Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Áramot termel az elefánt az állatkertben

2015. július 29. | Lantos Tivadar |  1722 |

Az alábbi tartalom archív, 11 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Áramot termel az elefánt az állatkertben

A müncheni állatkertben az elefánt segítségével égnek a lámpák. A testes állat ürülékéből állítják elő azt a biogázt, mely meghajtja az állatkert áramhálózatát. A torontói állatkert is hasonló biogáz-üzemet készül létesíteni.

Egy elefánt naponta 100 kilogramm ételt is elfogyaszt, főként zöldséget, gyümölcsöt és ropogtatnivaló szárazsüteményeket. Emésztése végterméke tehát nem elhanyagolható mennyiség: éves szinten mintegy 2000 tonnáról van szó. Az ebből kinyerhető biogáz 100 lakást is el tudná látni árammal egész évben. A bajor állatkert vezetői három nagy konténert építettek, melyek egyenként akár 100 köbméter ürüléket is képesek tárolni. Nemcsak az elefánt beleinek végterméke köt itt ki, hanem az összes vegetáriánus állaté.

A konténer tartalmát meleg vízzel keverik össze, majd a baktériumok oxigénmentes környezetben 30 nap alatt lebontják az ürüléket. Ennek során gázok szabadulnak fel, metán és széndioxid, mely a mennyezeten lévő szellőzőnyílásokon keresztül távozik, s egy nagy “léggömbbe” áramlik, onnan pedig a biogáz-meghajtású erőműbe, ismertette az innovációt a CNN. A rendszer az állatkert energiafogyasztásának mindössze 5 %-át tudja előállítani.

A baj az, hogy a kinyerhető biogáz csekély energiamennyiséget jelent az ürülék nagy méretéhez és mennyiségéhez képest. A folyamatban nagy hő szabadul fel, amit szintén tárolnak és fűtésre használnak. A gorillák ennek köszönhetően melegedhetnek meg a hidegebb hónapokban. A hőmennyiség akár 25 (emberi) háztartást is befűthet, állítják az állatkert vezetői. Az erjesztés végeztével fennmaradó salakanyagot trágyaként használják fel a talaj termékennyé tételére.

A müncheni nem az első ilyen jellegű kezdeményezés. 2005-ben egy syracuse-i állatkert állt elő hasonló ötlettel New York államban, de később nem láttak napvilágot a sajtóban arról, megvalósult-e. 2008-ban, amikor a kanadai sajtóban olyan értesülés látott napvilágot, hogy hasonló megvalósíthatósági tanulmányt készítettek a torontói állatkertben, már úgy említették a syracuse-i projektet, mint ami azért fuccsolt be, mert túl költségesnek bizonyult.

Forrás: piacesprofit

 

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.

A VL előfizetési díja egy évre 12 990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 23 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →