Vízkár elleni védekezés elektronikai megoldásokkal
Relés ötletek és trükkök 18.
2021/5. lapszám | Porempovics József | 2795 |

„Drága kincsünk a víz” – halljuk, mondjuk, olvassuk és már-már talán a könyökünkön jönnek ki a közhelynek érzett szavak. Viszont, ha belegondolunk abba, hogy egyik legfontosabb lételemünkről van szó, akkor már nem is tűnik felesleges szólamnak, pláne akkor nem, amikor személyesen is megtapasztaljuk a víz pazarlását vagy éppen szennyezését, akár alacsonyabb, kisközösségi szinteken, akár globálisan is egyre nagyobb mértékben, sokszor puszta haszonszerzési lehetőségek mentén. Sajnos mi, villamossággal foglalkozó szakemberek valószínűleg nem válthatjuk meg a világot ezen a területen, de nekünk azért mindig van valami megoldás-féle a tarsolyunkban!
Vannak esetek, amikor előre nem látott folyamatok eredményeként olyan károk keletkeznek, melyek egy kis odafigyeléssel és befektetéssel – ha nem is elkerülhetők -, de csökkenthető mértékűek lehettek volna. Tipikusan ilyen hibaforrás lehet az elavult vízvezetékrendszer korrodált csöveinek kilyukadása, mely az elárasztott helyiségben lévő eszközök, készülékek meghibásodása mellett a falakat, aljzatokat is rongálja, nem beszélve a tetemesen megugró vízdíjról. De hasonló a helyzet a vízszolgáltatás kimaradása után nyitva maradt csapokkal, a mosó- vagy mosogatógép-lefolyó tömlőinek kilyukadásakor, továbbá megemlíthetjük pl. a medencegépészet aknáját is, mint potenciális vészforrást a vízzel való elárasztás szempontjából.
A következőkben körbejárunk néhány villamossághoz kötődő egyszerű, gyorsan és költséghatékonyan telepíthető módszert a csőtörésből, vagy nem várt vízárból eredő károk csökkentésére.
A cikk még 12 979 karakternyi szöveget tartalmaz.
A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.
Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, itt tud bejelentkezni.
Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?
950 Ft-ért online bankkártyás fizetéssel, megvásárolhatja és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!
Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?
1950 Ft-ért online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.
Legyen ön is előfizetőnk!
A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.