Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Visszaáll a tervellenőrzés intézményrendszere

Új alapokra kerül a magyar építőipar – megjelent a törvénytervezet

2023. január 23. | VL online |  2014 |

Visszaáll a tervellenőrzés intézményrendszere

Nyilvánossá vált az állami építési beruházások rendjéről szóló törvény tervezete. A kormany.hu oldalon megjelent tervezetet széleskörű szakmai egyeztetések után, összesen 26 szervezettől érkezett 900 javaslat alapján dolgozták ki, ahogy azt az Építési és Közlekedési Minisztériumot (ÉKM) vezető Lázár János azt korábban számos fórumon jelezte.

A törvény azokra a beruházásokra terjed ki, amelyekben az állam a forrás legalább 50 százalékát biztosítja. Ugyanakkor a nyilvánossá vált törvénytervezet szerint az új törvényben foglaltakat azon állami építési beruházásokra kell majd alkalmazni, amelyeknél a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás 2023. április 15-ét követően indult meg – írja a Magyar Építők. A lap információi szerint a tervezet a februárban induló ülésszakon kerül benyújtásra a parlamentben.

Az építésügyi minisztérium elmúlt időszakban megszólaló munkatársai elmondták, hogy arra törekednek, a szakma döntse el, mi legyen a szakmával. Ezzel összhangban a tervezet tartalmazza az Állami Beruházási Érdekegyeztető Tanács létrehozását. A testület számos területen tesz majd javaslatokat az iparág működésére, amelyek alapján az építésügyi miniszter rendeleteket hoz. A Tanács hatáskörébe többek közt az alábbiak kerültek:

  • az építményinformációs modell (BIM) alapú tervezés és műszaki megvalósítás feltételrendszere;
  • az állami építési beruházás típusonként és építmény-funkciónként eltérő szerződésminták;
  • egy új képzési rendszer kidolgozása, a szakmai képzések formája és feltételei;
  • az építési beruházásokban részt vevő szakemberek szakmai képzése (a vonatkozó állami, kamarai és piaci képzések felülvizsgálata alapján);
  • a tervező és a fővállalkozó kivitelező közreműködésének értékelési rendszere (amely szintén egy hangsúlyos elem volt Lázár János beszédében az ÉVOSZ-gálán);
  • az állami építési beruházás típusonként kialakítandó Tervezői Szolgáltatások Rendszere és az Építési Beruházási Folyamatok Rendszere.

A tervezet az érdekegyeztető szakmai fórumként fellépő Tanács tagjait is ismerteti, eszerint

  • a miniszter,
  • a Magyar Államkincstár,
  • a Magyar Mérnöki Kamara,
  • a Magyar Építész Kamara,
  • az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége,
  • a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége,
  • a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara,
  • a MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság,
  • a Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság,
  • a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság,
  • a Nemzeti Kulturális Tanács,
  • a Nemzeti Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság,
  • az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság,
  • a Gazdasági Versenyhivatal,
  • a Közbeszerzési Hatóság,
  • a Belső Ellenőrzési és Integritási Igazgatóság,
  • valamint az országos főépítész vesz részt a Tanács munkájában, amely döntéseit négyötödös többséggel, a Tanács elnökének egyetértésével hozza meg.

A Tanács hatályába került fenti területek közül az építőipar számára az egyik legfontosabbnak a BIM kérdéskörre számít, erre számos elem vonatkozik a tervezetben. Többek közt az uniós közbeszerzési értékhatárt elérő vagy meghaladó becsült értékű beruházások esetében az építtető köteles lesz előírni a BIM alkalmazását. Ugyanakkor a teljes szakma számára jelentős kihívást jelentő BIM bevezetése nem egyik napról a másikra történik meg. A 2023. december 31-ig megkezdett állami építési beruházásokra ugyanis a BIM alkalmazására vonatkozó rendelkezéseket még nem kell alkalmazni. Emellett a miniszter gazdaságossági szempontok alapján eltérhet a BIM alapú műszaki megvalósítás rendszere alkalmazásától.

Szintén a Tanács feladatkörébe került a szerződésminták kialakítása, amelyek fő célja Lázár János decemberi beszámolója szerint a mostani szerződéses konstrukciókból adódó viták megelőzése. A kialakítandó szerződésminták ezt úgy biztosítanák, hogy a szerződésmódosítás, a többletköltség és az áremelés kérdése már a szerződés megkötése előtt tisztázódik általuk.

Szintén fontos eleme a tervezetnek, hogy az építtető a kivitelezési szerződésben köteles tartalékkeretet képezni, amely kizárólag építési beruházás teljesítéshez szükséges, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmények által indokolt munkákra használható fel.

Hosszútávú terv készül Magyarország építési beruházásaira, ezek alapját egy kormányzati keretprogram képezi, amelyhez minden egyes minisztérium a saját ágazati beruházási tervet készít. Ezek alapján áll össze 2023 végéig az állami beruházások listája, amely megmutatja, hogy hosszú távon a magyar állam mit kíván megvalósítani a különböző ágazatokban.

Az ágazati tervekben szerepelő beruházásokra a szakminisztereknek előkészítési dokumentációt kell készíteniük, amelynek tartalmaznia kell a megvalósíthatósági tanulmányt is. Utóbbi többek közt a szükségesség és a társadalmi hasznosság kifejtését, valamint az életciklus-elemzést is tartalmazza. Központi költségvetési forrás – az előkészítési dokumentációval kapcsolatban felmerült költségek kivételével – csak a keretprogram részeként elfogadott állami építési beruházáshoz lesz biztosítható, azonban ezeket a rendelkezéseket, a BIM-hez hasonlóan, csak a 2023. december 31. után megkezdett, európai uniós forrás felhasználásával megvalósuló állami építési beruházásokra kell alkalmazni.

Szintén az előkészítettséget növeli, hogy a törvényjavaslat visszaállítja a tervellenőrzés intézményrendszerét a tervellenőr kötelező alkalmazása értékhatárhoz kötve. A törvényjavaslat szerint a műszaki ellenőrt az építtető választja ki a tervezési szolgáltatások beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárás előkészítése előtt és a tervezéstől a kivitelezés lezárásig rendelkezésre kell állnia. Az új szabályozás szerint a kivitelezési dokumentációt a végleges engedéllyel rendelkező engedélyezési dokumentációra alapozva a tervező készíti el.

„A kivitelezési dokumentáció részeként a kivitelezők kiválasztása érdekében az engedélyezési dokumentáció alapján összeállított és a munkanemekre bontott, tételes tervezői költségvetést tartalmazó tendertervet kell készíteni, amely alkalmas arra, hogy az alapján elkészíthető legyen a pontos, minden részletre kiterjedő kivitelezési ajánlat” – áll a törvénytervezetben.

A fentieket erősíti a törvénytervezet, amikor kimondja, hogy közbeszerzési eljárás kizárólag végleges építési, létesítési engedélyen alapuló, az építtető által jóváhagyott és tételes árazatlan költségvetést is tartalmazó kivitelezési dokumentáció rendelkezésre állása esetén indítható meg.

A kivitelezők szempontjából jelentős változás, hogy a törvénytervezet szerint a kivitelező nem készít saját költségvetést, hanem a kivitelezési dokumentációban foglaltakra figyelemmel a kiadott tételes árazatlan költségvetés szerint ad ajánlatot. A közbeszerzési dokumentumok (vagy ezek tervezetei) tanulmányozását követően a gazdasági szereplők az előzetes piaci konzultáció, a kiegészítő tájékoztatás kérés vagy adott esetben a tárgyalások során jelezhetik mennyiségi eltérésekre vonatkozó javaslataikat. Az ajánlatot az ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott végleges árazatlan költségvetés kitöltésével kell megadni.

A teljes cikk ide kattintva érhető el.

 

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.

A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →

 

Építőipar

Kapcsolódó