Az alábbi tartalom archív, 8 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Mi sem jelzi jobban a villanyszerelőknek készült pólónk sikerét, hogy már a hamisítványok is megjelentek!
A pólónyomtatás, napjaink egyik talán legintenzívebb önkifejező eszköze. A mindent elárasztó grafikai minták sokszor hordoznak humoros, vagy akár komoly életigazságokat közvetítő üzeneteket, amely lehetőség mellett, a Villanyszerelők Lapja sem mehetett el szó nélkül. Az elmúlt években több pólógrafikát is készítettünk, amelyek töretlen népszerűséggel fogynak, akár önmagában, akár előfizetéssel kombinált módon.
Azonban szomorúan tapasztaltuk, hogy az egyik mintánk olyannyira megtetszett valakinek, hogy a grafikát engedély nélkül felhasználva, saját csatornán kezdte meg az értékesítését. A grafika és a szövegezés a kiadónk szellemi tulajdona, amely jogsértésre felhívtuk a Pamutboyz Kft. figyelmét.
Abból kiindulva, hogy a „koppintott” és módosított pólót drágábban kínálják, illetve, hogy a minta a módosítássokkal inkább gyengült (mit keres egy csőfogó a villanyszerelőnél?), mintsem erősödött, nem számíthatnak a hamisítók nagy sikerre.
Szeretnénk felhívni az olvasóink figyelmét arra, hogy a VL Shopban továbbra is elérhetők az „eredeti” pólók, amelyet még olcsóbban is kínálunk, mint a kalózok. A VL-től megvásárolva egy póló ára 3500 Ft, míg előfizetéssel kombinálva 1050 Ft.
A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.
A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.