Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Akkumulátor gyártásba kezd a VW

2016. május 30. | Lantos Tivadar |  1875 |

Az alábbi tartalom archív, 9 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Akkumulátor gyártásba kezd a VW

Elektromos autókhoz való akkumulátorokat gyártó nagyszabású üzemet építhet a Volkswagen csoport (VW). A német gépjárműgyártó csoport akár tízmilliárd eurót is fordíthat a beruházásra, amelynek célja az önállóság megteremtése, vagyis a függőség megszüntetése az ázsiai akkumulátor-beszállítóktól.

A VW így az amerikai Tesla példáját követheti, amely már el is kezdte felépíteni Gigafactory nevű akkumulátor-gyárát, amely 4-5 milliárd dollárba kerülhet és 2018-ban kezdheti el a termelést. A Handelsblatt szerint a VW vezetése egyelőre mérlegeli a lehetőségeket, így még az is nyitott kérdés, hogy az üzemet Németországba, Kelet-Európába vagy Ázsiába telepítsék-e. A VW német munkavállalóinak érdekképviselete és Alsó-Szászország tartomány - a VW egyik fő részvényese - amellett kardoskodik, hogy Németországban épüljön fel a gyár.

Arra hivatkoznak, hogy az elektromos meghajtású kocsik gyártásához a belsőégésű motorral működő autókhoz képest a kevesebb alkatrész miatt kevesebb munkaerőre van szükség, így a villanyautók előretörése munkahelyeket fenyeget, és ezt a folyamatot valamennyire ellensúlyozni lehet az akkumulátorgyártás fejlesztésével. Az első terveket június közepén mutatja be a felügyelőbizottságnak Matthias Müller vezérigazgató, aki a dízelbotrány után új irányba akarja fordítani a cégcsoportot. A fő célok közé tartozik az elektromos és hibrid meghajtású modellek kínálatának bővítése, a VW részarányának növelése a villanyautók piacán.

A társaság tavaly 67 ezer villanyautót értékesített, a többség hibrid - benzinmotorral is felszerelt - kocsi volt. Ezt a számot 2025-re egymillióra akarják növelni. A csoporthoz tartozik az Audi, a Bentley, a Bugatti, a Ducati, a Lamborghini, a Man, a Porsche, a Scania, a Seat, a Skoda, a Volkswagen és a Volkswagen haszonjárművek márka. A német kormány május közepén elfogadta és a törvényhozás elé terjesztette a villanyautó-vásárlás ösztönzését szolgáló javaslatát, amely szerint elektromos autókra 4 ezer eurós, a plug-in hibridekre 3 ezer eurós árkedvezmény jár. Az állam és a gyártók által fele-fele arányban finanszírozott programmal az elektromos autók aránya a remények szerint elérheti a mintegy 500 ezer autót jelentő 1 százalékos "kritikus tömeget", aminek révén állami segítség nélkül folytatódhat az elektromobilitás terjedése.

A mintegy 600 millió eurós program mellett állami pénzből 300 millió eurót fordítanak a töltőinfrastruktúra fejlesztésére, ez várhatóan 15 ezer töltőállomás, köztük 5 ezer gyorstöltő berendezés telepítésére lesz elég. Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter a program április végén tartott bemutatóján hangsúlyozta: az állami ösztönzés hozzásegít ahhoz, hogy "tömegcikké" váljék az elektromos autó, a német cégek az élre kerüljenek a harmadik és negyedik generációs akkumulátorok fejlesztésében és visszahozzák a Távol-Keletre áttelepített termelést Németországba.

 

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.

A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →