Újabb rohamra indul a Tesla napelemes tetőcserepe
2019. október 31. | VL online | 1765 |
Az alábbi tartalom archív, 6 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

A szolárcserép bő egy évtizede slágertéma, újra és újra hallani a különböző fejlesztésekről, ám mégsem árasztották el a tetőket ezek az energiatermelők. A közelmúltban Elon Musk bejelentette, hogy egy jelentősen olcsóbb, nagyobb és egyszerűbb napelemes cserép gyártást kezdik meg – immáron a harmadik generáció tagjait.
A Telsa Solar Roof története nyúlik, mint a rétestészta, ám ahogy a hasonló fejlesztések sem értek még el igazán átütő eredményeket – bár vannak bíztató próbálokzások még Magyarországon is –, úgy a Tesla terméke is csak szép reményekkel kecsegtetett – idáig.
Az első két generáció esetében sem a költségekkel, sem a telepítés egyszerűségével nem volt elégedett a gyártó. A V3 sorozat egyik legjelentősebb újítása, hogy fele annyi alkatrészből áll, mint az előző generáció és jóval egyszerűbb a felépítése és a telepítése. A gyorsabb szerelés érdekében a cserepek mérete is megnövekedett, így már 38x114 centisek.
A napelemes áramtermelő egység üvegalapra készül, amely a gyártó szerint erősebb és tartósabb, mint a beton- vagy az agyagalapú hagyományos megoldás, ráadásul integrált napelemcellákkal rendelkezik, amelyek szinte láthatatlanok. Az üvegcserépre 25 év garancia jár – ez vonatkozik az élettartamra, az időjárásállóságra és az energiatermelésre is. 180 km/h szélsebességig garantálják a tartósságot.
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy gyorsabban a telepítés, mint a hagyományos cserepek esetén. Jelenleg 25 amerikai államban folynak a munkák, de tervben van a nemzetközi értékesítés is. A cserepek már gyártásban vannak a New York állambeli Gigafactory 2-ben, a következő hónapokban heti 1000 tetőhöz elegendő legyártott darab a cél, később ezt heti 10-20 ezer tetőnyi mennyiségre emelik.
A Telsa Solar Roof ára cserepenként nem értelmezhető, hiszen a cég is komplett tetőben gondolkozik. Sőt, hangsúlyozzák, hogy valakinek a meglévő tető megfelelő, akkor a hagyományos napelempanelek továbbra is kifizetődőbbek.
A cég honlapján példaként egy 185 négyzetméteres tetőt hoz 10 kW napelem teljesítménnyel. Ha kivesszük az egyenletből a szövetségi 8550 dolláros támogatást, akkor a Tesla tető ára, szereléssel együtt, 42 500 dollár, ami nagyjából 12,5 millió forint. Támogatással a végösszeg 10 millióra csökken. Ez a Tesla szerint körülbelül annyi, mint egy tipikus tető plusz ugyan ennyi napelem ára.
Bár a gazdaságosság fontos a tömeggyártásra áttérés szempontjából, az összevetés félrevezető lehet. Egy üvegből készült, integrált fotovoltaikus elemekkel rendelkező cserép prémiumterméknek minősül, amelyet nem lehet összehasonlítani egy agyagból készült cserepekkel készült és a piacon kapható legolcsóbb napelemekkel szerelt tetővel.
A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.
A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.