Villanyszerelők Lapja

1000 fotón a fény természete

| |  406 | |

1000 fotón a fény természete

A hagyományokhoz híven idén is meghirdette az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. fotópályázatát, amellyel amatőr és profi fotósok segítségével a környezet szépségére és védelmére hívja fel a figyelmet. Az eredményhirdetésére és a díjátadóra a Világítástechnikai Társaság székhelyén, a Világítás Háza bemutatótermében került sor.

Az Electro-Coord világítástechnikai hulladékok begyűjtésével és újrahasznosításával foglalkozó nonprofit társaság két kategóriában – természetes és mesterséges fények – hirdette meg pályázatát. Egy alkotó maximum 3-3 képpel nevezhetett be, ezzel a lehetőséggel többen is éltek. A pályázat célja az volt, hogy a pályázók és érdeklődők a kreatív tartalom segítségével megismerjék az Electro-Coord környezettudatos törekvéseit, a lámpahulladékok szelektív gyűjtésének fontosságát, a résztvevő felek egymásra utaltságát. A díjazott alkotások és a többi pályamunka is megtekinthető lesz az Electro-Coord honlapján, valamint a Világítás Házában megnyitásra kerülő kiállításon egy hónapon át.

Nagy János, a zsűri elnöke, a Világítástechnikai Társaság Elnöke elmondta, hogy 285 pályázótól 1101 alkotás érkezett, ami harminchárom százalékos növekedés az előző évhez képest. Magyarország minden részéből és a határon túlról is érkeztek pályaművek.

Természetes fények kategória, 1. helyezett: Krizák István / Romantika

Arató András, a zsűri tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy a környezet védelmén túl fontos szempont a hosszú távú fenntarthatóság alapelveinek figyelembevétele is. A lámpahulladékok begyűjtésével és újrahasznosításával egy fenntarthatóbb jövőt, élhetőbb környezetet teremtünk a jelen és a jövő nemzedékének.

A hazai visszagyűjtési és újrahasznosítási rendszer üzemeltetésével az Electro-Coord Magyarország évről évre növeli a szelektíven begyűjtött hulladék mennyiségét. 2019-ben a hazánkban értékesített világítástechnikai termékek mennyiségéhez viszonyítva 65%-ra szeretnék növelni a keletkező hulladék visszagyűjtési arányát. Ezt csak úgy lehet elérni, ha mind a villanyszerelő szakma, mind a lakosság partner a szelektív gyűjtésben. A fotópályázattal a társaság egy újabb lehetőséget biztosított a társadalom egy széles csoportjának a környezettudatos élet és a természeti környezet megismerésére.

További informácikó ide kattintva érhetők el.

Borítóképen: Mesterséges fények kategória, 1 .helyezett: Kelemen Sándor / Fényvillamos

Világítástechnika