Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Interjú Nagy Gyulával, az MMK leköszönt elnökével

„Én szeretek mindenhez hozzátenni valamit”

2021. július 19. | VL online |  1134 |

Interjú Nagy Gyulával, az MMK leköszönt elnökével

Július másodika óta Wagner Ernő okleveles építőmérnök irányítja az elnöki székből az Magyar Mérnöki Kamarát. Elődjével, Nagy Gyulával még a tisztújítás előtt ültünk le beszélgetni annak biztos tudatában, hogy biztosan nem méreti meg magát egy újabb négyéves ciklusra. Elnöki időszakára félig-meddig már visszavonulásra váró „civilként” tudott visszatekinteni.

Ahogy a beszélgetésből ez minden bizonnyal jól érzékelhető, ezt a visszatekintés alapvetően a derű, és semmiképpen nem a keserűség jellemzi. Mint mondja, egy élmény volt számára az MMK élén eltöltött négy év, melynek során megőrizte azokat az alapokat, amelyeket kapott, de mindenhez hozzátett még valamit, mert ez alapvetően fontos számára a munkavégzés során.

A teljes, 32 perc hosszúságú beszélgetés ide kattintva tekinthető meg.

 

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.

A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →

 

InterjúMMK