Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Már több mint 150 helyen kellett kikapcsolni az áramot az árvíz miatt

2024. szeptember 19. | VL online |  2818 |

Már több mint 150 helyen kellett kikapcsolni az áramot az árvíz miatt

Csütörtök reggelig több mint 150, a Duna áradása miatt veszélyeztetett helyen kapcsolta ki biztonsági okokból az áramot az E.ON Hungária Csoport. Az óvintézkedéseket az ügyfelek élet- és vagyonbiztonságának megóvása indokolja.

 A Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatának üzemeltetésért felelős vállalatcsoport szakembereinek az árvíz által veszélyeztetett települések szinte mindegyikén be kellett avatkoznia, a többi között Kisorosziban, Nagymaroson, Szentendrén, Budakalászon és Budapest több kerületében is.

Az energiacég folyamatosan kapcsolatban áll az árvízi védekezést irányító hatóságokkal és a helyi önkormányzatokkal. Velük együttműködve vesznek részt a krízishelyzet kezelésében.

Ahol a magas vízállás indokolja, biztonsági okokból, az érintett hatóságokkal egyeztetve, azonnal kikapcsolják az áramot.

Az érintett területeken az E.ON egészen addig biztosítja az áramellátást, ameddig az biztonságosan megtehető, veszélyhelyzet esetén azonban azonnal kikapcsolják a szolgáltatást.

Az E.ON az ár levonulásának ütemét is folyamatosan figyeli majd, a krízishelyzet megszűnését követően pedig a lehető leghamarabb újraindítja az áramellátást az érintett területeken.

 

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.

A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →

 

ÁramellátásÁramszolgáltatóBalesetveszély

Kapcsolódó