Aszódi Attila: a Paks II megtérülő beruházás
2015. július 2. | Lantos Tivadar | 2067 |
Az alábbi tartalom archív, 11 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A villamos energia alacsony kitermelési ára miatt a Paks II beruházás garantált átvételi ár, illetve állami támogatás nélkül is megtérülő lesz - mondta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos.
Kifejtette: három tényező határozza meg, hogy az erőmű-beruházás megtérülő lesz-e. Kérdés, hogy az erőmű milyen önköltségi áron termeli a villamos energiát, azt milyen áron lehet eladni a piacon, illetve mennyi energiát képes termelni az erőmű évente és az élettartama alatt.
Az Energiaklub néhány nappal ezelőtt tett közzé egy gazdasági modellszámítást, amely alapján az erőművet üzemeltető cég akkor lesz működőképes, ha jelentősen emelkedik az ár, amelyet az áramért kap, vagy ha tartósan állami támogatásban részesül. A kormánybiztos szerint azonban az Energiaklub által publikált tanulmány alulbecsüli a piaci árat és az előállítható villamosenergia-mennyiséget, illetve felülbecsüli a termelési költségeket.
A magyar állam számításai szerint az erőmű 17 forintért tud majd előállítani egy kilowattóra villamos energiát, a lakosság kilowattóránként 40 forintért kapja az energiát, és a várakozások szerint a piaci ár jelentősen nőni fog a következő időszakban.
Aszódi Attila kiemelte, hogy nem az Európai Bizottság kezdett vizsgálatot, hanem a magyar kormány indított notifikációs eljárást, amelyben egy állami támogatás nélküli esetet jelent be, és kéri a bizottságot, hogy ítélje meg, valóban nincs állami támogatás a benyújtott konstrukcióban.
Az elmúlt évben számos egyeztetés volt a magyar fél és az Európai Bizottság igazgatóságai között, a magyar kormány az esetleges tiltott állami támogatás feltérképezésére vizsgálatot kezdeményezett, azonban hosszú ideig nem volt érdemi előrelépés a folyamatban, ezért a magyar kormány május végén notifikációs eljárást indított - emlékeztetett Aszódi Attila.
A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.
A VL előfizetési díja egy évre 12 990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 23 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.