Jövőre halasztotta útja folytatását a Solar Impulse 2
2015. július 21. | Lantos Tivadar | 1808 |
Az alábbi tartalom archív, 11 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Jövő április előtt már nem szállhat fel a hő okozta károk miatt a Solar Impulse 2 napelemes repülőgép, amely július 3-án érkezett Hawaiira, miután leszállás nélkül, 118 óra alatt tette meg több mint nyolcezer kilométeres útját Japánból a csendes-óceáni szigetre.
A járművön dolgozó szakemberek közleménye szerint a gép napelemei már a világkörüli repülés Japán-Hawaii szakaszának első napján túlhevültek. A csapat egész úton figyelemmel kísérte a helyzetet, de a hőmérsékletet nem tudták csökkenteni. Mint hangsúlyozták, a technológiával nincs probléma,ám a csapat nem számolt azzal, hogy a gyors magasságbeli változások milyen hőmérsékletingadozásokkal járnak együtt a trópusi éghajlaton. A több mint 17 ezer napcella borította napelemes repülőgép márciusban indult világkörüli útjára Abu-Dzabiból, és Omán, India, Mianmar, Kína, valamint Japán érintésével érkezett meg Hawaiira.
A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.
A VL előfizetési díja egy évre 12 990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 23 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.