Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Fejlődő technika, változó igények

Megjelent a Villanyszerelők Lapja októberi száma

2019. október 10. | VL online |  4348 |

Az alábbi tartalom archív, 7 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Fejlődő technika, változó igények

Otthonainkban egyre több elektromos készüléket helyezünk el. Ahogy változik a család életvitele, felnőnek a gyerekek, idősödnek a felnőttek, kisebb-nagyobb átalakítást igényel a villamos hálózat, beleértve akár még az egyes helyiségek világítását és annak vezérlését is.

A technika is rendületlenül fejlődik, ezért újabb és újabb eszközökkel vértezzük fel a lakást, melyek beépítéséhez sok esetben szintén átalakításra van szükség. A relés kapcsolásokat ismertető cikksorozatunkban néhány érdekes vezérlési elgondolás elvi megvalósítását mutatjuk be.

A robbanásbiztonság-technika témájával ebben az évben igyekszünk mélyrehatóbban foglalkozni, ezúttal a gázérzékelők terén tapasztalható problémákat tárgyalva. Ezen a területen rengeteg tévhit uralkodik, szinte mindenki úgy tekint ezekre a berendezésekre, mintha használatuk, telepítésük megoldaná a problémáinkat. Sőt, úgy tűnik mintha a gázérzékelők alkalmazásával csökkenne a veszély is, így már nem is kell további biztonsági elemeket alkalmazni a robbanásveszéllyel érintett épületekben és szabad területeken. Az októberi lapszámunkban olvasható cikkünkben bemutatjuk, hogy egy gázérzékelő miben tud a segítségünkre lenni, és mi az, amiben egészen biztosan nem.

Az áttekintő táblázatunkban a vezetékes, szerelvénydobozba telepíthető 230 V-os LED-dimmereket hasonlítjuk össze, míg a témában írt cikkünkkel a kiválasztáshoz és a telepítéshez adunk hasznos tanácsokat.

Az októberi számunk olvasásához kellemes kikapcsolódást kíván a szerkesztőség.

Október 14-én megjelent a Villanyszerelők Lapja 171. száma

Ízelítő a tartalomból:

  • Túróczi József, Túróczi Péter: Hogyan rontsuk el a hálózatot
  • Porempovics József: Egyvezetékes vezérlés
  • Hárfás Zsolt: E-mobilitás a klímavédelem szolgálatában
  • Vezetékes, szerelvénydobozba telepíthető 230 V-os LED dimmerek áttekintő táblázata
  • Porempovics József: Szerelvénydobozba telepíthető LED-dimmerek
  • Parádi Ervin: Robbanásbiztonság-technika – gázérzékelők
  • dr. Dobos István, dr. Papp Gábor: A kisadózó vállalkozások tételes adójának legfontosabb szabályai
  • Rátai Attila: Navigálás a változó előírások tengerében – MSZ HD 60364-6 2007 és 2017
  • Szilágyi László: Árazási praktikák villanyszerelőknek

Legyen Ön is előfizetőnk!

Ne maradjon le a szakma aktualitásairól! A Villanyszerelők Lapja egy évente 10 alkalommal, nyomtatott formában megjelenő épületvillamossági szaklap. A VL előfizetői korlátlan hozzáférést kapnak a korábban megjelent lapszámok teljes tartalmához is, amit pdf formátumban le is tölthetnek!

Érdekel az előfizetés

A borítóképen a VL 2019. októberi számának Ezt láttam rovatában, az alábbi kommentárral megjelent kép látható: „Megszaladt a horonymaró." A képet Mondi Bence küldte be.

 

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.

A VL előfizetési díja egy évre 12 990 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 23 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →

 

ElőfizetésVillanyszerelők LapjaVL