Kézi vezérlések másképp
Relés ötletek és trükkök 46.
2024/3. lapszám | Porempovics József | 5623 |

A magas szintű technikai és technológiai fejlődés egyik jellemzője a minél kevesebb emberi beavatkozásra való törekvés. Ennek köszönhetően akár a legegyszerűbb, akár a bonyolultabb ipari, gyártási folyamatok is szinte teljes mértékben automatizálhatók. A különböző publikus videókon keresztül „bekukkantva” a gyárak, üzemek gyártási folyamatába mégis azt látjuk, hogy sürgés-forgás van a gyártósorok körül.
Természetesen elsősorban a laikusok gondolhatják úgy, hogy nincs is ránk, emberekre már szükség azon túl, hogy megalkotjuk ezeket az önálló intelligenciákat. Nem is kell messzebb mennünk, mint a jelenkor egyik népszerű és nagyszerű emberi alkotásáig, a mesterséges intelligenciáig. Mai ismereteink és tapasztalataink azt mutatják, hogy egyelőre az AI és más technológia sem képes helyettesíteni az embert emberi mivoltában. Nagyon úgy tűnik – és így van rendjén –, hogy egy jó ideig még szükség lesz emberi kezekre és agyakra.
Az irányítástechnikában előforduló villamossági, elektronikai megoldások sokasága bizonyítja az emberi beavatkozás szükségességét, mely kiterjedhet a folyamatok működtetésére, karbantartására, ellenőrzésére és a technikai háttér innovációjára egyaránt. A következőkben – a cikk első felében – a legegyszerűbb emberi beavatkozáshoz, a gépek kézi indításához adunk néhány, talán speciálisnak is nevezhető ötletet. A cikk második részében különleges világításkapcsolásokról lesz szó és egy kicsit „riasztózunk” is. A jól ismert hagyományos megoldások már mindegyik esetben beváltak és bizonyítottak, így ezekről nem sok szó esik majd.
A cikk még 15 740 karakternyi szöveget tartalmaz.
A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.
Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, itt tud bejelentkezni.
Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?
950 Ft-ért online bankkártyás fizetéssel, megvásárolhatja és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!
Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?
1950 Ft-ért online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.
Legyen ön is előfizetőnk!
A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.