Ellenőrzés
2010/4. lapszám | netadmin | 8402 |
Figylem! Ez a cikk 15 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Az alábbi történetben egy multinacionális áruházlánc magyarországi üzleteinek elektromos kivitelezésével kapcsolatban felmerült problémák kerülnek vázlatos bemutatásra. Tanulságként kiemelendő az, hogy a korszerű szereléstechnikai elvárásoknak való meg nem felelés nem csupán az alkalmanként szakképesítéssel és szakmai tapasztalattal nem rendelkező villanyszerelőknek tudható be, hanem a lebonyolításban részt vevő menedzsment hibáinak is.
A problémák sora maga a tendertervek összeállításával kezdődött: szakfordítók a külföldi terveket fordították le és ezt aláírta egy magyar villamossági tervező a magyar építési és piaci környezethez való hozzáigazítás nélkül: ez jellemző problematikus gyakorlat a multiknál. A tervező igazából nem mer belenyúlni a tervekbe, és persze nem is akar nagyon foglalkozni velük, mert a tiszteletdíja szintjét erősen lenyomták.
A helyi viszonyok figyelembe vétele tehát elmaradt: ebből rengeteg komplikáció, műszaki lehetetlenség származott. Olyan elemeket tartalmazott a kiírás, amelyek Magyarországon teljesen ismeretlen termékeket ölelt fel, és ezek nem voltak kiválthatók. Jellemző mozzanat volt az is, hogy a tenderterveket jegyző elektromos tervező később alkalmatlannak bizonyult a kivitelezési hibák elhárításában való közreműködésre, hiszen lényegében nem is tekintette át ezeket.
Az ún. adaptáló tervező feladata volt egyebek mellett a nagy méretű parkoló világításának megtervezése. Világosan meghatározásra került számára az, hogy – tekintettel arra, hogy CKT betonra helyezték el a térköveket és a későbbiekben igen nagy kár mellett lehetne csak a felszínt megbontani – megfelelő védőcsőben kell a vezetékeket elvezetni. Sajnos erre nem került sor, mert az adaptáló tervező önkényesen felülírta a beruházó igényeit. Később a magyar szabványokra hivatkozott, annak ellenére, hogy külön le lett írva számára: ez a beruházó speciális és érthető kérése. Érdemes egy rövid kalkulációt végezni: a kivitelezés adott fejezetének volumene kb. 15 millió forint volt, a megspórolt védőcső anyagköltsége kb. 50 000 forint.
Hasonlóképpen a túlfeszültség-védelem tervezésekor egyértelműen kiválasztásra kerültek az alkalmazott típusok, amelyeket – tekintettel a karbantartási szerződésre – egységesen kívántak alkalmazni. A terv szerint a fogyasztásmérőnél „B”, míg az elosztószekrénynél „C” típust alkalmaztak volna, ám a kivitelei tervdokumentációban már „B+C” típusú készülék szerepelt egy helyszínre adaptált elosztóban. Az ilyen típusú hatáskör-átlépésből rengeteg bonyodalom származott. Első ránézésre ugyanis nem tűnik fel nagy problémának az, ha az adoptáló tervező például a 70 W-os fémhalogénlámpa helyett nátriumlámpát ír ki – nyilván jó indokkal –, de ez később pótmunkákat involvál, amiket a multinacionális cég alig-alig tolerál. Az adoptáló tervező azt mondta, hogy költséghatékony akart lenni (mellébeszélés), a beruházó pedig azt mondta, hogy egyértelműen rögzítette, hogy mivel tervezzen, mi az, amit látni akar a parkolóban.
Ezeknek a kényes szituációknak a fő oka persze az volt, hogy magát a munkát nem a tervező végezte el, hanem például egy lámpagyártó cég, és így számos új érdekeltség jelent meg a kivitelezés folyamatában. A beruházó pénzéből és igényei szerint készített terveken rajta volt, hogy pl. XY lámpatest, ZY fényforrás, XY teljesítmény: így ugyanis nem kellett a beruházónak kifizetnie a tervezők motiválására a gyártó által kiutalt ~3%-ot.
A kivitelező kollégák számára jelentős nehézséget jelentett a terv szerinti létesítés biztosítása: csak egy példát kiragadva, a cég hazájában széles elterjedtséggel bíró szerelvényeket követeltek meg, noha ezek a termékek Magyarországon nem, vagy csak horribilis áron voltak hozzáférhetők.
A pénztáraknál kötelező jelleggel előírtak bizonyos paraméterekkel rendelkező csengőcsatlakozókat: a kivitelezők mindent elkövettek, hogy 12 V-os és adott színű szerelvényeket szerezzenek, amikor pedig látták, hogy erre nincs lehetőség, volt ahol egyszerűen lefestették kék színre a filléres áron beszerzett hangszóró-csatlakozókat. Sajnálatos módon az ilyen értelmetlen, minden közreműködő számára frusztráló helyzetek mindennaposnak bizonyultak.
Ismerős helyzet a nagyobb kivitelezéseken közreműködő cégek számára, hogy jelentős adminisztrációval kell kalkulálniuk. Így a hibajavításoknál, pótmunkáknál, kiegészítő szereléseknél is a megrendelő rendre árajánlatokat igényelt a munkák megkezdése előtt. Ez nem is probléma, csak akkor, ha közeleg az áruháznyitás, a műszaki átvétel-átadás, illetve a paraméterek nincsenek rögzítve. Akadt olyan eset, hogy ventilátorokat kellett a raktárba elhelyezni, természetesen árajánlat-kérést követően.
Igen ám, de a létesítést már másnap el kellett végezni, és senki nem szolgált információval olyan apróságokról a „motor beépítésével” kapcsolatban, hogy hová kerülnek ezek beépítésre, milyen teljesítményű eszközökről van szó, a kapcsolás helyben vagy a 100 méterre lévő kapcsolószekrényből történik majd. Hasonló problémák jelentek meg a világítástechnikai eszközökkel kapcsolatban: volt olyan áruház, ahol meleg színű fénycsöveket alkalmaztak, és ez csak az utolsó pillanatban derült ki: egyik napról a másikra kellett kicserélni közel 400 darab fénycsövet – természetesen ezt is árajánlat alapján.
A kaotikus viszonyokat jól szemlélteti az is, hogy a felügyeleti szervek sem álltak a helyzet magaslatán. Egy alkalommal a menedzsment felszólítást kapott arra, hogy a vonatkozó szabványok szerint a pultok között elhelyezett, általában akciós termékek elhelyezésére szolgáló, gurulókerekeken mozgatható állványokat be kell kötni az EPH-hálózatba.
Olyan eszközökről beszélünk, amelyeket rendeltetésszerűen mozgatnak a gyors árufeltöltés érdekében, elektromos szerkezettel (az eszköz méretében leginkább egy bevásárlókocsira hasonlít!) nem rendelkeznek. A félreértés tisztázása után hivatalos nyilatkozatot küldtek arról, hogy felszólításukat tárgytalannak kell tekinteni.
Sajnos számos rossz kivitelezési vagy tervezési megoldásra csupán a létesítmény beüzemeltetését követően derül fény. Jellemző példa az, hogy a kivitelei tervekben szereplő elektronikus fénycsőelőtétek helyett „no name” márkájú, induktív előtétek kerültek beépítésre.
Ez nem csupán a megvilágítás elégtelen voltát eredményezte, hanem több kisebb tűzeset is jelezte a csere szükségességét. Másik jellemző eset a hűtőház villanyszerelése: itt az IP65-ös védettségű lámpatest tápellátását biztosító kábelt úgy vezették be, hogy a mennyezeten fúrtak egy alkalmasnak tűnő keresztmetszetű lyukat, majd ezen keresztül vezették el a kábelt a tetőn – mindennemű védőcső és kábeltálca nélkül.
Hasonlóan oldották meg a kábelbevezetést az IP30-es „védettségű” elosztószekrénybe is. Nos, hamar kiderült, hogy hűtőházban a melegedő kábelek nyomán párásodás lép fel, és a pára az elosztószekrényben komoly károkat okoz (esetenként lángolt az elosztószekrény).
A javítás sem éppen szakszerűen történ: először púrhabbal egyszerűen körbefújták a tetőn fúrt kábelelvezető nyílást, ám hamar rájöttek, hogy a párásodás elsősorban magában a hűtőházban lép fel, és a nedvesség továbbra is eljut az elosztószekrénybe. Jellemző, hogy egy másik kivitelezési helyszínen hasonló amatőr megoldással próbálkozott be a kivitelező: mintha semmi nem történt volna. Itt a kialkudott IP65-ös szekrény tetején egy 50×20 centiméteres lyukat vágták azért, hogy a kb. 150 kábelt be tudják vezetni az eszközbe.
Ehhez képest viszont nem is olyan nagy probléma, ha a helyszínen akarják felépíteni az elosztószekrényt. Megtörtént az, hogy a helyszínre kiszállították magát a szekrény dobozát, odavezették a ki- és bemenő kábeleket, majd a kismegszakítókat elkezdték ott helyben felfűzögetni.
Jellemző az anyagokon való spórolás is: az elosztószekrénybe a kismegszakítók sorába minden negyedik terméket egy kinézetre hasonló, ám jóval kedvezőbb árú készülékre cseréltek le. Folyt az ügyeskedés a világítástechnikai eszközökkel is: megpróbáltak beszerelni több száz, „no name” márkájú fénycsöves lámpatestet no name márkájú elektronikus előtéttel. Amikor az ellenőr szóvá tette, hogy A1-es besorolású, elektronikus előtéttel rendelkező készülékeket kell felszerelni a szerződésben szereplő három elfogadott gyártó terméke közül, akkor látszólag lemondtak a termékek beszereléséről. Igen ám, de később visszahozták a termékeket, és felszerelték. Közel ezer fénycsöves lámpatestet kellett végül kicserélni.
Éppúgy, ahogy bizonyos csatlakozóelemeket. Noha a kivitelezővel előzetesen rögzítésre került, hogy mely kábelösszekötő eszközöket használhatja, de ő mégis a maga által preferált terméket választotta. (Itt lehet utalni arra, hogy egy „no name” vezetékösszekötőt preferáltak, nem pedig a szerződésben rögzített típust.) Pedig a munka előtt még szóban és az építési naplóban is rögzítésre került, hogy a létesítmény tűzvédelme miatt nagyon fontos, hogy szabványos kötések kerüljenek beszerelésre. Csak súlyosbította a helyzetet az a körülmény, hogy a szabálytalan munkavégzésre csak akkor derült végül fény, amikor már a burkolók és az álmennyezetet készítők végeztek munkájukkal. Itt megint a buta spórolás okozta a galibát: noha a kivitelező darabonként megtakarított pár forintot, de a megrendelés nagyságrendjéhez képest ez elenyésző összeg volt. Különösen úgy, hogy az ütem átvétele elmaradt, és le kellett bontani az egész álmennyezetet, ki kellett bontani az összes kötést.
Mindennek abban a vonatkozásban van különös jelentősége, hogy ilyenkor nem csupán a villanyszerelő pénzét tartja vissza a kivitelező: a hiba miatt nem jut pénzéhez a burkoló, a kőműves, a festő, a gipszkartonos stb. Nagyon komoly konfliktushelyzetek alakulnak emiatt, hiszen több százmillió forint kifizetését függesztheti fel bármely szakma képviselőjének botlása.
Sajnos számos hasonló kivitelezés figyelhető meg: a külföldről érkezett beruházó naiv módon úgy találja, hogy egy generálkivitelező megbízásával önmagában felépíthető a létesítmény, anélkül, gondoskodna az épület egyes műszaki fejezeteinek folyamatos kontrolljáról. És itt is igaz az az állítás, hogy az olcsóbb gyakran többe kerül: egy-egy kedvezőbb árajánlatot adó kivitelező cég annyi kárt okozhat, amennyi sokszorosát teszi ki a megtakarított összegnek.
