Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Enyhén nőtt a magyarországi villamosenergia-felhasználás 2016-ban

2017. január 10. | VL online |  1914 |

Az alábbi tartalom archív, 8 éve frissült utoljára. A cikkben szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Enyhén nőtt a magyarországi villamosenergia-felhasználás 2016-ban

A bruttó magyarországi villamosenergia-felhasználás 2016-ban 0,65 százalékkal meghaladta a 2015. évit - állapítható meg a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. honlapján közzétett adatokból.

A magyar villamosenergia-rendszer felhasználása tavaly elérte a 44 terawattórát, míg az előző évben 43,75 terawattóra volt. A bruttó felhasználás 71,1 százalékát, 31,31 terawattóra áramot a hazai erőművek biztosították, míg 28,9 százaléknyi, 12,72 terawattóra elektromos áram importból származott. Az import aránya a felhasználásban tavaly csökkent, miután 2015-ben még a felhasznált áram 31,28 százaléka érkezett külföldről. Az árambehozatal részaránya 2014-ben 31,44 százalékig emelkedett, de az utóbbi két évben már fokozatosan mérséklődik.

A tavalyi adatok szerint a behozatal novemberben volt a legmagasabb, 34,3 százalék, és csaknem ekkora arányt mért a Mavir júniusban is. A legkevesebb importot 2016-ban a 9. hónapban igényelte a magyar villamosenergia-rendszer, de ekkor is 23,4 százalékot ért el a felhasználásban.

A magyar villamosenergia-rendszer terhelése tavaly elérte eddigi csúcsát, 2016. december 8-án 6749 megawatt volt.

 

A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.

A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.

Érdekel az előfizetés →

Beleolvasok →

 

ÁramtermelésÁtviteli hálózat