127 éve gyúlt ki a közvilágítás első fénye Magyarországon

2015. augusztus 26. | MTI |  13 775 |

Az alábbi tartalom archív, 11 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Ünnepélyes keretek között, a Fényes Napok programsorozattal emlékeztek Mátészalkán arról, hogy 1888-ban az országban elsőként itt használták közvilágításra a villanyt. Az évszám a mai Kossuth utca 16. számú ház villamosítását, egyben a város és az ország villamosításának kezdetét is jelzi.

A legvalószínűbb feltételezés az, hogy Szalkai nevet is felvett Schwartz Mór az 1880-as párizsi világkiállításon meglátta a kor egyik legjelentősebb vívmányát az áramfejlesztő dinamót. 1882-ben Svédországban már meg is vásárolta és ezzel a gyártelep belső céljaira villamos áramot fejlesztettek. Később a malomból kiindulva faoszlopokon a saját lakásáig a Kossuth utca 16. sz. –ig kivezették a villamos energiát és a vezetékeken néhány szénszálas izzót is felszereltek. A Kossuth és a Rákóczi utca sarkán ma is áll az a vasoszlop, mely büszkén hirdeti az 1888-as villamosítás kezdetét, hogy Budapestet is megelőzve elsőnek Mátészalkán gyulladt ki a villany. (Budapesten egyébként a gázvilágítás volt elterjedve, ezért semmi nem sürgette a villanyvilágítás bevezetését.) A villamosítás utáni évekről nagyon keveset tudunk. Semmi sem maradt fenn, csak egy-két újságcikk. Ezek is jóformán csak az áramszolgáltatás panaszaival foglalkoznak.

A közvilágítás születése vidéken

A villamosítással kapcsolatban az első említésre méltó esemény 1911-ben volt, amikor is a város és a villanytelep vezetői közötti hosszú tárgyalások után létrejött szerződéstervezetet a képviselő-testületi közgyűlés elé terjesztették. E szerint az Rt. többek között arra kötelezi magát, hogy a város utcáit és tereit villanyfénnyel megvilágítja, és ha szükséges a 46 közvilágítási lámpahelyet 70-re növeli, s ezeknek a holdvilágos estéken is égniük kell. Ha a megvilágítás valamilyen oknál fogva mégis szünetelne, petróleumlámpákkal köteles pótvilágítást adni. A hálózat kiépítéséhez szükséges oszlopokat a város adja és szigorúan bünteti a vezetékek  esetleges rongálóit. A szerződésben azt is kimondják, hogy a község a telepet az első tizenöt évben nem válthatja meg, de utána bármikor.  Az I. világháború után Mátészalka megyeszékhely lett. Sok erdélyi menekült telepedett meg a városban és látványos fejlődési korszak vette kezdetét. A konjunkturális fejlődés együtt járt az új városközpont kialakításával, az építkezések nagyarányú kibontakozásával, újabb és újabb házhely kialakításával. A háborút követő évtizedben a város lakossága 40%-al, lakásállománya 86%-al növekedett.

Növekvő igények, nagyobb kapacitás

A villamos üzem nem tudta kielégíteni a növekvő igényeket, ezért az elöjáróság úgy intézkedett, hogy a „több lámpával világított lakásokban a villanyégők száma csökkentessék”, mert így a „lángok kikapcsolásával” az új jelentkezők lakásába az áramot be lehet kapcsolni. A gyártelep és a város között egyre több konfliktus támadt. A községnek nem érte meg, hogy átvegyen egy rosszul működő és drágán termelő üzemet, ahol a fejlesztésre sem volt lehetőség, így 1925-ben felbontották a szerződést a Szalkai Gyárteleppel.

Szerencsére az Ecsedi-láp Lecsapoló Társult már korábban tervbe vett villamos üzeméhez 1925-ben megszavazták, hogy a villamos üzem létesítéséhez állami kölcsönt vegyenek fel. A lápkörnyéki falvak egész Csengerig csatlakoztak az Ecsedről való vételezés tervéhez, így szinte önként adódott, hogy Mátészalka is ezt a megoldást válassza. 1928-ban további 17 községgel együtt Mátészalkára is Ecsedről folyt az áram. A központi telepet a községekkel összekötő távvezeték, valamint a községekben kiépült elosztó hálózat  hossza  188 km volt. A megindulás éveiben a fogyasztói létszám 1500 körül volt és az áramszolgáltatás elsősorban világítási célokat szolgált. Ez a megoldás sem volt mindig problémamentes. Ha például magas volt a vízállás nem tudtak villamos energiát fejleszteni, mert szivattyúzni kellett a vizet. 1938-ban a folyamatos villamosenergia-ellátás érdekében külön villamos szivattyú gépcsoportot  építettek be az ecsedi villanytelep gépházába, s ezentúl a vízszivattyúzás idején sem szünetelt a villamosenergia-szolgáltatás. A térség energiaigénye dinamikusan nőtt, ennek kielégítésére az ecsedi kapacitás kevésnek bizonyult.  Az Ecsedi-láp Társulat 1942-ben szerződést kötött a Kárpáti Villamosművek Rt.-vel és még ebben az évben megépítették a Beregszász és Nagyecsed közötti 55 km hosszú, faoszlopos távvezetéket. Így már ebben az évben Ungvárról érkezett a villamos energia Nagyecsedre. Mátészalka fejlődését a háborús évek nagymértékben visszavetették.

Az államosítás

A község lakossága a II. világháború után 9000 főre csökkent. A villanyt  Nagyecsedről kellett volna kapni, de ott nem volt tüzelőanyag, a távvezeték pedig megrongálódott. 1945-ben két hónapos áramszünet után indult újra az áramszolgáltatás egészen 1946. augusztus 1-ig. Ekkor új szerződést kötöttek a Masinoimport - mint eladó és az Ecsedi-láp Társult, mint vevő között. Ez a villamosenergia-mennyiség elegendő volt a térség ellátására és 1948. januártól az ecsedi telepen már nem is termeltek áramot.  Ilyen előzmények után került sor az üzem államosítására 1948, május 21-én. Ezzel a ténnyel lezárult a villamosítás történetének első, de sok nehézséget felölelő korszaka. Hosszú volt ez az út, mely a kezdetleges helyi villanyteleptől a távvezeték elosztórendszerig tartott és a mécsvilágot felváltotta a villanyfény.

Forrás: Szatmári Múzeum

---