanni látszik az eddigi tendencia. Míg az utóbbi években a napelemek ára folyamatosan csökkent, most határozott áremelkedésnek nézhetünk elébe – figyelmeztet az NVSolar a Facebook-oldalukra írt posztjukban.
Az áremelkedést nem lehet egy dologra fogni, számos apróbb és nagyobb esemény együttállása hozta létre. Elsők közt meg kell említeni a kínai energiaválságot. Sok tartományban olyan mértékű lett az energiahiány, hogy az üzemek 2 napot dolgoznak, majd 2 napra bezárnak. Ez pedig azt jelenti, hogy nagyjából felére esik a termelésük. Az üzemek pedig ezt a veszteséget próbálják beépíteni az áraikba. És ezt meg is tehetik, mivel a leállásukkal komoly hiány lépett fel a világpiacon.
Drasztikusan nőttek az alapanyag árak is, ami szintén hatással van a napelemek árára.
Nőttek a nemzetközi szállítási költségek is. És ez a növekedés sem elhanyagolható mértékű már rég. Míg év elején 2000 dollár körül volt egy 40 láb hosszú konténer szállítási költsége Ázsiából Európába, addig ez most kb. 9000 dollár, de már hallani 14-16000 dolláros szállítási költségekről.
Mivel nőtt a világpiacon az energia ára, így egyre nagyobb a lakossági és a céges igény a saját energiatermelő rendszerek iránt. Ennek pedig a legköltséghatékonyabb módja a napelem. Így jelenleg a világpiacon is egy felfokozott igény van napelemek iránt, ami tovább viszi felfelé az árakat.
Ha ez mind nem lenne elég hozzájön még a forint/euró árfolyam újra elindult felfelé. Míg szeptember elején 347 forint volt egy Euró, most már 365 forintnál tartunk és nem látni a végét. Már pedig a napelem rendszerek főbb elemeit Euróban kell fizetni.
Csupán néhány ok, amelyek kapcsán sokan meg fognak lepődni azon, hogy nőnek a napelemrendszerek árai. A fentiek alapján prognosztizálható, hogy most nem 2-3%-os emelkedés várható.
De nem csak áremelkedéssel kell számolnunk, hanem áruhiánnyal is. A gyártókapacitás-kiesés és a világpiaci igények egyidejű növekedése nem csak az árakat tolja felfelé, hanem komoly hiányt gerjeszt a napelempiacon.
A következő fél évben vélhetően el kell engedni az „én már pedig XY napelemet rendeltem, nem fogadok el mást!” mondatokat, mert öröm lesz az is, ha hasonló minőségű és teljesítményű napelemet tud beszerezni a kivitelező – vetíti előre az NVSolar írása.
Mi lesz a rövidesen induló ingyenes pályázattal?
Az eleve alacsony fajlagos költségeket az új verzióban még jobban alávágták. Így az áremelkedés fényében két út látszik járhatónak:
- rá kell fizetni saját zsebből, ha valaki normális rendszert akar,
- vagy elfogadni, hogy pár év múlva sírás lehet az ajándék rendszer hozománya.
A fentiek fényében kijelenthető, hogy „érdekes időszak” jöhet a napelempiacon...
A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.
A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.
Megújuló energetikaNapelemNapelemes pályázat