Elektronikus világítótestek
2019. október 31. | VL online | 2750 |
Minden rádiós jól ismeri a glimmlámpát (nevezik ködfénylámpának, csillólámpának, parázsfénylámpának) és tudja azt is, hogy nincs izzószála. A benne izzani látszó drótok valójában hidegek, a fényt a körte neongáztöltése sugározza ki. Világításra, piros színe miatt nem használjuk, de reklámcélokra a jól ismert neoncsővé nyújtva annál szívesebben. Más gázokkal töltött cső más és más színben fénylik.
A gázkisüléses világítócsövek gazdaságos üzemét fehér fénnyel párosították a fluoreszcens világítócsöveknél. Fluoreszkálásnak hívjuk azt a jelenségek, amikor bizonyos anyagok, ha fény éri őket, maguk is fényleni kezdenek, mégpedig más színben, mint amilyen színű a rájuk eső fény. Az ún. napfénycsövekbe olyan gázkeveréket töltenek, hogy lehetőleg minél többet leadjon a fehér színt együttesen alkotó színek közül a hiányzókat pedig úgy pótolják, hogy a cső belső falát olyan fluoreszkáló anyagokkal vonják be, amelyek éppen ezeket sugározzák ki.
A gázkisüléses világítás újabb változata az amglo-fény. Ennél a fénycső spirális alakú. A fellépő önindukció és (a menetek között) kapacitás úgy van méretezve, hogy az egész készülék impedanciája sokszorosa az ohmikus ellenállásának. Ezáltal az áramerősségnek kisebb hányadosa pocsékolódik hőenergiává, a lámpa hatásfoka javul. A spirális vége nyitott, az egész pedig szokásos lámpaburában helyezkedik el. Az egész bura a világításra szolgáló gázzal van töltve, de egyszerre csak a spirális csőben lévő gáz világít. Ez azután szabadon cserélődik a burában lévő többi gázzal. Ez az elrendezés (a gyártó amerikai cég szerint) igen hosszú élettartamot biztosít a fénytestnek. (Kb. 15 000 üzemóra, szemben a közönséges izzólámpa 1000-2000 órás életével.) Biztonsági jelzőlámpáknál (pl. vasúti üzemben) igen fontos az is, hogy az amglo-lámpa, ha már elöregedett, sok-sok üzemórán át fokozatosan veszíti el fényét, míg az izzólámpa szála egyszerre szakad el.
Különösen alkalmas ez az elektronikus világítási eszköz a fényképészek számára, villólámpának. Nálunk a Vacublitz-készüléket használják, ezt elektromos úton sütik ugyan el, a fényt azonban nem elektromos jelenség adja, hanem magnézium-fólia elégése. Ezért egy Vacublitz-körte csak egyszer használható. Ez egyrészt megdrágítja, másrészt olyankor is hátrányos, amikor gyors egymásutánban több felvételt kéne készíteni: a körtecsere időt rabol.
Amerikában ezért elektronikus világítótesteket (pl. a fentemlített amglo-rendszerűt) alkalmaznak. Egy ilyen, többezer villantásra alkalmas. A Nap fényénél kb. 100-szor erősebb fényt ád. Hátránya, hogy nagyfeszültséget igényel, tehát a tápláló telep áramát vibrátorral kell szaggatni, hogy a szükséges feszültségre feltranszformálható legyen. Így az egész berendezés meglehetősen súlyossá és nehézkessé válik. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy az amerikai fényképezőgépek többnyire behemót skatulyák (fototechnikájuk majdnem annyira el van maradva a mienk mögött, mint a mi rádiótechnikánk az övék mögött), hát bizony nem irigyeljük meg az amerikai fotoriportereket, akik ezzel a felszereléssel mozdonyokon, lámpavasakon, felhőkarcolóvázakon mászkálnak. Viszont az is igaz, hogy bámulatos éjjeli riportképeket csinálnak vele.
A pazarló, rövidéletű izzólámpa halálra van ítélve. Lehet azonban, hogy mégsem a gázkisüléses-fluoreszcens világítótest lesz az utódja, hanem egy másik elektronikus eszköz: a kristálylámpa.
Bay Zoltán professzor, az Egyesült Izzó vezérigazgatója és Szigeti György mérnök, (mindketten külföldön is ismert fizikusok) szabadalmaztatták az új fényforrást. Ez árammal átjárt karborundumból áll, amely a találmány szerint erős fehér fényt bocsát ki anélkül, hogy izzásig kellene hevíteni. Ez a körülmény arra enged következtetni, hogy az új lámpatípus is lényegesen áramtakarékosabb lesz az izzólámpánál, hiszen a hevítésre fordított energia kárba vész. Már 20-30 V-nál világít a karborundumkristály, tehát nem szükségesek a trafók, amelyek a fénycsövek felszerelését megdrágítják. Azonnal gyullad ki, nem néhány másodperc késéssel, mint pl. a higanygőzös fluoreszcenslámpa. Amellett olyan fényeffektusra is módot nyújt, amely eddig lehetetlen volt: nagy (több négyzetméteres!) összefüggő világító felület készítésére.
Ma még kísérleti stádiumban van, de ha a technikai kivitelezés nehézségeit sikerül legyőzni és az előállítási árat leszorítani: könnyen a jövő egyeduralkodó fényforrásává válhatik.
A cikk a Rádióvilág című szaklap III. évfolyamának 4. számában, 1948. áprilisában jelent meg. A cikket Münnich Antal írta.
A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. A VL elsődlegesen a villanyszereléssel, épületvillamossági kivitelezéssel foglalkozó szakembernek szól, de haszonnal olvashatják üzemeltetők, karbantartók, társasházkezelők és mindenki, aki érdeklődik a terület újdonságai, előírásai, problémái és megoldásai iránt.
A VL előfizetési díja egy évre 9950 Ft, amelyért 10 lapszámot küldünk postai úton. Emellett az előfizetőink pdf-ben is letölthetik a legfrissebb lapszámokat, illetve korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is, így 20 évnyi tudásanyagot vehetnek bírtokba.
