Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Vezeték nélkül továbbítottak áramot

2015. március 16. | Lantos Tivadar |  2123 |

Az alábbi tartalom archív, 9 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Vezeték nélkül továbbítottak áramot

Japán kutatóknak sikerült vezeték nélkül áramot továbbítaniuk: mikrohullámon 1,8 kilowattnyi teljesítményt értek el, ami már elég ahhoz, hogy működtessen egy elektromos vízforralót. Két, egymástól 55 méterre lévő pont között sikerült nagy pontossággal az átvitel.

A távolság nem túl nagy, de a technológia jó kezdőlépés ahhoz, hogy az emberiség kihasználja az űrből elérhető napenergiát, és továbbítsa azt a Földre – jelentette be a japán űrügynökség (JAXA). „Most először sikerült bárkinek kiküldenie ilyen erős kimenetet ilyen kis célponthoz” – mondták. A szóvivő szerint a JAXA évek óta dolgozik olyan rendszeren, ami napenergiát juttatna az űrből a Földre.

Az űrben sok előnye lenne az napenergia kihasználásának: például állandóan elérhető, időjárástól vagy időponttól függetlenül. Az űreszközök régóta hasznosítják a Nap energiáját, az űrállomás is, a Földre viszont egyelőre csak a sci-fikben jut el a légkörön túl elfogott energia.

 

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.

A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →