Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

A megjelenések éves ütemezése a Médiaajánlat oldalon található.

Villanyszerelők Lapja 2010. április

Lássuk a medvét!

Új program a MEEI Kft.-ével

Taba Gábor Bruszniczky Balázs |  6475

A Villanyszerelők Lapja szerkesztősége a szaklap elindítása óta kiemelt figyelmet fordított arra, hogy az olvasókat a lehető legtöbb információval lássa el a szakemberek által alkalmazott épületvillamossági termékekről. Ezért került be a szaklap tematikájába az áttekintő táblázat rovat is, amely a visszajelzések alapján pozitív fogadtatásra lelt az előfizetők körében: nem szabad azonban elhallgatni azt a körülményt sem, hogy számos olvasó kritikai észrevételeket fogalmazott meg e rovattal szemben.

Ellenőrzés

netadmin |  8278
2 5 (1)

Az alábbi történetben egy multinacionális áruházlánc magyarországi üzleteinek elektromos kivitelezésével kapcsolatban felmerült problémák kerülnek vázlatos bemutatásra. Tanulságként kiemelendő az, hogy a korszerű szereléstechnikai elvárásoknak való meg nem felelés nem csupán az alkalmanként szakképesítéssel és szakmai tapasztalattal nem rendelkező villanyszerelőknek tudható be, hanem a lebonyolításban részt vevő menedzsment hibáinak is.

Alkonykapcsolók

Moduláris elektronikai eszközök a gyakorlatban V.

Porempovics József Zabari István |  23 359
2 5 (1)

Az alkonykapcsoló a villamos ipar egyik legelterjedtebb (mikro-) elektronikai eszköze. Álmunkban sem gondolnánk viszont, hogy mint sok más mindennapi tárgy körülöttünk, magyar névhez kötődik. Számomra is meglepő volt, amikor a témába vágó internetes kutatásom közepette rátaláltam, hogy a fénykapcsoló valójában Gábor Dénes US 2 281 280 lajstromszámú szabadalma.  (Forrás: kfki.hu)

Energiatárolók, kondenzátorok

Polgár Viktor |  19 681
1 5 (1)

A XXI. században tovább folytatódott a hihetetlen módon felgyorsult technikai fejlődés és ez megmutatkozik az elektronika fejlődésében is. Ma már a korábban elképzelhetetlennek tartott berendezések, készülékek kerülnek le a tervezők asztaláról, rögtön gyártásra kész állapotban, végül a késztermékek a mindennapi életben kerülnek alkalmazásra. Sorozatban készülnek a biztonságos üzemvitelhez nélkülözhetetlen szünetmentes áramforrások, az aktív és passzív szűrők, a híradástechnikai „csodák” stb. A fenti eszközök azonban nem képzelhetők el kondenzátorok nélkül.

Teljesítménymérés és hálózati analizátorok

Pástyán Ferenc |  12 718
1 4 (1)

Az elektronikus kapcsolóüzemű vezérlések, szabályozások és nemlineáris terhelések elterjedésével a hálózaton létrejövő torzítások, és ezzel a hálózat felharmonikus-tartalma rendkívüli módon megnőttek. A felharmonikusok jelenléte káros melegedéseket okoz, zavarja az egyéb elektronikus eszközök, berendezések működését. Ennek elkerülésére fel kell deríteni a forrást, majd megfelelő eszközökkel a felharmonikusokat meg kell szüntetni.

A napenergia hasznosítása II.

netadmin |  6704

A Föld Nap körüli mozgása miatt a Földre érkező sugárzás helyzete folyamatosan változik, bolygónk különböző részein más és más. Ha például az Egyenlítő alatt tartózkodunk (a cikk szerzőjének volt erre módja ottani munkavégzése idején), akkor azt fogjuk látni, hogy egyszerűen reggel keleten kel fel a Nap, dél körül pont a fejünk fölött lesz, míg este Nyugaton bukik a horizont alá. Ha pedig valamelyik sarkon tartózkodunk, akkor nyáron sosem nyugszik le a Nap, hanem a horizont közelében látjuk.

Energiamenedzsment a mindennapokban

Kozma László |  8848

Az elmúlt lapszámokban megjelent cikkeinkben már aktív energiamenedzsmentet valósítottunk meg. Megismételve a korábban leírtakat, ez azt jelenti, hogy automatizáljuk az energiarendszereinket, és nem bízzuk az emberre ezek működését.

Gondolatébresztő a biztonsági világításhoz

Kovács István |  7856

Az előző cikkben néhány példát láthattunk a szabályozás (szabvány, illetve jogszabály) nem egészen következetes alkalmazására. Gondolom az egyértelmű, hogy ha a szabályozás nem következetes, akkor az minden téren bizonytalanságot szül. Hasonló helyzet áll elő akkor is, ha valami nincs szabályozva. Előírás nélkül szabad a gazda, és ez néha túl enyhe vagy más esetben szükségtelenül túl szigorú megoldásokhoz vezethet, még jóindulatú hozzáállás esetén is.

Magyar találmány: napelemes tetőcserép

Ilonka Mária |  14 073
1 5 (1)

Az új magyar világszabadalmat, a napelemes tetőcserepet óriási siker övezte a 2009-es müncheni és budapesti kiállításon is. A napelemes tetőcseréprendszer Genius-Europe díjat kapott az Európai Parlament kezdeményezésére létrejött Nemzetközi Találmányi kiállításon Budapesten.

Lámpatestek áttekintő táblázata

netadmin |  6328
1 4 (1)