Egy építkezés tapasztalatai
2019. szeptember 16. | Fülöp Miklós | 4472 |
Az alábbi tartalom archív, 7 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Minden szakmának megvannak a visszatérő témái, melyhez olykor félve nyúl a szerkesztő, mondván, nem is olyan régen volt szó róla. Viszont az élet mindig azt igazolja, hogy egy-egy problémáról nem lehet eleget beszélni.
Ezt támasztja alá a villámvédelem témában íródott cikkünk is, hiszen gyakran esik szó a Villanyszerelők Lapjában e területről, így gondolhatnánk, hogy a szakemberek már jól ismerik a vonatkozó követelményeket, ezért indokolatlan újabb és újabb cikket írni a témában. Végül is a villámvédelem létesítése nem igazán bonyolult dolog, nem kell különleges képességekkel rendelkezni, hogy elfogadható eredmény szülessen.
A kivitelezés, amely kapcsán kénytelenek voltunk elgondolkodni a fentieken, egy közönséges vasbeton pillérvázas csarnok építése volt, norma szerinti villámvédelemmel. Cikkünkben górcső alá vesszük a fellelt problémákat – amolyan hibajegyzéket készítve –, amelyek a megfelelő anyagkiírás és -rendelés ellenére, a nem megfelelő módon való felhasználás és beépítés miatt keletkeztek. A hibák feltárása és ismertetése után megvizsgáljuk azok következményeit is: sejthető, hogy a kijavítási munkák elvégzése okozott némi bosszúságot az építkezés résztvevőinek.
Nagyon ritka, talán nincs is olyan épületet, amely a gondos tervezés, tervellenőrzés és kivitelezés ellenére minden elemében hibátlanul készült volna el. A hibák súlyosságának értékelése állandó velejárója az építési folyamatnak. Ezekben a döntési helyzetekben nagyon nem mindegy, hogy milyen a hibák súlya és azok száma. A tárgyalt esetben ezek a már nem elfogadható kategóriába tartoztak, okuljunk belőlük.

Szeptember 16-án megjelent a Villanyszerelők Lapja 170. száma
Ízelítő a tartalomból:
- Kruppa Attila: Itt tartunk? Egy építkezés tapasztalatai
- Parádi Ervin: Amit a robbanásveszélyes porokról tudni érdemes
- Kozma László: Az ingyenes töltés kora lejárt
- 1-fázisú, 16 A-es, C karakterisztikájú, 6 kA zárlati szilárdságú kismegszakítók áttekintő táblázata
- Lantos Tivadar: Kismegszakító: megbízható, olcsó védelem
- Balogh Zoltán: Világításvezérlés KNX-szel
- Hárfás Zsolt: Klímavédelem atomerőművek nélkül?
- Porempovics József: Relés ötletek és trükkök
- Szijártó Gábor: Modulvezérlő-szekrény tervezése
- dr. Dobos István, dr. Papp Gábor: A cégautóadóra vonatkozó fontosabb szabályok
Legyen Ön is előfizetőnk!
Ne maradjon le a szakma aktualitásairól! A Villanyszerelők Lapja egy évente 10 alkalommal, nyomtatott formában megjelenő épületvillamossági szaklap. A VL előfizetői korlátlan hozzáférést kapnak a korábban megjelent lapszámok teljes tartalmához is, amit pdf formátumban le is tölthetnek!
A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.
A VL előfizetési díja egy évre 12 990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 23 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.
ElőfizetésVillanyszerelők LapjaVL