Figylem! Ez a cikk 8 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
A világítástechnika – mint minden műszaki szakterület – hatalmas fejlődésen ment keresztül az évszázadok során. A gyertyáktól és olajmécsesektől eljutottunk odáig, hogy a fényt szinte mint „építőanyagot” használják az építészek. A villamosítás korában nagy öröm volt, ha egy izzólámpát befüggesztettünk a szoba közepére, hogy éjszaka is lássunk. Ma már biztosan nem érjük be ennyivel.
Nem elég csak látni, az is lényeges, hogy ezt milyen komfortosan tudjuk biztosítani. A világítástechnikai szakemberek tehát napjainkban már vizuális komfortról beszélnek. A komfortos világításhoz nem elegendő csupán a jó eszköz, azt megfelelő világítási mód alkalmazásával jól is kell használni. Jelen cikkünkben szeretnénk összefoglalni azokat a világítási alapötleteket és követelményeket, amelyeket a korszerű világítástechnikában célszerű követni.
Mivel napjaink építészete, belsőépítészete a fényt gyakorlatilag építőanyagként kezeli, ez új kihívást jelent. Az elektromos tervezőnek, világítástechnikusnak, gépésztervezőnek, építésznek, belsőépítésznek, illetve az épület későbbi üzemeltetőjének sokkal jobban össze kell hangolnia a tevékenységét, mint valaha. A világítótest most már nem csak egy elektromos fogyasztó, hanem a fény forrása és lakberendezési tárgy is, amit hol láttatni, hol elrejteni kell. A modern építészetnél az is előfordul, hogy a világítótest „egybeolvad” az épülettel, annak szerves részévé válik. Erre mutat példát a borítóképen látható fotó.
Természetesen a fotón látható belső tér nem általános. Legtöbbször ma is a kereskedelemben kapható kész világítótestekkel kell megoldani a világítást, azonban ezek megfelelő alkalmazásával kapcsolatban növekedtek az igények. Foglaljuk hát össze ezeket.
A világítási módokat – rendeltetésüknek megfelelően – két nagy csoportra osztjuk: üzemi világítás, valamint tartalékvilágítás. Az üzemi világítás rendeltetése, hogy biztosítsa az adott feladathoz szükséges látási feltételeket. Ebbe beletartozik a megfelelő megvilágítási szint létrehozása az adott tevékenységhez, de beletartozik a káros hatások (pl. káprázás) elkerülése is.
Amikor korszerű üzemi világításról beszélünk, akkor nem csak korszerű eszközökre gondolunk, hanem azok észszerű és szakszerű alkalmazására. Köztudott ugyanis, hogy a LED-ek számos előnyük révén korszerű eszköznek számítanak, de nem lehet őket akárhogyan és akárhol használni. A régebbi fényforrások (pl. izzólámpák, fénycsövek) kiváltására kaphatók ugyanolyan foglalatban elhelyezhető LED-es (retrofit) termékek is, de ezeket – bár gazdasági előnyökkel kecsegtetnek – csak kellő körültekintéssel szabad alkalmazni. Erről egy korábbi számunkban már részletesen írtunk. Itt most csak azt szeretnénk illusztrálni a 1. ábra segítségével, hogy a nem „LED-re tervezett” lámpatestekben a LED-csövek alkalmazása „meglepő” fényviszonyokat eredményezhet.
1. ábra: A LED-cső „fénycsíkokat” rajzol a falra (és a talajra is).
Az üzemi (általános) világítással szemben támasztott követelmények között ma már sokszor szerepel, hogy az egyenletes, ugyanakkor gazdaságos világítást úgy valósítsuk meg, hogy a lámpatestek látványa ne domináljon a térben. Ennek egyik lehetséges módja a 2. ábrán látható álmennyezetbe süllyesztett, megfelelő fényeloszlásúnak tervezett lámpatestek alkalmazása. Ennek létesítése és karbantartása nagyobb szakmai felkészültséget követel meg a kivitelezőtől, mint a hagyományos, mennyezetre függesztett megoldások, azonban alkalmazásukkal nagyon komfortos világítás érhető el. Tipikus alkalmazási területük az oktatási, nevelési intézmények, valamint az irodák. Azon túl, hogy a megfelelően tervezett lámpatesttel optimális világítás valósítható meg, további előnye, hogy gyakorlatilag teljesen káprázásmentes világítást biztosít. Ez a megoldás egyaránt alkalmazható fénycsövekkel és LED-ekkel is. Előfordul olyan igény is, hogy a lámpatest fénye (esetenként maga a lámpatest is) ne legyen közvetlenül látható a térben. Ilyenkor alkalmazzuk a közvetett világítást, vagyis a világítótest fényét nem a munkafelületre, hanem a határoló falakra, illetve meny-nyezetre irányítjuk, és a munkaterületet az ezekről visszaverődő szórt fény világítja meg. Ennek előnye a teljes káprázásmentesség, ugyanakkor hátránya – mivel a fény egy része elnyelődik a határoló felületeken –, hogy ez a világítási mód nem gazdaságos. Ez a hátrány idővel fokozódhat is, hiszen a falak koszolódhatnak, ami rontani fogja a világítás hatásfokát, és kiküszöbölése sem olyan egyszerű, mint pl. lemosni egy lámpatestet.
A képernyős munkahelyek általánossá válásával új kihívást jelentett a világítástechnikusoknak ezek megfelelő megvilágítása. A cél kettős: a képernyőt minél kevésbé világítsuk meg, hogy annak tartalma látható maradjon, miközben sem közvetlen, sem közvetett káprázás nem jelentkezik, ugyanakkor a képernyő közelében lévő billentyűzetet és egyéb tárgyakat jól kell látnunk. Ennek elérésére kaphatók kifejezetten képernyős munkahelyekre tervezett, aszimmetrikus fényeloszlású lámpatestek, melyek megfelelő elhelyezésével a kívánt cél megvalósítható. Ennek hiányában, vagy ha a tér berendezése nem ismert, akkor általános világításra olyan lámpatesteket kell alkalmazni, amelyek a függőlegeshez képest mért 60°-os szög felett alig, vagy egyáltalán nem világítanak.
A közvetett káprázás nem csak képernyőn, hanem csillogó felületeken (pl. fényes papírlapon) is jelentkezhet, amint azt a 3. ábra is illusztrálja. Ennek elkerülése a lámpatestek megfelelő elhelyezésével oldható meg, amihez a világítástervezőnek, a belsőépítésznek és a lakberendezőnek már a tervezés időszakában együtt kell működniük.
3. ábra: Közvetett káprázás, illetve annak elkerülése.
Sok esetben találkozunk olyan szituációval, amikor a kivitelezés időszakában még nem ismert a tér berendezése, illetve a berendezés a használattól függően módosul. Ilyen esetekben alkalmazzuk a helyi világítást. Ez történhet a munkahelyre telepített asztali lámpák segítségével is, de manapság egyre inkább terjednek azok a mozgatható, közvetlen-közvetett fényeloszlású állólámpák (nem szakkifejezéssel élve szekunderlámpák), amelyek részint lefelé megvilágítják az adott munkaterületet, de fényáramuk egy részét felfelé sugározzák ki, derítve ezzel a környezetet. Előnyük a nagy mobilitás és a rendeltetéshez való optimális illeszthetőség. Alkalmazásuk során azonban arra ügyelni kell, hogy az elektromos csatlakoztatásuk megoldható legyen a helyiség bármely pontján anélkül, hogy a csatlakozóvezetékekkel akár a közlekedést akadályoznánk, akár az esztétikai látványt rombolnánk.
A helyi világítás alkalmazásának nem csak a munkahelyeken, hanem a lakásvilágításban is nagy szerepe van. A szoba közepén elhelyezett csillár ugyan megszokott megoldás, de világítástechnikai szempontból néha a lehető legroszszabb választás. A legtöbb tevékenységet ugyanis általában nem a helyiség közepén, hanem a falak mentén végezzük, így óhatatlan, hogy saját magunk vagy a kezünkben lévő tárgyak árnyékot vessenek. Ennek elkerülésére javasolják az ún. „fényszigetek” létrehozását, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a használatnak megfelelő helyekre és módon telepítünk helyi világítást. Vannak olyan helyiségek is, amelyek egyszerre vagy más-más időpontban több funkciót látnak el. Az eltérő tevékenységekhez más-más világítási igény tartozik, amit általában nem lehet egyetlen világítási rendszerrel kielégíteni. Ilyenkor beszélünk funkcionális világításról. Ennek lényege, hogy egyidejűleg több, önállóan és együttesen is alkalmazható világítási rendszert építünk be a helyiségbe, és mindig az adott rendeltetésnek megfelelő rendszert vagy rendszereket üzemeltetjük. Az ilyen komplex rendszerek felépítése és kezelése meglehetősen bonyolult, ezért ezek hátterében a legtöbb esetben valamilyen szabályozó vagy vezérlő elektronika rejlik.
A szabályozhatóság önmagában is fontos elvárás a korszerű világítással szemben. Közintézményekben a szabályozható világítás kialakítása követelmény. Ennek legegyszerűbb megvalósítási módja a szakaszonként való kapcsolhatóság, míg legkorszerűbb megoldása a fényviszonyokhoz és jelenléthez alkalmazkodó automatikus szabályozás.
A „fényviszonyok” szó már magában rejti azt a tényt, hogy a belső terekben manapság már nem csak a mesterséges, hanem a természetes világítással is számolunk. A két „világítás” mind mértékében, mind eloszlásában, mind színtani paramétereiben eltérhet egymástól, így azok illesztése alapkövetelmény. Hagyományos építészeti megoldások esetén (amikor a „bevilágítók” az oldalfalakon helyezkednek el – ablakok esetén) a természetes világítás által létrehozott megvilágítás az ablakoktól távolodva folyamatosan csökken. Ennek értéke és mértéke függ az évszaktól, a napszaktól és az időjárási körülményektől is. Amennyiben – részben energiamegtakarítási célból – a mesterséges világítást ehhez kívánjuk illeszteni, úgy megfelelő helyeken fényérzékelő szenzorokat kell elhelyeznünk, és az egyes világítótesteket (csoportokat) ezek jelzései alapján kell ki-bekapcsolni, illetve szabályozni. Ennek elvi vázlatát mutatja be az 4. ábra.
4. ábra: Mesterséges világítás illesztése a természetes világításhoz.
A természetes világítás a napszak függvényében nem csak a megvilágítás nagyságára és eloszlására van hatással, hanem színében (színhőmérsékletében) is változik. Olyan esetekben, ahol a mesterséges és természetes világítás együtt vagy egymást átfedve folyamatosan üzemel, szükségessé válik a két világítási mód színi összehangolása is. Mind a fénycsövek, mind a LED-ek széles színhőmérséklet-választékban kaphatók, tehát a színi összehangolásnak elvi akadály nincs. Köztudott azonban, hogy – abban az esetben, amikor a fényforrásokra közvetlen rálátás nyílik – kerülni kell a különböző színhőmérsékletű fényforrások egyidejű alkalmazását. A természetes és mesterséges világítás színi illesztése tehát csak olyan világítótestek alkalmazásával szakszerű, amelyek fénye kifelé egységes „színben” jelenik meg, és a színhőmérséklet keverése a világítótesten belül – rendszerint egy opállemez mögött – történik meg. A színhőmérséklet illesztésére mutat példát a 5. ábra.
5. ábra: Színhőmérséklet változtatása a napszak függvényében.
Sem folyóiratunk terjedelme, sem rendeltetése nem teszi lehetővé, hogy a korszerű világítás kritériumait és megoldási lehetőségeit teljes terjedelmében bemutassuk. A világítás célja és rendeltetése minden munkaterületen más és más lehet. Hosszasan lehetne elemezni minden egyes munkaterület optimális világítási megoldását a kereskedelmi létesítmények világításától kezdve az egészségügyi intézményeken keresztül akár a kiállítási tárgyak világításáig. Jelen cikkünkben csak arra vállalkoztunk, hogy – főként a közintézményekre koncentrálva – bemutassuk azokat az új szempontokat, amelyeket az általános (üzemi) világítás esetében szem előtt kell tartanunk. Egy későbbi cikkünkben kitérünk majd a tartalékvilágítás követelményeire is.
