Több mint 21 ezer pályázó a Napenergia Plusz Program első hetében
2024. január 23. | VL online | 707 |
Már 21 503 pályázó nyújtott be előregisztrációs kérelmet, amelynek négyötöde az első 24 órában érkezett be. A pályázati lehetőséggel élő családok ingatlanonként akár 5 millió forint támogatással telepíthetnek napelemes rendszereket. A beruházást tervező magánszemélyek január 15. óta jelezhetik fejlesztési szándékukat a zöldenergia termelésre és tárolásra ösztönző kiírásban.
A 75 milliárd forintos keretösszegű Napenergia Plusz Program vissza nem térítendő támogatással segíti a lakóépületek ellátását tiszta zöldenergiával. A költségek kétharmadának átvállalásával legfeljebb tíz év alatt megtérülhetnek a háztartások kiadásai. A támogatott családok a napelemek mellé energiatárolót is telepítenek, a rugalmas felhasználás révén megerősítik öngondoskodási képességüket, és csökkenthetik áramszámlájukat.
Tavaly rekordmértékben nőtt az összes naperőművi beépített teljesítmény és a jellemzően családok által üzemeltetett háztartási méretű kiserőművek száma is Magyarországon. A kisebb napelemes rendszerekből több készült el 2023-ban, mint a megelőző két évben együttesen, és közel ugyanannyi, mint 2020 végéig összesen. A 85 ezres bővüléssel már több mint 255 ezresre nőtt állomány további gyarapítását is szolgálja a Napenergia Plusz Program.
A beküldött előregisztrációk jóváhagyásáról 15 munkanapon belül dönt a támogató. A pályázók ezután jelölhetik ki a három lehetséges kivitelezőt, akik közül a rendszeren keresztül beérkező ajánlataik alapján választhatnak. Támogatási kérelmeket az aláírt kivitelezői szerződéssel rendelkezők nyújthatnak majd be.
A január 15-án indult programok összesen 137 milliárd forinttal ösztönzik a magyar családok és cégek beruházásait. Egy korábbi kiírásban további 33 milliárd forint hasznosul hálózati integrált energiatárolók létesítésében. Az átviteli rendszerirányító MAVIR és az elosztók projektjeiben már a beszerzések zajlanak, az év végéig több helyszínen megkezdődhet a kivitelezés – áll az Energiaügyi Minisztérium közleményében.
A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.
A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.
NapelemNapelemes pályázatNapenergia