Így indul újra az áramszolgáltatás az árvíz sújtotta területeken
2024. szeptember 23. | VL online | 2941 |

Az árvíz miatt több mint 220 helyen kellett kikapcsolni az áramszolgáltatást. Az árvíz levonultával megkezdődnek a visszakapcsolások azokon a területeken, amelyeken már nem áll fenn veszélyhelyzet. A szolgáltatás újraindításához az érintett ügyfelek közreműködésére is szükség lehet.
Az árhullám levonulásával egy időben megkezdte az árvíz miatt kikapcsolt ügyfeleknél az áramszolgáltatás visszaállítását az E.ON Hungária Csoport. A Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatának üzemeltetésért felelős vállalatnak összesen több, mint 220 helyen kellett biztonsági okokból kikacsolnia az áramszolgáltatást, ez több, mint 2200 ügyfelet érintett. Az árvíz által veszélyeztetett települések szinte mindegyikén be kellett avatkozniuk, a többi között Esztergomban, Kisorosziban, Nagymaroson, Pilismaróton, Szentendrén, Budakalászon és Budapest több kerületében is.
Az energiacég szakemberei folyamatosan figyelik a Duna apadását, és ha a vízállás lehetővé teszi az elektromos berendezések biztonságos beindítását, azonnal visszaállítják az áramszolgáltatást. A visszakapcsolás a legtöbb esetben automatikusan történik.
Az E.ON ugyanakkor arra kéri az érintett ügyfeleket, ellenőrizzék ingatlanjainkban, hogy az árvíz miatt víz alá került-e a villanyórájuk, vagy más elektronikai berendezések, például dugaszolóaljzatok (konnektorok).
Ha az óra vagy az ingatlan belső áramhálózata elázott, akkor az ügyfélnek először regisztrált villanyszerelőt kell hívnia, aki ellenőrzi a mérőórát és azt is, hogy biztonságosan visszaállítható-e a szolgáltatás. Ezután az ügyfélnek kell kérnie a visszakapcsolást az E.ON ügyfélszolgálatától, ezt legegyszerűbben telefonon teheti meg. Ilyen esetekben az is fontos, hogy a visszakapcsolás egyeztetett időpontjában az ingatlanban tartózkodjon az ügyfél, mert csak így állítható vissza az áramszolgáltatás.
Központilag (elosztószekrényben/trafóban) kikapcsolt fogyasztók
Először az adott utcában (trafókörzetben) a cég szakemberei bejárják a mérőhelyeket és megbizonyosodnak arról, hogy az összes kikapcsolt fogyasztási hely alkalmas-e a visszakapcsolásra. Ha a fogyasztási hely alkalmas a visszakapcsolásra, akkor központilag megtörténik a visszakapcsolás, így ebben az esetben nem kell visszakapcsolást kérni az ügyfélnek.
Kérik a fogyasztókat, hogy ellenőrizzék a mérőnél lévő kismegszakítót és a belső biztosítékokat. Ha ezek felkapcsolt állapotban vannak, a mérőn kijelzés látható, az áramszolgáltatás működik a helyszínen. Ha nincs áram, a hibabejelentő vonalat szükséges hívni.
Ha a trafókörzetben van olyan fogyasztási hely, amely nem alkalmas a visszakapcsolásra, akkor az adott fogyasztási helyen a csatlakozást megszüntetik, majd ezt követően csak a visszakapcsolható ingatlanokban indítjuk újra központilag az áramszolgáltatást. Így előfordulhat, hogy az adott fogyasztási helyen nincs áram, míg a szomszédban van.
Akinek nem alkalmas a mérőhelye a visszakapcsolásra, ott regisztrált szerelőt szükséges hívni a fogyasztási hely helyreállításához. A regisztrált szerelő vagy a fogyasztó a munkavégzés után kérheti a fogyasztási hely visszakapcsolását a hibabejelentő vonalainkon. A fogyasztónak vagy megbízottjának és a kivitelezői/készrejelentő nyilatkozatnak is a helyszínen kell lenni a visszakapcsoláskor. A regisztrált szerelő által kitöltött nyilatkozat nélkül az energiacég kollégái nem fogják elvégezni a visszakapcsolást.
Ügyféligény alapján kikapcsolt fogyasztási helyek esetében (nem központi kikapcsolás történt):
Azoknál az ügyfeleknél, akiknél nem került víz alá a mérőhely, regisztrált szerelői nyilatkozat nélkül, az ügyfél kérésére történik meg a visszakapcsolás. A visszakapcsolás időpontja a bejelentést követően az árvízi munka függvényében alakul. Az ügyfél vagy megbízottjának jelenléte szükséges a munka elvégzéséhez.
Amennyiben a mérőhely részben vagy egészben víz alá került, vagy a csatlakozóvezeték, vagy annak tartószerkezete sérült, csak regisztrált szerelő beavatkozása után kapcsolható vissza. A regisztrált szerelő vagy a fogyasztó a munkavégzés után kérheti a fogyasztási hely visszakapcsolását a hibabejelentő vonalon. A fogyasztónak vagy megbízottjának és a kivitelezői/készrejelentő nyilatkozatnak is a helyszínen kell lenni a visszakapcsoláskor. A regisztrált szerelő által kitöltött nyilatkozat nélkül az áramszolgáltató kollégái nem fogják elvégezni a visszakapcsolást.
A mérőhelynek a visszakapcsolásnál a létesítéskori szabványoknak megfelelő, biztonságos állapotban kell lennie (pl. beázott mérőnél, kidőlt oszlopnál az ügyfelek nem számíthatnak azonnali visszakapcsolásra).
Az E.ON szakemberei dönthetnek úgy, hogy az élet és vagyonbiztonságot szem előtt tartva a fogyasztási hely nem kapcsolható vissza (ezt jelzik a fogyasztó vagy megbízottja részére). Ha a fenti ok áll fenn, új bekapcsolási igényt szükséges benyújtani a jelenleg elvárt mérőhelyi kiépítések megfelelősége alapján.
Az érintettek számára a visszakapcsolás menetéről szóló részletes tájékoztatás ide kattintva érhető el az E.ON weboldalán.
A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.
A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.