Milliókat látna el árammal a világ legnagyobb naperőműve
2016. október 24. | Lantos Tivadar | 2362 |
Az alábbi tartalom archív, 10 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A SolarReserve eddig rendre rekordokat döntött nevadai és kínai olvadtsó-kollektoros naperőműveivel, most pedig a korábbiaknál is nagyobb erőművet jelentettek be. A Sandstone erőművet Nevadában építik meg, mintegy egymillió háztartásnak elegendő mennyiséget termel majd napi 24 órán keresztül.
Felgyorsult a verseny a világ leghatékonyabb naperőművének megépítéséért. A kaliforniai Solar Reserve nevű cég bejelentette, hogy megépíti a világ legnagyobb, koncentrált olvadt só kollektoros naperőművét Nevadában. A cég vezérigazgatója, Kevin Smith elárulta, hogy 5 milliárd dollárból épülő erőmű 1500-2000 megawatt energiát fog generálni óránként, ami egymillió háztartást juttat tiszta, megújuló villamos energiához. Ennyi energiát az atomerőművek képesek előállítani. A Sandstone nevű létesítmény ezzel túlszárnyalná a már megépült, legnagyobb naperőművek teljesítményét is. A Sandstone projektben 100 ezer tükörheliosztát gyűjti majd a napsugarat a sóolvadékos tárolótornyokba. Az olvasztott sóba gyűjtött hőenergia előnye, hogy éjjel a hő által hajtott gőzturbinákkal fejleszt elektromos áramot. Onnan éjjel-nappal vételezhetnek az olvadékból, amelynek hőjével vizet forralnak, és a gőz hajtja meg az áramfejlesztő turbinákat 24 órán keresztül. A Sandstone építése csak 2-3 év múlva kezdődik meg. Miután kész lesz, a cég becslése szerint 3000 új munkahelyet fog teremteni körülbelül hét évig. Hogy az energiát más piacokra, például Kaliforniába tudják exportálni, egy újfajta átviteli instrastruktúrát is építeniük kell majd.
A cég már üzemeltet egy sókollektoros naperőművet Tonopahtól nem messze, a 110 megawattos energiát termelő Crescent Dunest. A 2011-ben épült létesítmény 75 ezer lakást juttat tiszta, megújuló villamosenergiához.
A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.
A VL előfizetési díja egy évre 12 990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 23 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.