Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Újra csökken az áram ára

2014. augusztus 28. | Lantos Tivadar |  2465 |

Az alábbi tartalom archív, 10 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Újra csökken az áram ára

Szeptember 1-jétől, hétfőtől folytatódik a rezsicsökkentés, a háztartási villamos energia 5,7 százalékkal lesz olcsóbb, de az árcsökkentés ezzel nem fejeződik be, sőt az ipari energia árát is lejjebb kell szorítani.

Jelentősen változott a villamos energia ára 2004 és a 2013 között.  A növekedés 2012-ben érte el a csúcspontját, most a kormány rezsicsökkentési akciójának köszönhetően az áram ára újra csökkenő pályára ált. A tendencia a vezérelt (régi nevén éjszakai) áramot is hasonlóan érintette. Látható, hogy jelentős megtakarítás érhető el azokban a háztartásokba, ahol villanybojlerek, hőtárolós villanykályhák vannak, azzal, ha vezérelten üzemeltetjük őket. Igaz, míg 2004-ben csaknem felébe került az „éjszakai” áram a „nappalinak”, 2013-ra a két érték között szűkült némileg az árrés, a különbség csupán másfélszeres.

Hogyan kapcsol a hálózat "nappaliról éjszakai" áramra?

A hangfrekvenciás központi vezérlés (HKV) rendszertechnikailag olyan távparancs adó rendszer, amelynek átviteli útja maga az energia elosztó hálózat. Hazánkban 1975 óta alkalmazzák, de csak az 1990-es évek elején terjedt el országos szinten. Elsősorban a nagy teljesítményű villamos bojlerek és hőtárolós kályhák egyidejű kapcsolásának szabályozása végett vezették be. A 2000-es évek elején 1500 MW körüli teljesítményt vezéreltek HKV segítségével, ami a téli csúcsterhelés mintegy negyedének felelt meg. Manapság ez már kevesebb, ami részben a drága üzemeltetési költségű hőtárolós kályhák visszaszorulásának, részben a korszerűbb rádiófrekvenciás központi vezérlés (RKV) térnyerésének köszönhető. A jövőben a szerepe tovább csökkenhet Smart (okos) hálózat és mérők elterjedésének köszönhetően.

 

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.

A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →