Villanyszerelők Lapja

Okostelefon, okosóra... okoslámpa?

| |  247 | |

Okostelefon, okosóra... okoslámpa?

A technika fejlődésével egyre több okos berendezés vesz bennünket körül. Nem kivétel ez alól a világítástechnika sem.

A LED-es lámpatestek lehetőséget adnak arra is, hogy melegebb vagy hidegebb fényt állítsunk elő, azaz meghatározzuk a fény színhőmérsékletét. Biológia óránk a természetes fény változásához alkalmazkodott. Ezért a napközbeni hidegebb fény aktivitásra sarkall, míg este melegebb fények segítenek az ellazulásban. Ma már a lámpák vezérlése odáig jutott, hogy hangvezérléssel, vagy időzítve is lehet a lámpákat irányítani, sőt beszélgetni is lehet azzal a mesterséges intelligenciával, ami a világítást felkapcsolja. – nyilatkozta Tari Gábor, a Ledvonal.hu ügyvezetője.

A hangvezérelt világítást egyre többen kedvelik, igaz beszélgetni jelen esetben még csak angolul lehet velük. Az alaputasításokat – tehát amiket szóban szeretnénk a berendezéssel közölni – meg kell velük tanítani. Segítségükkel lehet a fényforrásokat kapcsolni, színüket változtatni.

Hagyományos fényforrásainkat tehát egyre inkább korszerűbbekre cseréljük. Fontos, hogy az így keletkező hulladékot elkülönítetten gyűjtsük, és a gyűjtőpontokon kijelölt gyűjtőedényekbe helyezzük. A lecserélt fényforrások, a különböző energiatakarékos lámpák és fénycsövek – kis mennyiségben ugyan – de higanyt tartalmaznak, fontos, hogy azokat környezetbarát módon ártalmatlanítsuk. A környezet védelmén túl egy gazdasági érv is szól a lámpák visszagyűjtése mellett. Az újrahasznosítás során évente több mint 600 tonna másodlagos nyersanyagot tudunk így visszajuttatni az ipari körforgásba.

A feldolgozás során visszanyert anyagok döntő többsége üveg és fém, ezeket az üveg-, és fémkohókba juttatjuk el. A műanyagok újrahasznosítására is törekszünk, a LED-s korszakváltás miatt azonban új kihívásokkal nézünk szembe. A LED-ekkel nagy mennyiségű műanyag hulladék érkezik majd, és ezeknek a kezelésére, darálására fogunk felkészülni a jövőben. – nyilatkozta Kállai Tamás, az Electro-Coord Magyarország logisztikai vezetője.

www.electro-coord.hu

LEDOkos eszközök