Megjelent a villámvédelmi szabványsorozat harmadik kiadása
2025/1-2. lapszám | Kruppa Attila | 1273 |

2024 október végén megjelent az EN 62305 villámvédelmi szabványsorozat harmadik kiadása, amely várhatóan MSZ EN IEC 62305 jelzettel hamarosan Magyarországon is bevezetésre kerül. Ez ugyan – szerencsére – nem jelenti azt, hogy rögtön alkalmazni is kell, de a téma iránt érdeklődőknek rövid áttekintést adunk a fontosabbnak ítélt változásokról, mielőtt a szabványsorozat részletesebb elemzésébe kezdenénk.
Miért kellett módosítani a szabványt?
A szabványok időnkénti felülvizsgálatát a használatban lévő szabvány alkalmazási tapasztalatainak visszacsatolása, esetleg új műszaki megoldások, új körülmények megjelenése egyaránt szükségessé és indokolttá teszi. Az EN 62305 szabványsorozat 2011-ben megjelent második kiadásának felülvizsgálata annyiban kétségkívül időszerű volt, hogy – amint arra a hazai gyakorlat is rámutatott – a szabvány egyes részei pontosításra, kiegészítésre szorulnak. Azonban az is igaz, hogy egy szabvány kisebb-nagyobb hibáit a gyakorlat kezeli, részben szakmai állásfoglalásokkal, részben a (jó értelemben vett) szokások kialakításával, részben pedig „megfeledkezve” a teljesíthetetlen követelményekről. Márpedig a 28/2011. BM rendelettel történt bevezetés óta eltelt 13 év tulajdonképp elég volt ahhoz, hogy a rutinfeladatok során felvetődő problémákat lekezeljük. (Többek között ezt a célt szolgálja a Villamos TvMI számos villámvédelmi vonatkozású része.)
A cikk még 17 895 karakternyi szöveget tartalmaz.
A teljes cikket bejelentkezés után olvashatja el,
ha ön előfizetőnk vagy megvásárolta a cikket vagy a lapszámot.
Ha van előfizetése, vagy már megvásárolta ezt a tartalmat, itt tud bejelentkezni.
Elolvasná ezt a cikket, de nem előfizetőnk?
950 Ft-ért online bankkártyás fizetéssel, megvásárolhatja és azonnal elolvashatja. A megvásárolt cikkhez a későbbiekben is korlátozás nélkül hozzáférhet. Legyen előfizetőnk és minden tartalmunkat korlátozás nélkül elolvashatja!
Csak ezt a lapszámot vásárolná meg?
1950 Ft-ért online bankkártyás fizetéssel, azonnal megvásárolhatja a lapszámot, amelyben ez a cikk olvasható, ezzel hozzáférést kap a szám összes cikkéhez, amit pdf formátumban le is tölthet.
Legyen ön is előfizetőnk!
A Villanyszerelők Lapja egy havi megjelenésű épületvillamossági szaklap, amely nyomtatott formában évente 10 alakommal jelenik meg. Válasszon papíralapú vagy digitális előfizetést! Előfizetőink korlátlanul hozzáférhetnek a korábbi számok tartalmához is.