A megjelenések éves ütemezése a Médiaajánlat oldalon található.
Villanyszerelők Lapja 2015. november
A tűzveszélyességi osztályba sorolás megszűnésének néhány hatása
Kruppa Attila
|
7709
2 5 (2)
A tavaly decemberben megjelent és idén március 5-én hatályba lépett 54/2014. (12.5.) BM rendelet, azaz az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat (OTSZ) alapvetően változtatja meg a tűzvédelem szabályrendszerét. A markáns, a villamosság szakterületét is mélyen átható változások egyik kiváltó oka a tűzveszélyességi osztályba sorolás megszűnése, és helyette a kockázati osztályok bevezetése. Bár az új OTSZ több mint fél éve hatályban van, alkalmazásának számos problémája különös módon csak mostanában kezd a szakemberekben is tudatosulni.
Tragikus tanulság a karbantartás hiányáról
Farkas-Bozsik Gábor
|
38 658
43 4.78 (32)
Az elektromos energia a megállapított tűzkeletkezési okok kétes hírű mezőnyében stabilan az első három között szerepel. Szakemberek és laikusok is egyaránt tudják, hogy az elektromosság, számos egyéb veszélyeztető tulajdonsága mellett, tűzveszélyt is jelent, jelenthet életünkre, egészségünkre, értékeinkre nézve.
MSZ EN 61140 – Áramütés elleni védelem III.
Navigálás a változó előírások tengerében XXXIV.
Rátai Attila
|
4216
1
A hibavédelem alapelve a következő: 1) az alapvédelemtől független, 2) azt kiegészítő, 3) egy vagy több védelmi intézkedést tartalmazzon. Soroljuk fel, melyek lehetnek ezek. Lássuk tehát a hibavédelem EN 611400 – Áramütés elleni védelem. A villamos berendezésekre és villamos szerkezetekre vonatkozó közös szempontok szabványban felsorolt fajtáit.
Könnyen kezelhető, olcsó, megbízható, ez a kismegszakító
Lantos Tivadar
|
7652
2 5 (1)
A kismegszakítók olyan villamos készülékek, amelyek zárlat és túlterhelés ellen védik meg a hálózatot. Elsősorban pl. a háztartási fogyasztásmérőknél a vételezés korlátozására, valamint kisebb teljesítményű villamos elosztók túlterhelés- és zárlatvédelmére használják.
A napelemgyártás kulisszatitkai I.
Minden napelem egyforma?
Boros Viktor
|
5956
1
Azok, akik napelemes rendszer beszerzésén törik a fejüket, az egyes napelemgyártók műszaki adatlapjait bújva rendszerint azzal szembesülnek, hogy két összehasonlított napelem a katalógusadatok alapján szinte minden részletében megegyezik. 250 Wp névleges teljesítmény, pozitív teljesítménytolerancia, 1640x990x40 mm befogadó méretek, 18,5 kg súly stb. Mi több, még a marketingszövegek is szinte betűre azonosak: 12 év általános garancia, 25 év lineáris teljesítménygarancia, piacvezető gyártó, legkorszerűbb üzem, évi sok száz megawatt termelési kapacitás, és még sorolhatnánk.
Korszerű világítási megoldások
Molnár Károly Zsolt
|
4737
1
A világítástechnika – mint minden műszaki szakterület – hatalmas fejlődésen ment keresztül az évszázadok során. A gyertyáktól és olajmécsesektől eljutottunk odáig, hogy a fényt szinte mint „építőanyagot” használják az építészek. A villamosítás korában nagy öröm volt, ha egy izzólámpát befüggesztettünk a szoba közepére, hogy éjszaka is lássunk. Ma már biztosan nem érjük be ennyivel.
Vezérléstechnikai ötletek I.
Porempovics József
|
5019
1 5 (1)
Bizonyára több olvasó emlékszik még egy régebbi, viszonylag hosszú cikksorozatra, melynek főcíme: „Irányítástechnikai hétköznapok” volt. A cikksorozat elsősorban az úgynevezett installációs vezérlőkkel és szabályozókkal foglalkozott, azok alapműködéseivel és sokszor annál komplexebb vezérlések, szabályozások bemutatásával.
Trendek a magyarországi háztartások villamosenergia-fogyasztásában
Jászay Tamás Nieberl Norbert
|
5790
A háztartási szektor villamosenergia-felhasználása adja a magyarországi áramigény körülbelül egyharmadát, így annak változása komoly hatással van a villamosenergia-rendszer szereplőire. Az elmúlt évtizedben jelentősen megváltozott a háztartások fogyasztási szerkezete, és ez a trend várhatóan tovább folytatódik.
1-fázisú, 16 A-es, C karakterisztikájú, 6 kA zárlati szilárdságú kismegszakítók
Villanyszerelők Lapja
|
9243
3 5 (3)
A feltüntetett adatok a gyártók, illetve forgalmazók által kitöltött adatlapon alapulnak. Valódiságukért az adatközlő viseli a felelősséget. A táblázat soraira kattintva, billentyűzete jobbra-balra gomjainak segítségével kényelmesen irányíthatja a tartalmat