Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Kiderült, hogy mennyibe kerül a villanyautó akkumulátora

2017. június 14. | VL online |  30 744 |

Az alábbi tartalom archív, 7 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Kiderült, hogy mennyibe kerül a villanyautó akkumulátora

Azt eddig is tudtuk, hogy az elektromos autók az akkumulátorok magas ára miatt kerülnek többe a hagyományos meghajtású társaiknál, most azonban az is kiderült, hogy egy új autó esetében pontosan mekkora részt tesz ki az akksi.

A General Motors a közelmúltban jelentette be első igazán széles tömegeknek szánt és már vállalható hatótávolságú autóját, a Chevrolet Bolt és Opel Ampera-E néven is forgalmazott újdonságot. Utóbbi modell nálunk várhatóan csak 2018 elejétől lesz kapható, a Chevy változat viszont már most kapható az Egyesült Államokban: a kocsi árcéduláján 38 ezer dolláros, vagyis átszámítva mintegy 10,4 millió forintos összeg olvasható.

Nyílt titok, hogy az elektromos autók árának jelentős részét az akkumulátorcsomag teszi ki. A GM most elárulta, hogy pontosan mennyibe kerül az említett modellekben található, 60 kWh kapacitású pakk: a 24285978-as sorszámú alkatrész ára egész pontosan

15 734 dollár, vagyis nem kevesebb, mint 4,3 millió forint.

Magyarul ezen autó újkori árának mintegy 40 százalékát egyedül az akksi teszi ki, melyre az USA-ban 8 év vagy 160 ezer kilométeres garanciát vállal a gyártó.

Az autógyártók természetesen gőzerővel fejlesztik a villanykocsikat és hatalmas volumenben folyik az akkumulátorfejlesztés is. A hírek szerint mind a Tesla, mind a Mercedes hatalmas lítiumionakkumulátor-gyártó üzemeket nyit a közeljövőben. Várható, hogy a jövőben jelentősen olcsóbbá válnak majd a villanyautók. Az előrejelzések szerint 2021-re meg fog duplázódni a világ akksigyártó kapacitása és 8-10 éven belül az e-autók már olcsóbbak lesznek belső égésű motorral szerelt társaiknál.

Forrás: hvg.hu

 

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.

A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →

 

AkkumulátorElektromos autó