Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Sztrájk lehet a villamosiparban

2015. március 17. | Lantos Tivadar |  3018 |

Az alábbi tartalom archív, 9 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Sztrájk lehet a villamosiparban

Az iparági sztrájkot sem tartotta kizártnak az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (EVDSZ) elnöke, ha nem sikerül megállapodniuk a 2015. évi bérekről a munkáltatói oldallal, valamint a köztulajdonban lévő Magyar Villamos Művek Csoport (MVM) munkavállalóinak az ágazati kollektív szerződésben szereplő juttatásainak kifizetéséről.

Szilágyi József, az EVDSZ és a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének (BDSZ) hétfőn, Budapesten tartott közös sajtótájékoztatóján hozzátette: március 20-án délelőtt 10 órára figyelemfelhívó demonstrációt hirdettek meg a Nemzetgazdasági Minisztérium elé.

A demonstrációval azt szeretnék elérni, hogy a nemzetgazdasági miniszter segítsen az aláírásával ellátott országos bérajánlás megvalósításában a villamosenergia-iparban is, valamint azt, hogy az MVM dolgozói megkapják év eleje óta késő béren kívüli juttatásaikat.

Amennyiben március 18-áig létrejön a megállapodás, elállnak a demonstrációtól – mondta. Szilágyi József jelezte: kettős munkaügyi konfliktushelyzet áll fenn a mintegy 20 ezer munkavállalót foglalkoztató villamosenergia-iparban. Egyrészt nem született meg a 2015. évi ágazati bérmegállapodás, annak ellenére, hogy a szakszervezet a kormány által javasolt, az országos bérajánlásban szereplő 3-4 százalékos mértékhez igazodva szeretett volna megállapodni.

A munkáltatói oldal végső ajánlatként 1,1 százalékos reálkereset növekedést ajánlott, míg a munkavállalói oldal a megállapodás alsó határaként 1,7 százalékos reálkereset növekedést követel. A munkaadói oldal 1,1 százalékos ajánlata a költségvetésben előrejelzett 1,8 százalékos inflációval 2,9 százalékos keresetszínvonal-növekedésnek felelne meg, ami nem éri el az országos bérajánlás alsó szintjét sem – tette hozzá az EVDSZ elnöke.     A másik konfliktust az jelenti, hogy az MVM Csoportban éve eleje óta nem fizetik ki mintegy 6000-8000 dolgozónak a béren kívüli juttatásokat és az önkéntes nyugdíjpénztári befizetéseket sem utalják át, megsértve ezzel az ágazati kollektív szerződést – fejtette ki. Itt a munkáltató tájékoztatása szerint minisztériumi ellenjegyzés szükséges, emiatt csúszik a munkavállalók juttatása – tette hozzá Szilágyi József.     Rabi Ferenc, a BDSZ elnöke elmondta: az energetikai szénbányászat kapcsán, a Mátrai Erőmű Zrt. és a Vértesi Erőmű Zrt. – amely az MVM csoport tagja – révén van jelen az energiaiparban a szakszervezet. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a bányászok a kollektív szerződés szerint járó cafeteria juttatásokat második hónapja nem kaphatják meg, mert nincs meg a megfelelő döntés a köztulajdonban lévő cégeknél. Jogos munkavállalói törekvésekért lépnek fel, elfogadhatatlan, hogy ne lehessen megállapodni egy bérajánlásban, valamint az is, hogy ne tartsák be a kollektív szerződésben foglaltakat – tette hozzá.

 

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.

A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →