A magyar villamosenergia-piac dilemmái

2026. szeptember 25. | Fülöp Miklós |  183 |

Formabontó előadásban fogalmazta meg saját és a magyar villamosenergia-piac dilemmáit Králik Gábor, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal energetikáért felelős elnökhelyettese a Magyar Elektrotechnikai Egyesület által Balatonfüreden rendezett 72. Vándorgyűlés nyitó, plenáris ülésén. Cikkünkben az előadás alapján íródott, annak lényegi mondandóját foglaltuk össze.

Az energetika ma már nem értelmezhető pusztán energetikai kérdésként. A villamosenergia-rendszer jövőjét ugyanúgy meghatározzák a gazdaságpolitikai és társadalompolitikai célok, mint a műszaki lehetőségek. A legfontosabb kérdés az, hogyan hangolható össze három, sokszor egymással versengő szempont: az ellátásbiztonság, a versenyképesség és a fenntarthatóság.

Az energiának ára van

Az energiaimport egyik legfontosabb eleme, hogy külföldi forrásokat igényel. Legyen szó áramról, földgázról, uránról vagy akár kőolajról, az importált energia azt is jelenti, hogy a felhasználás előtt már pénzt fizettünk érte külföldön. Ez versenyhátrányt jelent azokhoz az országokhoz képest, amelyek nagyobb arányban képesek saját erőforrásaikra támaszkodni.

Ebből a szempontból érdemes más szemmel tekinteni például a Mátrai Erőműre is. A hazai lignit kitermelése és az ahhoz kapcsolódó munkaerő költségei ugyanis alapvetően Magyarországon jelennek meg: a hazai erőforrásból hazai munkával lesz villamos energia. Ez nem jelenti azt, hogy egyetlen technológiát kellene kizárólagos megoldásként kezelni, de jól mutatja, hogy az energiaellátás gazdasági hatásai jóval túlmutatnak az erőművek műszaki paraméterein. Az energetikai döntések ezért mindig egy nagyobb gazdasági és társadalmi rendszerben értelmezendők. Ebben a rendszerben a szabályozás feladata nem az, hogy új célokat találjon ki, hanem hogy a különböző igényeket és elvárásokat megpróbálja egyensúlyba hozni.

Változó gázfogyasztás, változó rendszer

A földgázpiacon is jól érzékelhető, hogy átalakulóban van az energiarendszer. Az ország fogyasztási szerkezete jelentősen megváltozott, részben azért, mert egyes iparágak visszaszorultak, mások pedig megjelentek vagy átalakultak. Ezzel párhuzamosan a gázfelhasználásban is olyan változások történtek, amelyek a kapacitások és tarifák korábbi rendszerének újragondolását teszik szükségessé.

A rövid távú kapacitások egyik eredeti célja az volt, hogy ösztönözzék a gázszállítás optimalizálását és kezeljék a szűkösségeket. A jelenlegi felhasználási szerkezet mellett azonban felmerül a kérdés, hogy valóban fennáll-e még az a szűkösség, amelynek kezelését ezek a konstrukciók eredetileg szolgálták. A változás egyik fontos oka az elektrifikáció. A fenntarthatósági célok, illetve a versenyképességi szempontok miatt egyre több felhasználó hagyja el a földgázt, illetve állít át fűtési rendszereket elektromos megoldásokra. Ez azonban nem pusztán technológiaváltás. A gázfelhasználás csökkenésével ugyanis a terhelés egy része átkerül a villamosenergia-rendszerre.

Mi történik, ha a fűtés is a villamos hálózatra kerül?

A lakossági fűtés jelenlegi energiaigénye nagyságrendileg 30–40 TWh. Ha ennek jelentős része villamos energiát igénylő hőszivattyús rendszerekre kerül át, az nem egyszerűen ugyanekkora villamosenergia-fogyasztást jelent, hiszen a hőszivattyúk hatásfoka miatt a szükséges villamosenergia-mennyiség ennél alacsonyabb lehet. A probléma elsősorban a csúcsterhelésnél jelentkezik. Egy hideg, téli időszakban ugyanis éppen akkor jelentkezhet nagy villamosenergia-igény, amikor a hőszivattyúk hatásfoka romlik, miközben a villamosenergia-termelés időjárásfüggő elemei – elsősorban a napenergia – korlátozottan állnak rendelkezésre. Egy –10 Celsius-fok körüli időszakban tehát nem elegendő pusztán éves energiamérlegekben gondolkodni. A rendszernek a csúcsterhelést is ki kell tudnia szolgálni.

Ez komoly kihívás, hiszen a jelenlegi villamosenergia-rendszernek nemcsak nagyobb termelési, hanem megfelelő hálózati kapacitásra is szüksége lehet. Ha a földgázról villamos energiára helyezünk át jelentős fogyasztásokat, akkor azt is meg kell oldani, hogy a szükséges energia eljusson a fogyasztókhoz. Az elektrifikáció tehát önmagában nem probléma, de olyan új rendszerigényeket teremt, amelyekkel párhuzamosan kell foglalkozni.

A napenergián túl

A megújuló energiaforrások térnyerése fontos része az energetikai átmenetnek. A napenergia egyik nagy előnye, hogy a termelés változó költsége rendkívül alacsony, és a napenergia használatával csökkenthető az importált energiahordozók iránti igény. A probléma az időzítéssel van. A naperőművek termelése elsősorban nappal, azon belül is a napsütéses időszakokban jelentkezik. Október végétől márciusig viszont éppen azokban a hónapokban vagyunk, amikor a fűtési igény jelentős, a napsütésből származó termelés pedig korlátozottabb, míg éjszaka egyáltalán nem áll rendelkezésre ez a forrás. Ezért a kérdés az: hogy milyen erőművekkel és milyen rendszermegoldásokkal biztosítható az energia akkor, amikor a nap nem áll rendelkezésre?

Az atomerőművek ebben a gondolkodásban fontos szerepet tölthetnek be, hiszen nagy mennyiségű, folyamatosan rendelkezésre álló villamos energia termelésére képesek. Ugyanakkor itt is újabb kérdések merülnek fel: mekkora blokkokra van szükség, hogyan illeszthetők a rendszerbe, és milyen hálózati következményei vannak egy-egy nagy termelőegység kiesésének?

Minél nagyobb egy egység, annál nagyobb a kockázat is

A villamosenergia-rendszer tervezésénél nem elegendő azt vizsgálni, hogy normál üzemben minden működik-e. A rendszernek akkor is működőképesnek kell maradnia, ha egy jelentős termelőegység kiesik – ezt láthattunk idén nyáron Pakson. A nagy blokkok megjelenésével ezért új típusú rendszerbiztonsági kérdések merülnek fel. Nem mindegy ugyanis, hogy egy 500 MW-os egység esik ki, vagy egyszerre több gigawattnyi kapacitás válik elérhetetlenné. Ráadásul a hálózat sérülései, az importlehetőségek korlátai vagy akár egy geopolitikai konfliktus tovább növelhetik a kockázatokat. Ez a gondolkodás természetes módon vezet el az elosztott energiatermeléshez is: minél több, egymástól függetlenebb termelőegység működik a rendszerben, annál kevésbé egyetlen nagy egység rendelkezésre állásától függ az ellátás.

Atomenergia társadalmi elfogadottsága

Az energetikai döntéseknek ugyanakkor van egy olyan dimenziójuk is, amelyről kevesebb szó esik: a társadalmi elfogadottság. Az atomenergia esetében például nemcsak az a kérdés, hogy műszakilag vagy gazdaságilag indokolt-e egy adott beruházás, hanem az is, hogyan lehet a társadalom számára érthetővé tenni annak célját és kockázatait. Az előadás egyik szándékosan provokatív felvetése egy Budapest hőellátását szolgáló, Százhalombattára telepített atomerőmű gondolata volt. A felvetés lényege nem feltétlenül maga a konkrét helyszín, hanem az, hogy a társadalmi elfogadottság sokszor azon múlik, mennyire tudjuk megmutatni egy energetikai beruházás gyakorlati értelmét.

Budapesten például ma is vannak nukleáris létesítmények: az egyik mellett kirándulóhely található, a másik mellett pedig naponta emberek tízezrei közlekednek. Az ilyen példák azt mutatják, hogy a nukleáris technológiával kapcsolatos társadalmi párbeszédben nemcsak a kockázatokról, hanem a felhasználás céljáról és előnyeiről is beszélni kell.

Az elektromos autózásnál nem az számít, hol közlekedik az autó

Hasonló dilemmát vet fel az elektromos közlekedés is. Az elektromos autózás csökkentheti a közlekedés közvetlen fosszilisenergia-igényét, ugyanakkor új villamosenergia-fogyasztást hoz létre. Itt azonban van egy különösen fontos szempont: a villamosenergia-rendszer számára nem elsősorban az az érdekes, hogy egy elektromos autó merre közlekedik, hanem az, hogy hol áll meg és mikor töltik. A töltés időzítése ugyanis jelentősen befolyásolhatja a hálózat terhelését. Ha az autók tömegesen ugyanabban az időszakban, például este, otthon kezdenek tölteni, az jelentős új csúcsterhelést okozhat. Ha viszont a töltés egy része olyan időszakokra helyezhető át, amikor a hálózatnak van szabad kapacitása, az infrastruktúra hatékonyabban használható ki. Ez társadalompolitikai kérdés is: milyen ösztönzőkkel lehet elérni, hogy a fogyasztók akkor használják a hálózatot, amikor az számukra és a rendszer számára is kedvezőbb?

A kihasználtság is versenyképességi kérdés

A villamosenergia-rendszer fejlesztése során ezért nem pusztán az a kérdés, hogy mennyi új kapacitást építünk ki, hanem az is, hogy a már meglévő és az újonnan létrejövő infrastruktúrát mennyire tudjuk hatékonyan használni. A fotovoltaikus rendszerek jó példát jelentenek erre. Egy naperőmű éves szinten korlátozott számú órában termel névleges teljesítményéhez közeli szinten, miközben a hálózatot a csúcstermeléshez és a visszatápláláshoz is alkalmassá kell tenni. A háztartási napelemes rendszerek tömeges elterjedése pedig egyes hálózati szakaszokon a visszatáplálás miatt újabb problémákat okozhat. A hálózatot ilyenkor nemcsak a fogyasztás, hanem a termelés irányából érkező energia kezelésére is alkalmassá kell tenni.

Mindez azt mutatja, hogy az energetikai átmenetben nem lehet minden problémára kizárólag új kapacitások építésével válaszolni. A fogyasztás időzítése, a hálózat kihasználtságának javítása, az energiatárolás, a termelőkapacitások megfelelő elhelyezése és a tarifarendszer egyaránt része lehet a megoldásnak.

Három szempont, egyensúlyban

Az energetika előtt álló legfontosabb feladat végső soron az, hogy az ellátásbiztonság, a versenyképesség és a fenntarthatóság egyszerre érvényesüljön. Nem lehet úgy kiszolgálni minden új villamosenergia-igényt, hogy közben a hálózat egyre rosszabb kihasználtságú legyen. Ugyanakkor az sem járható út, hogy az infrastruktúra korlátai miatt lemondunk az elektrifikációból és a megújuló energiaforrásokból származó lehetőségekről. A kérdés ezért nem az, hogy melyik szempontot válasszuk a másik kettő helyett. Sokkal inkább az, hogyan lehet a három cél között működőképes egyensúlyt teremteni.

Ehhez pedig nem egyetlen technológiára vagy egyetlen intézkedésre van szükség. A villamosenergia-termelés szerkezetét, a hálózatfejlesztést, a fogyasztás szabályozását, a tarifákat, az energiatárolást és a társadalmi szempontokat együtt kell vizsgálni. Az energetikai átmenet ugyanis nem egyszerűen arról szól, hogy milyen erőműveket építünk. Arról is szól, hogy mikor, hol és mire használjuk fel az energiát – és hogy mindezt hogyan tudjuk egy versenyképes, biztonságos és fenntartható rendszerben megtenni.

Borítóképen: Králik Gábor, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal energetikáért felelős elnökhelyettese előadást tart Baéatonfüreden, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Vándorgyűlésének nyitó, plenáris ülésén 2026. szeptember 22-én. 

EnergetikaMEKHVándorgyűlés

Kapcsolódó

---