Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Elektromos autó még sosem ment ennyivel

2015. július 24. | Lantos Tivadar |  1764 |

Az alábbi tartalom archív, 11 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Elektromos autó még sosem ment ennyivel

A Venturi Bonneville-ben szeretné megdönteni a villanyautók sebességrekordját, a cél a 600 km/h.

Az elektromos utcai autók utcai a Tesla Model S csúcsváltozatát senki se éri utol, viszont a Venturi járművéhez képest még a több mint 700 lóerős luxusszedán is csigának tűnhet. A francia cég a VBB-3 EV nevű járművével az elektromos autók sebességi világrekordját szeretné megdönteni. Nem hasonlít a hagyományos autókra a több mint 3000 lóerős szerkezet, inkább olyan, mint egy vízszintesen száguldó rakéta. Ez azonban nem véletlen, hiszen másképp nem lenne esély elérni a megcélzott 600 km/h-s sebességet.

A 2010-ben felállított, máig érvényes rekord (494 km/h) is a Venturi nevéhez fűződik, ezt szeretnék most túlszárnyalni a továbbfejlesztett autóval. A tervek szerint augusztusban erre sor kerül a próbálkozásra, a helyszín pedig nem lesz más, mint a híres bonneville-i sósivatag Amerikában.

 

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.

A VL előfizetési díja egy évre 12 990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 23 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →