Itt olvashatók a módosított Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek
2019. december 9. | VL online | 7767 |
Az alábbi tartalom archív, 6 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Az eddigi gyakorlatnak megfelelően tűzvédelmi szakemberek javaslatai alapján módosultak a Tűzvédelmi Műszaki Irányelvek. Az új TvMI-k 2020. január 22-én lépnek hatályba.
Az Országos Tűzvédelmi Szabályzatot kiegészítő dokumentumok változtatásakor most is szempont volt, hogy döntési szabadságot hagyjanak a tervezésnél és a kivitelezésnél, miközben a biztonságot mindvégig szem előtt tartják. E kettős cél egyidejű eléréséhez komoly szakmai háttérmunkára van szükség, ennek a folyamatnak került a közelmúltban pont a végére.
A megújult irányelvek között egy új is helyet kapott, így már tizenhárom ilyen szakmai dokumentum létezik. A katasztrófavédelem tűzmegelőzéssel és hatósági munkával foglalkozó szakemberei külső szakértők bevonásával dolgozták ki az irányelveket, az új a robbanás elleni védelemmel foglalkozik.
Az újonnan elkészült irányelv megelőző intézkedéseket, módszertani útmutatót tartalmaz, egyúttal kitér a robbanás hatásainak csökkentésére javasolt védelmi megoldásokra is.
A folyamatosan változó, fejlődő technológiára fókuszáló, megújított irányelvek hatósági és szakmai együttműködés és egyetértés eredményeként születtek meg, és 2020. január 22-től alkalmazhatóak.
A tűzvédelmi műszaki irányelvek a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján megtekinthetőek és letölthetőek, tartalmi és formai módosítása nélkül terjeszthetőek, sokszorosíthatóak. Az alkalmazásuk előtt győződjön meg arról, hogy a hatályos irányelveket használja!
- Tűzterjedés elleni védelem
- Kiürítés
- Hő és füst elleni védelem
- Tűzoltó egységek beavatkozási feltételeinek biztosítása
- Beépített tűzjelző berendezés tervezése, telepítése
- Beépített tűzoltó berendezések tervezése, telepítése
- Villamos berendezések, villámvédelem és elektrosztatikus feltöltődés elleni védelem
- Számítógépes tűz- és füstterjedési, valamint menekülési szimuláció
- Tűzvédelmi Műszaki Megfelelőségi Kézikönyv
- Szabadtéri rendezvények
- Építményszerkezetek tűzvédelmi jellemzői
- Felülvizsgálat és karbantartás
- Robbanás elleni védelem
A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.
A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.