Töltés, autózás közben
2016. november 21. | Lantos Tivadar | 2741 |
Az alábbi tartalom archív, 9 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Elon Muskék egy olyan fejlesztésen dolgoznak, amivel autózás közben is tölteni lehetne a kocsit.
Még bő fél év van hátra addig, amíg az eddigi legolcsóbb Teslának számító Model 3 első darabjait elkezdik kiszállítani, a cég addig sem unatkozik. Nemrég mutatták be azt a rendszert, amivel közel nullára csökkenthető az áramszámla. Ennek egyik sarokköve a cég által gyártott tetőcserép, amibe Muskék már eleve beépítették a napelemeket. A fejlesztés apropóján sokakban merült fel a kérdés: a Tesla nem kaphatna napelemekkel ellátott üvegtetőt?
A kérdésre Elon Musk – szokásához híven – Twitteren válaszolt. A Tesla-vezér szerint könnyen elképzelhető, hogy a Model 3-ban már elérhető lesz a tetőbe épített napelem, aminek beszerelését a tulajdonosoknak kell majd kérniük – némi felárért, természetesen – számolt be róla a BGR.
Persze a dolog nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, ahhoz ugyanis, hogy működjön a dolog, olyan üvegtetőt kell fejleszteni, ami képes ellenállni a fizikai behatásoknak. Hasznosnak azonban mindenképpen hasznos lenne, ezzel ugyanis jelentősen növelhetné a Tesla a kocsi hatótávolságát, ugyanis menet közben töltené magát az autó.
Hasonló elgondoláson a Toyota is dolgozik, ők a következő Priusba szerelnék be ezt a megoldást.
A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.
A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.
AkkumulátorE-mobilitásElektromos autóZöld energia