Lopta az áramot a dobogókői panziós
2015. november 24. | Lantos Tivadar | 2991 |
Az alábbi tartalom archív, 11 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy vállalkozót, aki lopta az áramot dobogókői éttermeiben, panziójában és turistaházában.
Az illetékes nyomozási bíró egyelőre egy hónapra rendelte el a kényszerintézkedést, amely ellen a gyanúsított fellebbezett, így az nem jogerős.
A Szentendrei Rendőrkapitányság nyomozásának adatai szerint a férfi Dobogókőn panziót, több éttermet és turistaházat is üzemeltetett, amelyekben novemberben helyszíni ellenőrzést tartottak az áramszolgáltató munkatársai. Ekkor derült ki: mindegyik vendéglátóhelyen szabálytalanul és méretlenül vételezték az áramot. Megállapították azt is, hogy a vállalkozó pilisszentkereszti házában hasonló módon alakították ki az áramvételezési rendszert. A szolgáltatónak okozott kár legalább 1,8 millió forint, a pontos kárérték megállapítása még tart - tette hozzá a szóvivő.
A járási ügyészség álláspontja szerint okkal lehetett tartani attól, hogy a gyanúsított szabadlábon védekezve a hatóság elől megszökne, vagy az ügyben érdemi információval rendelkező emberek befolyásolásával veszélyeztetné a nyomozás sikerét, ezért kezdeményezték az előzetes letartóztatását.
A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.
A VL előfizetési díja egy évre 12 990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 23 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.