Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Megjelent a Villanyszerelők Lapja márciusi száma

2017. március 13. | VL online |  1373 |

Az alábbi tartalom archív, 7 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Megjelent a Villanyszerelők Lapja márciusi száma

Március 14-én megjelent a Villanyszerelők Lapja 2017/3. lapszáma, ízelítő a tartalomból.

A technika fejlődésével az épületvillamossági szakma előtt is folyamatosan új kihívások jelentkeznek: míg 30 évvel ezelőtt egy háztartásban a viszonylag kisszámú kapcsoló és dugaszolóaljzat beszerelése mellett alig volt feladata a villanyszerelőnek, addig napjainkra a helyzet alapvetően megváltozott, ami jó hír, hiszen ennek a fejlődésnek a villanyszerelő vállalkozások egyértelműen a nyertesei. A Villanyszerelők Lapjában mindig is fontosnak tartottuk ennek hangsúlyozását és hónapról-hónapra számos olyan lehetőséget igyekszünk bemutatni az olvasóinknak, amelyekkel egy villanyszerelő szolgáltatási köre kibővíthető. Ebben a hónapban két ilyen cikket is kínálunk, az egyikből ötleteket kaphatunk, hogy egy kivitelezés átlagos árbevételét hogyan tudjuk a hozzáadott értékkel, szaktudással megnövelni, míg a másik írásunk konkrétumokkal szolgál egy olyan rádiókészülékről, amely a lakásszerelvényekhez hasonló módon könnyen telepíthetők a lakás szinte bármelyik helyiségébe.  

Taratalom:

  • Kruppa Attila: A villámvédelmi biztonsági távolság számításának és ellenőrzésének ellentmondásai
  • Márki-Zay Péter: Hogyan duplázzuk meg egy átlagos kivitelezés értékét?
  • Molnár Károly Zsolt, Nádas József: Nem mind lámpa, ami fénylik
  • Balajti Zsolt: Klímával fűteni?!
  • DIN-sínre szerelhető lépcsőházi automaták áttekintő táblázata
  • Porempovics József: Lépcsőházi automaták
  • Rátai Attila: Gondolatok a 10/2016 (IV. 5.) NGM rendeletről (folytatás)
  • Kozma László: Elektromos autók töltési technológiái
  • Porempovics József: Rádió a kapcsoló helyén
  • dr. Jámbor Attila, Kiss Andor: Szemléletváltozás az építésügyi jogszabályokban
  • Dobai Gábor: Tervezett elavulás, avagy miért romlik el minden?

A lapszám tartalma online is elérhető: VL 2017. március 

A VL megvásárolható a nagyobb Relay és inmedio üzletekben, valamint a vidéki postahivatalokban, míg az előfizetőink postai úton kapják meg.

2017 januárja órta lehetőséget kínálunk, kedvezményes áron, csak elektronikus kiadványra való előfizetésre is! Ha még nem előfizetőnk, ide kattintva tudja jelezni előfizetési szándékát. Válassza az Önnek legmegfelelőbb konstrukciót!

 

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.

A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →

 

Villanyszerelők LapjaVL