Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Az OTSZ villamos szakmát érintő változásai

2020. február 6. | VL online |  3502 |

Az OTSZ villamos szakmát érintő változásai

2020. január 22-én hatályba lépett a módosított Országos Tűzvédelmi szabályzat, amely számos, a villamos szakmát érintő változást tartalmaz.

A témában íródott cikkünkben ezek közül tekintünk át néhányat, bemutatva, hogy a változtatások milyen gyakorlati problémák kezelését tűzték ki célul, és hogy milyen megfontolások állnak a módosítások hátterében. Szó lesz a tűzeseti fogyasztók működőképességére vonatkozó előírás egyetlen, de annál lényegesebb korrekciójáról, érintjük a tűzálló kábelrendszerek létesítését érintő változásokat és kitérünk a villámvédelemre vonatkozó előírások módosítására is.

A decemberi lapszámunkban kezdtük el a kéziszerszámokra kötelezően előírt felülvizsgálatok tárgyalását, ismertettük a követelményeket, esett szó a nehézségekről, most pedig a problémamegoldással folytatjuk, amelyhez jegyzőkönyvmintákkal is szolgálunk.

A fentiek mellett hasznos olvasnivalót kínálunk az évtizedekkel ezelőtt épült társasházakban lévő méretlen felszálló fővezetékek, valamint a fogyasztásmérő helyek javításának feladatairól, körülményeiről és feltételeiről.

Végezetül egy könnyedebb téma! Megtartottuk az előfizetőinknek meghirdetett karácsonyi nyereményjátékunk sorsolását, amelyben a támogató partnereink által feltett kérdésekre kellett feleletválasztós módon válaszolni. A helyes választ beküldők között 640 000 forint értékben sorsoltunk ki ajándékokat.

Január-februári számunk olvasásához kellemes kikapcsolódást kíván a szerkesztőség.

Február 10-én megjelent a Villanyszerelők Lapja 174. száma

Ízelítő a tartalomból:

  • Kruppa Attila: Az új OTSZ néhány változása
  • Rátai Attila: Kéziszerszámok felülvizsgálata II.
  • Benyák László: Társasházak fővezetékeinek felújítása
  • 3 fázisú feszültség-felügyeleti relék áttekintő táblázata
  • Parádi Ervin: Robbanásbiztonság-technika: személyi feltételek
  • Hárfás Zsolt: Villamosenergia-termelés a klímaváltozás árnyékában
  • Porempovics József: Variációk kétirányú mozgatásra
  • Deme László: A martonvásári Brunszvik-kastély díszvilágítása

Legyen Ön is előfizetőnk!

Ne maradjon le a szakma aktualitásairól! A Villanyszerelők Lapja egy évente 10 alkalommal, nyomtatott formában megjelenő épületvillamossági szaklap. A VL előfizetői korlátlan hozzáférést kapnak a korábban megjelent lapszámok teljes tartalmához is, amit pdf formátumban le is tölthetnek!

Érdekel az előfizetés

A borítóképen a VL 2020. január-februári számának Ezt láttam rovatában, az alábbi kommentárral megjelent kép látható: „Amperszagon túl, lakástűzön innen.". A képet Tóth Péter küldte be.

 

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.

A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →

 

ElőfizetésVillanyszerelők LapjaVL