Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Minél több akku, annál több lítium

2015. augusztus 4. | Lantos Tivadar |  2819 |

Az alábbi tartalom archív, 10 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Minél több akku, annál több lítium

Alapvetően az elektromos autók, valamint az okostelefonok és az egyéb modern elektronikai eszközök terjedése miatt nőtt meg szerte a világban az azok akkumulátorát alkotó, különleges áramtároló képességű lítium iránti kereslet. Ennek köszönhetően megindultak a kutatások az értékes fém hatékonyabb kinyerésére.

Nő a világ lítium éhsége

Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója elmondta: a lítium ára 2010 óta 20 százalékkal emelkedett, míg a 2000-ben mintegy 60 ezer tonnás globális lítium-felhasználás megduplázódására tíz évre volt szükség, addig a 2010. évi 120 ezer tonnás érték az előrejelzések szerint már 2017-re elérheti a 240 ezer tonnás felhasználást. A lítium-kereslet elsősorban az újratölthető elemek, például a hibrid autókba kerülő akkumulátorok növekvő felhasználásának köszönhetően akár évi 11 százalékkal emelkedhet a jövőben. A növekvő kereslet kielégítésére bőségesen elegendőek a világ 13 millió tonnára becsült lítiumkészletei, melyek döntő többsége a Föld ma még érintetlen területein, Dél-Amerikában, az úgynevezett lítium-háromszögben találhatóak, így Bolíviában, ahol a készlet 34 százaléka lelhető fel, Chilében, amely a lítiumkészlet 31 százalékával rendelkezik, és Argentínában, ahol a készletek 6 százaléka van. További 8 százalék az Egyesült Államokban, 3 százalék pedig Ausztráliában található. A problémát tehát nem a mennyiség jelenti, hanem a kitermelés. A folyamat rendkívül lassú, és nagyon drága. Kétféle módon nyerhető ki a lítium a kőzetekből, a sziklákat energiaigényes hevítésnek vetik alá, és vegyszeres eljárással vonják ki a fémet. A másik esetben, az ásványi sókban gazdag vízből párologtatás útján nyerik ki a lítiumot. Ez a módszer olcsó, de akár két évig is tarthat.

Új módszerek a kitermelésre

Kaliforniában, a Salton-tenger mellett felvetődött a lítium termelés újabb módszere. A Salton-tenger hatalmas geotermikus potenciál, mközben környezete az Imperial Valley egyike a világ legnagyobb ásványi anyagokban gazdag területének. Párosítani kell tehát a két erőforrást, és a technológia lehetővé tenné, hogy megkerüljék a több éves lepárlási folyamatokat. Egy geotermikus erőmű energiát tudna előállítani a forró vízből. Az elhasznált vizet nem sajtolnák vissza a földbe, hanem egy sor szűrő és abszorpciós technológia segítségével szétválasztanák a benne lévő ásványi anyagokat, és végül kivonnák a lítiumot. Jelenleg 6 liter/perc sebességgel tudják feldolgozni a termálvizet. De a kutatók szerint a kitermelés fokozható, akár a 23 m3 /perces sebességet is elérheti. Így évente 15 000 tonna lítiumot lehetne kitermelni erről a helyről. Más területeken, pl. Új-Zélandon is végeztek méréseket, az ott fellelhető termálvíz is alkalmas lehet lítium kitermelésre.

Már a 6000 dollárt is elérte

A növekvő kereslet hatására a lítium árát meghatározó, a melléktermékekkel (kálium-szulfáttal, nátrium-szulfáttal) együtt számított lítium karbonát egyenértékes (LCE) termék egyre többe kerül. Míg tonnájáért 2000 elején még "csupán" 2 ezer dollárt kellett fizetni, addig 2008-ban már 5 ezret, jelenleg pedig már 6 ezer dollár körüli összeget.
A lítium ára nagyban függ a tisztaságától, Juhász Gergely szerint így alapvető, hogy a gyártóknak legalább az elem minőségű, 99,5 százalék tisztaságot sikerüljön elérni, Németország például idén tavasszal jelentette be, hogy sikerült 99,8 százalékos tisztaságú lítiumot előállítania.

 

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.

A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →