Különleges berendezésekre vagy helyiségekre vonatkozó követelmények
Navigálás a változó előírások tengerében XIX.
2014/5. lapszám | Rátai Attila | 20 043 |
Figylem! Ez a cikk 11 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Kicsi a bors, de sokat lehet ülni miatta. Pár kisebb szabvány vizsgálatát kezdjük el most. Ezek az Épületek villamos berendezéseinek létesítése – Különleges berendezésekre vagy helyiségekre vonatkozó követelmények néven futnak, és jó pár van belőlük. Ahogy a bevezetőben említett közhellyé vált közmondás is mutatja, aprócska terjedelmük ellenére a villamos szakma meghatározó követelményeit tartalmazzák.
Nem állítom, hogy alkalmazásuk jelentősége vetekszik egy atomerőmű reaktorának telepítésénél betartandó szabályok fontosságával, de emberéletek múlhatnak rajta, így jó tisztában lennünk velük. Ezt a témát már korábban részletesen tárgyaltuk (VL 2012/12.), tényleg csak pár mondat erejéig foglalkozunk ismét vele. Egyrészt azért, mert még rendszeresen találkozunk olyan hibákkal, amelyek megengedhetetlenek lennének egy kádat vagy zuhanyt tartalmazó helyiségben, másrészt a fürdőhelyiségekkel kapcsolatos irányelvek felelevenítése segít jobban megérteni az úszómedencékkel és szaunákkal foglalkozó szabványokat.
MSZ 60364-7-701:2007 Különleges berendezésekre vagy helyekre vonatkozó követelmények. Helyiségek fürdőkáddal vagy zuhannyal
Sávok
Ezen típusú szabványok lelke a sávok meghatározása. A fürdőhelyiségekben a sávok meghatározása alapvetően attól függ, hogy a kádhoz, zuhanyzóhoz képest hol vagyunk. Benne 0-s sáv, felette vagy alatta 1-es, illetve a közelében (0,6 m) 2-es sáv. Logikus, ahogy csökken a sáv száma, annál inkább vagyunk kitéve az áramütésből eredő káros hatásoknak. Miért is? Mert 1) nagyobb az esélye, hogy vizesek leszünk, 2) eleve a tartózkodási helyünk célja, hogy vizesek legyünk. A kádban ülve (0-s sáv) ez nem kérdés, de egy 0-s sávban landolt leejtett zuhanyrózsából kiáramló vízsugár könnyen eltalálhat egy 2-es sávban felszerelt lámpatestet vagy dugaszolóaljzatot – néminemű idegen potenciált közvetítve. (2-es sávban alapvetően tilos dugaszolóaljzatot telepíteni.) Miután meghatároztuk a sávokat (1. ábra), a szabvány utasításokat ad arra vonatkozólag, hogy milyen védelmi intézkedéseket kell, lehet vagy tilos alkalmazni az adott sávban. Ezeket is részletesen tárgyaltuk már, most nem lesznek elismételve.
Hazudtam…
Azaz mégis, noha tényleg nem az összes előírást fogjuk elismételni, csak azokat, amik, úgy látszik,nem tudnak beszivárogni a köztudatba. Pedig jó lenne, mert 1) így érvénytelenek a minősítő iratok Megfelelt minősítései, 2) életveszélyes megoldások születhetnek, 3) drágábban és több időt felhasználva dolgozunk.
2-es sáv vs. dugaszolóaljzatok
2-es sávban tilos 230 V-os, I. érintésvédelmi osztályú dugaszolóaljzatot létesíteni. Kivétel: nincs kivétel! Akkor sem lehet, ha csapófedeles IP44, sőt, ha IP99-es, akkor sem. Mikor szokott mégis odahuncutkodni? Tipikus eset, ha elfordítják a sarokkádat. Egy másik érintésvédelmi környezetszenynyezés, amikor a kád mellett lévő mosógépkiállás dugaszolóaljzata szintén túl közel (kevesebb, mint 0,6 m) kerül a kádhoz vagy zuhanyzóhoz. Sokszor becsapjuk magunkat még a gázmelegítő, kazán vagy törülközőszárító dugaszolóaljzataival is. Nincs tolerancia – 2-es sávban nincs dugaszolóaljzat! (Logikus persze, hogy 1-es sávban sem.)
EPH – a kis hamis
EPH vezető leágaztatható villamos szerkezet PE kapcsáról is, tehát dugaszolóaljzat PE-érintkezőjéről is, persze a szabványban előírt keresztmetszet betartásával. Erről az MSZ HD 60364-5-54:2007 ír, ezt is tárgyaltuk már korábban a VL hasábjain. Az EPH-val kapcsolatban még érdemes megjegyezni, hogy a kiegészítő EPH összekötésbe csak azokat a nagy kiterjedésű vezetőanyagú szerkezeteket kell külön bekötni, amelyek az EPH rendszerbe nincsenek bekötve. Ennek ellenére még mindig a kádak, zuhanytálcák EPH vezetőjét a kiselosztóból hozzák 6 mm² keresztmetszetű vezetővel, ami tetemes költség egy 40 lakásos társasháznál. De ugyanez mondható el a kazánok gáz- és csatlakozó vízvezetékeinek felesleges EPH-ba való újbóli bekötéséről. (Nem a fűtés- és melegvízcsövekről beszélek.) Na de nézzünk meg újabb szabványokat, és azt, hogyan tudjuk velük bearanyozni munkásságunkat!
Áram-védőkapcsoló – a mostohagyermek
A szabvány megköveteli, hogy fürdőhelyiségekben a világítási áramkörökben is áram-védőkapcsolót kell létesíteni. Ez lakásokban megvalósul, mivel általában mindent áram-védőkapcsoló után ágaztatnak le, de ipari területen – ahol az öltözők zuhanyzóihoz külön világítási és dugaszolóaljzat áramköröket létesítenek – még mindig gyakran kimaradnak. Megjegyezném, hogy fürdőhelyiségek esetében a dugaszolóaljzatok áramkörein kívül a rögzített bekötésű fogyasztók (a világítótestek is ilyenek) áramköreibe is kell áram-védőkapcsoló. Magyarországon kivétel a fix bekötésű bojler, ha annak áramköre csak a bojlert táplálja.
MSZ 2364-702:2003 Különleges berendezésekre vagy helyekre vonatkozó követelmények. Úszómedencék és egyéb medencék
A kedves olvasó méltán kaphatná fel a fejét, hogy ez visszavont szabvány, de az MSZ HD 60364-7-702:2011, az új, érvényben lévő szabvány csak angol nyelven van meg.
A szabvány alkalmazási területe a következő: úszómedencék, szökőkútmedencék, pan-csolómedencék és azok környezete. A szabvány külön előírásaira azért van szükség, mert a normális áramütés hatása fokozódik 1) a test ellenállásának csökkenése (vizes bőr), 2) a test közvetlen földpotenciállal való érintkezése miatt.
Sávok
A sávok meghatározásának elvei hasonlók a fürdőhelyiségek sávjaihoz. A szabvány követelményei szinte kivétel nélkül a sávokra épülnek, ezért érdemes jól megjegyezni őket.
0-s sáv: A medencék belseje, a jelentősebb nyílásokkal együtt, amelyek az aljukon vagy az oldalfalaikon találhatók. Ide tartoznak még a lábmosók is, továbbá a vízsugarak vagy vízesések alatti tér a medencéjükkel együtt.
1-es sáv: A 0-s sávon kívüli rész, a következő határokkal: függőleges sík a medence peremétől két méterre, vagy az emberi tartózkodásra szolgáló felület, járófelület, illetve ezek fölött 2,5 m-re lévő vízszintes sík. Amennyiben a medencéhez ugrótorony, ugródeszka, startkő stb. tartozik, ezek körül 1,5 méterre lévő függőleges sík és az emberi tartózkodásra alkalmas legmagasabb felület fölött 2,5 méterre lévő vízszintes sík által határolt terület.
2-es sáv: 1-es sáv határán lévő függőleges sík és az attól 1,5 méterre lévő párhuzamos sík közötti rész. Továbbá az emberi tartózkodásra szolgáló felület, járófelület, illetve ezek fölött 2,5 m-re lévő vízszintes sík. Szökőkutak esetében 2-es sáv nincsen.
Biztonságtechnika – áramütés elleni védelem
SELV alkalmazásakor a közvetlen érintés elleni védelmet EN 60529 szerinti IPXXB védettségű burkolatokkal, védőfedésekkel vagy 500 V-os váltakozó feszültségű próbafeszültségnek 1 percig ellenálló szigeteléssel kell megoldani. A „védelem védőakadállyal”, „védelem az elérhető tartományon kívüli elhelyezéssel”, „védelem a környezet elszigetelésével”, „védelem földeletlen helyi egyenpotenciálú összekötéssel” védelmi módok alkalmazása tilos.
Kiegészítő egyenpotenciálú összekötés
Az összes sávban lévő idegen vezetőképes részt védő egyenpotenciálú összekötéssel össze kell kötni, és a sávokban lévő testek védővezetőjéhez kell csatlakoztatni.
0-s és 1-es sávokra vonatkozó, áramütés elleni módok egyedi követelményei
Szökőkutakat kivéve 0-s és 1-es sávban kizárólag SELV alkalmazható, maximum 12 V váltakozó és 30 V egyenfeszültséggel, a 0, 1, 2-es sávon kívül elhelyezett tápforrással. A medencék belsejében használt olyan szerkezeteket, amelyek csak akkor működnek, ha személyek nem tartózkodnak a 0-s sávon belül, a következő követelményeknek megfelelő áramkörökről kell üzemeltetni:
- SELV alkalmazásával védett áramkörök, amelyeknek tápforrásai vagy a 0, 1, 2-es sávon kívül vannak elhelyezve, vagy a 2-es sávban vannak, de a tápforrás áramköre legfeljebb 30 mA névleges kioldó hibaáramú áram-védőkapcsolóval védett.
- Táplálás önműködő lekapcsolásával védett áramkörök, amelyek legfeljebb 30 mA névleges kioldó hibaáramú áram-védőkapcsolóval védettek.
- Villamos elválasztással védett áramkörök, ahol a tápforrásról csak egyetlen fogyasztókészülék üzemel, és a tápforrás a 0, 1, 2-es sávon kívül van telepítve, vagy a 2-es sávban van, de a tápforrás áramköre legfeljebb 30 mA névleges kioldó hibaáramú áram-védőkapcsolóval védett.
Az összes ilyen villamos szerkezet tápáramköreinek csatlakozóaljzatait és szabályozóit figyelmeztető felirattal kell ellátni, miszerint csak akkor szabad működtetni, amennyiben az úszómedencében senki sem tartózkodik.
Szökőkutak 0-s és 1-es sávjára vonatkozó áramütés elleni módok egyedi követelményei
- SELV alkalmazásával védett áramkörök, amelyeknek tápforrásai a 0, vagy 1-es sávon kívül vannak elhelyezve.
- Táplálás önműködő lekapcsolásával védett áramkörök, amelyek legfeljebb 30 mA névleges kioldó hibaáramú áram-védőkapcsolóval védettek.
- Villamos elválasztással védett áramkörök, ahol a tápforrásról csak egyetlen fogyasztókészülék üzemel, és a tápforrás a 0, 1-es sávon kívül van telepítve.
2-es sávra vonatkozó áramütés elleni módok egyedi követelményei
- SELV alkalmazásával védett áramkörök, amelyeknek tápforrásai vagy a 0, 1, 2-es sávon kívül vannak elhelyezve, vagy a 2-es sávban vannak, de a tápforrás áramköre legfeljebb 30 mA névleges kioldó hibaáramú áram-védőkapcsolóval védettek.
- Táplálás önműködő lekapcsolásával védett áramkörök; legfeljebb 30 mA névleges kioldó hibaáramú áram-védőkapcsolóval védettek.
- Villamos elválasztással védett áramkörök, ahol a tápforrásról csak egyetlen fogyasztókészülék üzemel, és a tápforrás a 0, 1, 2-es sávon kívül van telepítve, vagy a 2-es sávban van, de a tápforrás áramköre legfeljebb 30 mA névleges kioldó hibaáramú áram-védőkapcsolóval védett.
Szerkezetek kiválasztása és szerelése
A villamos szerkezeteknek az EN 60529 szerinti fokozatát az alábbi táblázat tartalmazza.
0-s sáv | 1-es sáv | 2-es sáv | |
Védettség | IPX8 | IPX4, IPX5 | IPX2, IPX4, IPX5 |
IPX2: belső téren, IPX4: szabad téren, IPX5: csak a vízsugaras tisztításra kell számítani.
Kábel- és vezetékrendszerek
Az alábbi követelmények csak az 5 cm-nél kisebb mélységű horonyba fektetett kábel- és vezetékrendszerekre vonatkoznak.
A 0-s, 1-es és 2-es sávban lévő kábel- és vezetékrendszerek fémköpenyeit vagy fémburkolatait az EPH rendszerbe be kell kötni. 0-s és 1-es sávban csak ezen sávokban található szerkezeteket tápláló vezetékek futhatnak. Szökőkutak esetén a 0-s sávban lévő villamos szerkezetek vezetékeit a medence peremén kívül kell vezetni, és törekedni kell arra, hogy a 0-s sávon belül a villamos szerkezethez futó kábel a lehető legrövidebb úton az adott villamos szerkezethez vezessük. Az 1-es sávban futó kábeleket, vezetékeket mechanikai védelemmel kell ellátni. Csak olyan vezetékeket szabad használni, amelyeket gyártói nyilatkozatuk alkalmassá tesz folyamatos vízbe merítésre.
Csatlakozódobozok
Csatlakozódobozokat 0-s, és 1-es sávban tilos elhelyezni, kivéve az 1-es sávban elhelyezett SELV- áramkörök dobozait.
Egyéb villamos szerkezetek – úszómedencékhez használt fogyasztókészülékek
0-s és 1-es sávba csak olyan fogyasztókészülékeket szabad felszerelni, amelyeket kifejezetten úszómedencei célra gyártottak. Azokat a készülékeket, amelyek csak akkor működnek, ha a személyek a 0-s sávon kívül tartózkodnak, bármelyik sávban lehet használni amennyiben tápforrás tekintetében teljesülnek a 0-s, 1-es, 2-es sávokra vonatkozó egyedi követelmények. A padlóba ágyazott villamos fűtőegységek felszerelése a következő feltételek teljesülése esetén megengedett:
- SELV alkalmazásával védett áramkörök, amelyek tápforrásai vagy a 0, 1, 2-es sávon kívül vannak elhelyezve, vagy a 2-es sávban vannak, de a tápforrás áramköre legfeljebb 30 mA névleges kioldó hibaáramú áram-védőkapcsolóval védettek.
- Olyan földelt fémráccsal vagy fémköpennyel van burkolva, amely megfelelő védő egyenpotenciálú összekötéshez van csatlakoztatva, és tápáramköre legfeljebb 30 mA névleges kioldó hibaáramú áram-védőkapcsolóval védett.
Víz alatti lámpatestek úszómedencékhez
A vízben vagy vízzel érintkezésben lévő lámpatesteket rögzítetten kell szerelni, és meg kell felelniük az EN 60598-2-18-nak. Amennyiben a világítás vízzáró ablak mögött van elhelyezve, úgy kell létesíteni, hogy ne legyen vezetőképes érintkezés a vízzáró ablak és a lámpatest vezetőképes részei között.
Szökőkutak villamos szerelvényei
A 0-s és 1-es sávban lévő szerkezeteket csak szerszámmal eltávolítható mechanikai védelemmel kell ellátni. Mind a rögzített lámpatesteknek, mind a villamos szivattyúknak meg kell felelniük a vonatkozó gyártói szabványoknak. „A táplálás önműködő lekapcsolása” védelmi mód alkalmazása esetén csak I. érintésvédelmi módú szerkezetek használhatók.
Úszómedencék és egyéb medencék 1-es sávjában telepített villamos szerkezetek egyedi követelményei
Kisfeszültségű, de nem SELV-ről táplált, legfeljebb 12 V váltakozó vagy 30 V egyenfeszültségről táplált, úszómedencékhez vagy egyéb medencékhez tervezett, rögzített szerkezetek 1-es sávban történő felszerelése a következő feltételek teljesülése esetén megengedett:
- A szerkezet II. érintésvédelmi osztályú, vagy legalább ezzel egyenértékű szigetelésű és közepes erősségű mechanikai ütésekkel szemben ellenálló burkolattal rendelkezzen, függetlenül a szerkezet érintésvédelmi osztályától.
- A szerkezet csak kulccsal vagy szerszámmal nyitható nyíláson vagy ajtón keresztül lehessen hozzáférhető, amely nyílás az összes aktív vezetőt szakítsa meg. A tápkábel és a megszakító eszköz számára II. érintésvédelmi osztályú védelmet (vagy ezzel egyenértékűt) kell biztosítani.
- A szerkezet tápáramkörét a következő megoldások egyikével kell védeni:
- SELV alkalmazásával védett áramkörök, amelyeknek tápforrásai vagy a 0-s, 1-es, 2-es sávon kívül vannak elhelyezve, és névleges feszültségük maximum 25 V váltakozó vagy 60 V egyenfeszültség.
- Legfeljebb 30 mA névleges kioldó hibaáramú áram-védőkapcsolóval védettek.
- Villamos elválasztással védett áramkörök, ahol a tápforrásról csak egyetlen fogyasztókészülék üzemel, és a tápforrás a 0, 1, 2-es sávon kívül van telepítve.
Olyan kisméretű medencéknél, ahol nem lehetséges a csatlakozóaljzatokat és a kapcsolókat az 1-es sávon kívül elhelyezni, a világítótestek elhelyezhetők az 1-es sávban, amennyiben a 0-s sáv határától 1,25 méteren kívül (kézzel elérhető tartomány) kerülnek. Ezen szerkezetek áramkörei a következő védelmi mód valamelyikével kell, hogy rendelkezzenek:
- SELV alkalmazásával védett áramkörök, amelyeknek tápforrásai a 0, vagy1-es sávon kívül vannak elhelyezve.
- Legfeljebb 30 mA névleges kioldó hibaáramú áram-védőkapcsolóval védettek.
- Villamos elválasztással védett áramkörök, ahol a tápforrás a 0-s, 1-es sávon kívül van telepítve.
Végül a világítótestek II. érintésvédelmi osztályú, vagy legalább ezzel egyenértékű szigetelésű és közepes erősségű mechanikai ütésekkel szemben ellenálló burkolattal rendelkezzenek.
Kapcsoló- és vezérlőkészülékek
0-s és 1-es sávban kapcsolókészülékeket és csatlakozóaljzatokat tilos felszerelni. A 2-es sávban a következő védelmi módok legalább egyikének alkalmazásával lehet csatlakozóaljzatokat és kapcsolókat elhelyezni. 1. SELV alkalmazásával védett áramkörök, amelyeknek tápforrásai vagy a 0, 1, 2-es sávon kívül vannak elhelyezve, vagy a 2-es sávban vannak, de a tápforrás áramköre legfeljebb 30 mA névleges kioldó hibaáramú áram-védőkapcsolóval védett. 2. Táplálás önműködő lekapcsolásával védett áramkörök, amelyek legfeljebb 30 mA névleges kioldó hibaáramú áram-védőkapcsolóval védettek. 3. Villamos elválasztással védett áramkörök, ahol a tápforrásról csak egyetlen fogyasztókészülék üzemel, és a tápforrás a 0, 1, 2-es sávon kívül van telepítve, vagy a 2-es sávban van, de a tápforrás áramköre legfeljebb 30 mA névleges kioldó hibaáramú áram-védőkapcsolóval védett. Mi a helyzet olyan kisméretű medencéknél, ahol nem lehetséges a csatlakozóaljzatokat és a kap-csolókat az 1-es sávon kívül elhelyezni? Ebben az esetben ezek a szerelvények elhelyezhetők az 1-es sávban, amennyiben a 0-s sáv határától 1,25 méteren kívül (kézzel elérhető tartomány) és a járófelülettől legalább 0,3 méter magasságba kerülnek. Ezen szerkezetek elsősorban nem vezető anyagú burkolatú és fedéllel rendelkezők legyenek. Továbbá ezen szerkezetek áramkörei a következő védelmi mód valamelyikével kell, hogy rendelkezzenek: 1. SELV alkalmazásával védett áramkörök, amelyeknek tápforrásai vagy a 0, 1-es sávon kívül vannak elhelyezve, és névleges feszültségük maximum 25 V váltakozó vagy 60 V egyenfeszültség. 2. Táplálás önműködő lekapcsolásával védett áramkörök, amelyek legfeljebb 30 mA névleges kioldó hibaáramú áram-védőkapcsolóval védettek. 3. Villamos elválasztással védett áramkörök, ahol a tápforrásról csak egyetlen fogyasztókészülék üzemel, és a tápforrás a 0, 1-es sávon kívül van telepítve.
MSZ HD 60364-7-703 Különleges berendezésekre vagy helyekre vonatkozó követelmények. Szaunafűtő berendezést tartalmazó helyiségek és fülkék
A szabvány alkalmazási területe vonatkozik egyrészt a helyiségen belül összeállított szaunakabinokra, másrészt olyan helyiségre, ahol szaunafűtő van, vagyis az egész helyiség szaunának tekinthető. Azonban nem vonatkoznak olyan szaunakabinokra, amelyeket adott készülékszabvány szerint gyártottak. Amennyiben a szauna létesítése mellett hidegvíz-medence, zuhany vagy további hasonló berendezés létesítése is történt, az azokra vonatkozó szabványokat is be kell tartani. Ilyen például a fürdőhelyiségekre vonatkozó MSZ HD 60364-7-701:2007.
Sávok
1-es sáv: Az a tér, amelynek határai a padlózat, a mennyezet hőszigetelésének hideg oldala és a szaunafűtő berendezést 0,5 m távolságra körülvevő függőleges sík. Látható, hogy a szaunafűtő berendezés benne van az 1-es sávban. Amennyiben a szaunafűtő berendezés közelebb van a falhoz, mint 0,5 m, akkor az 1-es sáv határa a fal hőszigetelésének hideg oldala. Megfigyelhetjük, hogy az 1-es sáv fenti határát nem egy adott magasság, hanem a helyiség vagy szaunakabin kialakítása szabja meg (2. ábra).
2-es sáv: Az a tér, melynek határai az 1-es tér, a falak hőszigetelésének hideg oldala és a padlózat feletti 1 méteres vízszintes sík.
3-as sáv: Az 1-es sáv feletti tér a mennyezet hőszigetelésének hideg oldala. Lehet mondani, hogy az 1-es, 2-es sáv kivételével a tér maradék része.
Áramütés elleni védelem
SELV és PELV alkalmazásakor a közvetlen érintés elleni védelmet EN 60529 szerinti IPXXB vagy IP2X védettségű burkolatokkal, védőfedésekkel vagy 500 V-os váltakozó feszültségű próbafeszültségnek 1 percig ellenálló szigeteléssel kell megoldani. Nem alkalmazható védelmi módok: védőakadály, elérhető tartományon kívüli elhelyezés.
Kiegészítő védelem áram-védőkapcsolókkal
A szauna összes áramkörét maximum 30 mA névleges kioldóáramú áram-védőkapcsolóval kell létesíteni. Ez alól csak maga a szaunafűtő berendezés kivétel.
Közvetett érintés elleni védelem
Tilos alkalmazni: környezet elszigetelésén alapuló védelmi mód, földeletlen helyi egyenpotenciálú összekötésen alapuló védelmi mód.
Szerkezetek kiválasztása és szerelése
Szaunafűtő berendezést tartalmazó helyiségekben alkalmazott szerkezetek minimális védettségi fokozata IP24 legyen, vagyis 12,5 mm-nél nagyobb tárgy ne legyen képes a burkolaton belülre behatolni, és fröccsenő víz ellen védett legyen. Amennyiben tisztításra várhatóan vízsugarat használnak, akkor a villamos szerkezetekre előírt védettségi fokozat minimum IPX5. Az 1-es sávba csak szaunafűtőberendezéshez tartozó szerkezeteket szabad telepíteni. A 3-as sávba telepített szerkezeteknek el kell viselniük legalább 125 °C-ot. A 3-as sávba telepített kábelek, illetve vezetékek szigetelésének pedig minimum 170 °C-kal kell tudniuk megbirkózni. (MBCu, Mt és társai tehát felejtősek.) A 2-es sávban telepített szerkezetek hőállóságára nincs külön követelmény – 1 méter magasságig ez indokolatlan is lenne.
Kábel- és vezetékrendszerek
Kábel- és vezetékrendszereket lehetőleg a sávokon kívül kell vezetni. Amennyiben ez nem megvalósítható, gondoskodni kell az alkalmazott vezetékek megfelelő hőállóságáról. A vezetékek fémköpenyei és fém védőcsövei nem lehetnek hozzáférhetők normál üzem esetén.
Leválasztás, kapcsolás és vezérlés
Szaunában csak 1) a szaunafűtő berendezés 2) 2-es sávban felszerelt és rögzített szerkezet kapcsoló- és vezérlőkészülékét szabad elhelyezni. Minden más vezérlő- és kapcsolókészüléket a szaunakabinon kívül kell elhelyezni. Ilyen például a világítás kapcsolója, amely a 3-as sávban van, a mennyezeten.
Összefoglalás
A jelen cikkben átvett, különleges helyiségekre vagy berendezésekre vonatkozó szabványi követelmények több tekintetben is hasonlóságot mutatnak. Egyrészt abban, ami miatt szükség van rájuk. Vizes környezetben az emberi test ellenállása csökken. Miért is?
Az emberi testen áthaladó áramnak két ellenállást kell leküzdenie. A bőr átmeneti ellenállását, és a belsőnk – nem az énünk! – ellenállását. A bőr átmeneti ellenállása sok mindentől függ, az egyik az, hogy mekkora felületen tud belépni az áram.
Ha a bőrünk vizes, akkor a keresztmetszet jelentősen nő, és ez a bőrünk átmeneti ellenállásának csökkenését eredményezi. Ezért tudnak 12 V-os akkumulátorral vallatni – persze a célszemély testfelületének megfelelő benedvesítése után. Márpedig medence, szauna, zuhanyzó, sőt, még kád használata során is statisztikailag alátámasztható, hogy a bőrünk nagy felületen vizes lesz.
A másik, az áramütés hatásának veszélyességét növelő tényező az, hogy a medence használatánál – hacsak az nem három méterrel a föld felett lebeg – igen gyakran előfordul, hogy a földön állunk, amikor kapcsolatba kerülünk ezen szerkezetekkel. Így az érintési feszültség gyakorlatilag a hibafeszültség lesz, ami a feszültség számára gondtalanul, zavartalanul, ellenállástalanul igen nagy áram formájában találhat végső nyugalomra a földben – rajtunk keresztül és velünk együtt.
A védelmi intézkedésekre vonatkozó alapelv is hasonló. Adottak helyek – sávok –, ahol az áramütés következményei súlyosabbak lehetnek. Ezért ezekben a sávokban fokozzák a védelmi intézkedéseket. Vagyis a szabványok meghatározzák a sávok nagyságát és elhelyezkedését – alapvetően azt figyelembe véve, hogy az emberi test mennyire, milyen valószínűséggel lesz vizes, nedves –, majd utasításokat adnak az adott sávokban megvalósítandó fokozottabb védelmi intézkedésekre.
Akár villanyszerelők vagyunk, akár felülvizsgálók, jó észben tartani, hogy ezeken a különleges helyeken vagy berendezéseken végzett munka során a legkisebb figyelmetlenség is súlyos balesethez, halálhoz vezethet.
A következő cikkünkben folytatjuk a különleges berendezésekre vagy helyiségekre vonatkozó követelményekre épülő szabványok fejtegetését.
BojlerDokumentálásFürdőszobaMSZ HD 60364SzabványokVillanyszerelés