Mikor sok évvel ezelőtt először megláttam a martonvásári Brunszvik-kastélyt, azt hittem Angliában vagyok. Azóta megtudtam, hogy a Brunszvik család egyik eminens képviselője, Géza gróf szigetországi élményei hatására az 1870-es évek elején építtette át a pár száz éves kastélyt neogótikus stílusban.
Úgy látszik, abban az időben a magyar főurak kedvelték a szigetországot, és szerettek volna itthon is angliai miliőt élvezni, hiszen szintén ebben az időben építtette Nádasdy Ferenc Tudor-stílusban a nem túl távoli nádasdladányi kastélyt. Ha jobban szemügyre vesszük a martonvásári kastély épületét, rájöhetünk, hogy a romantikus hatást a csúcsíves ablakok, a kis tornyocskák, a pártázatok vagy éppen a támpillérek sorozata adja. Elvarázsolt kastély – gondolhatnánk –, mesebeli látvány.
A díszvilágítás kialakításánál éppen ez a gazdag tagoltság, a díszítések garmadái csábíthatnak egy apró részleteket megmutató, helyi fényekből összeálló esti kép megalkotására. Ugyanakkor veszélyes is lehet az egységes látvány szempontjából, ha nagyon elaprózunk mindent. De hát akkor hogyan lehet egységesen és mégis változatosan megjeleníteni ezt az izgalmas épületet?
Egy évtizede, de akár pár éve is még a képzelet játékának vélhettük a színek megjelenését a díszvilágításban. Eszembe jut mennyire rizikósnak tartotta a világítástechnika, és azon belül főleg a díszvilágítás hazai atyja egy két színt is magába foglaló berendezés megjelenését. A kilencvenes évek első felében ugyanis úttörőnek számító megoldásként az Iparművészeti Múzeum semleges hatású és nem túl izgalmas kialakítású homlokzatait meleg sárga színű nátriumlámpás, míg a zöldes-kék kerámiacsodákkal gazdagon ellátott tetőzetét fehér fém halogénlámpás világítás láttatta, és mindennek betetőzéseként a smaragd színben ragyogó kupola laternáját belül sárga nátiumlámpás világítás tette otthonossá. A közel húsztagú kritikus zsűri azonban elsikkadt a szokatlan megoldás felett. Lehet, hogy tetszett nekik?
Némi morfondírozás után a Brunszvik-kastély esetében a fényárvilágítás mellett döntöttek – színes fényárvilágítás mellett! Az építészeti stílushoz illő színválasztás, a színek váltása mozgalmassá, élénkké tette a látványt. A különböző színeknél a kastélynak mindig más elemét érezzük fontosnak, kiemeltnek. A kastélyépület furcsasága, egyedisége, hogy szinte kinő belőle a település Szent Anna-temploma. A díszvilágításnak ezért együtt kellett kezelnie a két létesítményt. Persze elvileg lehetne más színben is megjeleníteni a két épületet, de ezt még senki sem tartotta jó ötletnek.
Érdekesen „nőtt össze” a kastély a helység templomával. A díszvilágítás mindig azonos színben világítja meg mindkettőt. A zöld környezethez „szervesen simul” a zöld díszvilágítás. Sokan a kék színt tartják a legmegnyugtatóbbnak.
A díszvilágítás nem épült meg a kastély mindkét oldalán. Jelenleg csak az utca felőli, a mindenki által látogatható, nyitott parkra néző frontot lehet sötétedés után is csodálni. A parknak ez a turistákat, látogatókat fogadó része újult meg, épült át. Az itteni kis kastélyt látogatóközponttá építették át. A felújított épületet sötétedés után fém halogénlámpás világítás láttatja.
A kis kastély fehér színű fém halogénlámpás díszvilágítást kapott.
A színvonalas építkezés, parkfelújítás hozadékaként modern térvilágítás is épült a sétautak mentén. Az építkezés alkalmat teremtett a továbbgondolkodásra, a díszvilágítási ötletek felvetésére. Feltételezhetően előbb vagy utóbb a kastély másik homlokzati traktusa és a bástya alakú torony is díszvilágítást kap majd.
Bármilyen színű is a kastély díszvilágítása, az előtte álló Nepomuki Szent János-szobor a szolid, tradicionális meleg fehér színű világításban látható.
Végül is a Brunszvik-kastély legnagyobb vonzerőt jelentő produkciói, a kis tavacska félszigetén rendezett nyári hangversenyek közönsége az épület túloldalát látja, és biztosan jó néven venné, ha távozás közben a zenei élmény után egy vizuális élménnyel is gazdagodna. Aki a higgadt, megszokott színeket szereti, tekintetével megnyugodhat a templom mellett álló Nepomuki Szent János-szobrán, amit fehér színnel világítottak meg, mintegy jelezve, hogy a világi hívságokon túl érdemes néha az embernek magába mélyednie.
