Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Halálos áramütés Monoron

2015. július 7. | Lantos Tivadar |  4112 |

Az alábbi tartalom archív, 11 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Halálos áramütés Monoron

Halálos áramütés ért két munkást kedd délelőtt munka közben Monoron, egy harmadik ember életéért még küzdenek.

Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy a monori Nemzetőr utcában egy felújítás alatt lévő épület munkálatai során akartak egy alumíniumállványt arrébb helyezni, amikor az egy 20 kilovoltos felsővezetékhez ért. Két munkás a helyszínen életét vesztette, egy harmadik életéért jelenleg is küzdenek, őt mentőhelikopter vitte kórházba.
A monori hivatásos tűzoltók és a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat biztosítja a helyszínt és segíti a mentőszolgálat munkáját - tette hozzá a szóvivő.

 

 

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.

A VL előfizetési díja egy évre 12 990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 23 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →