Gondolatok a Paks II. vita néhány alapkérdéséhez
2014/3. lapszám | Ujhelyi Géza | 4445 |
Figylem! Ez a cikk 10 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Úgy gondolom, hogy a Paks II. ügyében kirobbant vita kapcsán talán nem árt, ha néhány gondolatban megpróbáljuk áttekinteni a felmerült egyik alapkérdést, nevezetesen hogy valóban olcsó-e, s ha igen, mikor és miért, az atomenergiával termelt villamos energia.
Mint az részben egyetemi, részben számviteli ismereteink alapján ismert, a termelt villamos energia ára alapvetően állandó és változó költségekből tevődik össze. Az állandó költségrészt más szóval tőkerésznek is nevezhetjük. Alapesetben ennek, ha a beruházás saját forrásból történik, úgy gondolkozunk, hogy a berendezés árának annak élettartama alatt kell megtérülnie (korábban az erőművek élettartamát 25 évre becsülték), vagyis ezen időszak alatt meg kell keresnie a ráfordított pénzt. Ez a gondolkodási mód elsősorban akkor indokolt, ha az érintett beruházásnak ellátási kötelezettségnek kell megfelelnie. Üzleti alapon az élettartamnál általában rövidebb megtérülési idővel számolnak, mintegy 10-15 évvel. Ez jellemző például a szénhidrogéniparra.
A Paksi Atomerőmű I. jelenlegi 12 Ft/kWh körüli önköltsége gyakorlatilag azért ilyen alacsony, mert az erőmű már leírta beruházási hányadát vagy állandó költségét (más szóval megtérült), s így az önköltségben csak a változó költségek jelennek meg. Ezért érezzük azt, hogy az atomerőmű olcsón termel. Az energia, mint az köztudott, költséges beruházásokat igényel. Ha az államnak elegendő pénzeszköz áll rendelkezésére, akkor dönthet úgy is, hogy a beruházás leírását a teljes élettartamra kiterjeszti, mondjuk például 60 évre. Ezzel jelentősen csökkenthető az ún. állandó költségrész. Részvénytársaságoknál azonban – ahol az építkezés általában banki forrásokból történik, valamint tőkeszegény országoknál, ahol külső tőkét vagy bankhitelt vonnak be a fejlesztési célok megvalósítására – nem ez a helyzet.
A hitelt általában pénzben és megállapodott időtartamra veszik fel, és velejárója a kamatteher megjelenése. Ennek nagysága alku kérdése, nagyságrendje 3-5% között mozog. Ez csak látszólag kis tétel, mert ez évente (!) megjelenő összeg, s hosszú lejáratnál (mivel évente kell fizetni) már alaposan megterhelheti a beruházást. Egy speciális fajtája volt a hitelfeltételnek a Nagymarosi Erőmű építésére a Donau-kraftwerkkel kötött megállapodás, ahol a törlesztés a megtermelt villamos energiával történt volna. Ezt – ha az erőmű megépült volna – már 2012-ig biztonsággal állíthatóan visszatörlesztettük volna, azaz ma már ott is csak a változó költségek terhelnék az áramot, s ez, miután a vízenergia gyakorlatilag ingyen van, még a mai paksi árnál is jóval alacsonyabb önköltséggel termelné a villamos energiát!
Hitelfelvétel esetén a kölcsön összegét (kamattal együtt), a megállapodott időn belül (mondjuk 20 év alatt) vissza kell fizetni. Ebben az esetben azonban a beruházás leírását nem terjeszthetjük ki a berendezések teljes élettartamára, hanem a leírási költséget úgy kell megállapítani, hogy az erőmű a hitel visszafizetési időtartamáig leírja magát. Ez azt jelenti, hogy a termelt energia önköltsége ezen az időtartamon belül jóval meg fogja haladni a jelenlegi árszintet. Az ismert információk alapján Paks II. esetén ez az összeg mintegy 27-30 Ft/kWh-ra valószínűsíthető. Ezért nem mindegy, hogy mi lesz az átmeneti időszak többlettermelésének a sorsa. Ha ugyanis nem lesz az energia ilyen áron eladható, akkor áron alul kell értékesíteni, s a veszteséget a költségvetésből kell fedezni – ez egyébként tiltott támogatásnak is minősülne. A másik lehetőség a visszaterhelés, ami ugyancsak a megtérülés időtartamának meghosszabbodásához vezet.
Más a helyzet, ha az új egységek csak a Paks I. egységeinek előreláthatóan 2032-2037 közötti leállítását közvetlenül megelőzően lépnének üzembe. Ebben az esetben a jelenlegi kapacitáshoz képest csak kismértékű többlettermelés elhelyezése merülne fel. Sajnos azonban ebben az esetben is azzal kell számolni, hogy átmenetileg a jelenleginél lényegesen drágább lesz az itt termelt áram.
Államközi egyezmény
2014. január. 14-n orosz-magyar államközi egyezményt írtak alá a Paksi Atomerőmű bővítésének megvalósítására, ennek keretében 2 db 1200 MW-os atomerőművi egység kerül leszállításra. A beruházáshoz az orosz kormány 30 éves időtartamra hitelt nyújt, melyet 9 éves türelmi időt követően 21 év alatt kell visszafizetni. A hitelmegállapodás tízmilliárd euró értékben négy kamatsávval – 3,95, 4,5, 4,8 és 4,95 százalék – jött létre, fenntartva a magyar fél számára a mindenkori előtörlesztés lehetőségét.
Az atomerőmű új egységeinek építése mellett szól viszont az a tény, hogy ha sikerülne 20 éven belül az új egységeknek leírni a bekerülés költségeit, akkor ezt követően kb. 40 évre újra valóban olcsó árammal lehetne az igényeket fedezni, mivel az atomerőmű változó költsége a teljes önköltségnek csak mintegy 30%-át teszi ki, ugyanakkor a Paksi Atomerőmű továbbra is a magyar energiarendszer legfontosabb alappillére maradna.
Úgy gondolom, még ennek ellenére is nagy hiba lenne kizárni más lehetőségek vizsgálatát, így a közelmúltban viharos fejlődésen átmenő megújulókat sem szabad leírni, de ezeket is csak szigorú elemzéssel lehet potenciális lehetőségként értékelni. Megítélésem szerint azonban ezek semmi esetre se tekinthetők a Paks II. alternatívájának. Az atomenergia mellett még bőven lesz hely a kiöregedett, leállítandó erőműpark pótlásaként akár megújulós alapon épített egységeknek is. Ezzel viszont újra felmerül majd a kérdés: miből?!
Azt látni kell, hogy ezek az új források ugyancsak igen drágán létesíthetők. Igaz az is, hogy a szél, a nap, a víz valóban ingyen áll rendelkezésre, így ezeknek is igen alacsony a változó üzemköltségük. Figyelembe kell venni azonban azt is: a szélerőművek csúcskihasználási óraszáma az atomerőműnek csak mintegy ¼ -e, a naperőműé még rosszabb, kb. ⅛-a. Ráadásul ezek rendelkezésre állása nehezen vagy egyáltalán nem tervezhető. Jobb a helyzet a vízerőműveknél, mert ezek stabilabbak, s kihasználási óraszámuk eléri a 6000 órát.
A megújulókkal egy további gond az is, hogy meglehetősen kevés még a tapasztalat élettartamukat illetően, vagyis hogy egy drágán megvalósuló megújuló erőmű hány év alatt térül meg, s utána még hány évig biztosít alacsony költségű villamos energiát. Nehezen tudom azt elképzelni, hogy egy tengerbe épített szélerőmű az ottani korrozív környezetben 20-30 évnél hosszabb ideig állna rendelkezésre. A fotovoltaikus cellákra mai ismereteink szerint kb. 20-25 éves élettartamot valószínűsítenek. Igaz, a vízerőművek viszont akár 80-100 évig működhetnek, de hát ez nálunk, ugye, tabu? Fentiekkel a Paks II. kapcsán kirobbant vita csak némely aspektusához kívántam hozzátenni néhány gondolatot, de remélem, ezek is segítenek pár kérdés helyes megítélésében.
ÁramtermelésAtomerőműPaksi Atomerőmű
