Villanyszerelők Lapja

Villámvédelem

A tető éghetőségének meghatározása

a villámvédelmi kockázatkezelés során

2017. június 7. | Kruppa Attila |  570 | |

A tető éghetőségének meghatározása

A villámvédelmi kockázat nagyságát döntően befolyásolja, ezért a kockázatkezelés egyik legfontosabb paramétere a „tető éghetősége”. Fontossága ellenére az MSZ EN 62305-2 gyakorlatilag semmit nem ír arról, hogy mit is kellene a „tető” és az „éghető tető” alatt érteni. Cikkünkben ezt a kérdést járjuk körül a nemrég megjelent, a www.obovikop.hu oldalról szabadon letölthető Villámvédelmi kockázatkezelés című elektronikus kézikönyv alapján.

Kockázatkezelési paraméterek

A kockázatkezelési paraméterek az építményeknek olyan jellemzői, amelyek az MSZ EN 62305 szabványra és egyéb szakmai anyagokra (pl. a Villamos TvMI-re) támaszkodva számszerűsíthetők annak érdekében, hogy a kockázatszámítások elvégezhetők legyenek. A több tucatnyi paraméter értékének meghatározását az MSZ EN 62305-2 mellékletei tartalmazzák. Azonban bármennyire részletesnek tűnik is a szabvány, a paraméterekhez fűzött leírások gyakran elégtelennek, sőt ellentmondásosnak bizonyulnak ahhoz, hogy az értékeket megalapozottan lehessen kiválasztani. Bonyolítja ezt a helyzetet, hogy az értékadásnál nemcsak a különböző paraméterek logikai kapcsolatára kellene tekintettel lenni, hanem arra is, hogy – a villámvédelem tűzvédelmi vonatkozásai miatt – a villámvédelem (európai) és a tűzvédelem (hazai) szempontrendszere összhangban legyen. Ez annál is inkább kívánatos lenne, mert ilyen módon a kockázatkezelés a társtervezők (építész, tűzvédelmi tervező) adatszolgáltatására támaszkodhatna.

A „tető éghetősége” paraméter tulajdonképp a kockázatkezelés orvosi lova, amely jól szimbolizálja az említett problémákat. A gondok már akkor jelentkeznek, amikor a „tető” fogalmát szeretnénk meghatározni, és folytatódnak, amikor szembesülünk azzal, hogy a tető általában nem egy homogén szerkezet, sem vertikálisan (egy adott ponton, függőleges metszetében vizsgálva), sem horizontálisan (az építmény különböző részei felett vizsgálva). Az sem lebecsülendő nehézség, hogy amennyiben a tetőt éghetőnek feltételezzük – próbálván magunkat kímélni az időt rabló kutakodástól –, a kockázatkezelés végeredményeként többnyire olyan villámvédelmi fokozatú LPS kivitelezése szükséges, aminek a megrendelő csak ritkán örül, és ami szakmailag is nehezen indokolható.

A most megjelent kézikönyv mindezeket szem előtt tartva nyújt segítséget a kockázatkezelési paraméterek, köztük a tető éghetőségének meghatározására annak érdekében, hogy a villámvédelmi kockázatkezelések egységesebbek, átgondoltabbak lehessenek.  

A „tűz kockázata” paraméter

Kezdjük azzal, hogy a villámvédelmi szabványban igazából nincs is olyan kockázatkezelési paraméter, hogy a „tető éghetősége”. A tető éghetőségét ugyanis a „tűz kockázata” paraméter meghatározásánál kellene figyelembe vennünk, amint arra az MSZ EN 62305-2 C. mellékletének C.5 táblázatához fűzött 5. aprócska megjegyzés utal. Az, hogy a szabvány ennyire félvállról veszi a dolgot, nem teljesen érthető (hogy finoman fejezzük ki magunkat), nemcsak azért, mert a tető éghetősége (a „tűz kockázata” paraméter révén) döntően befolyásolja a kockázatkezelés végeredményét, de azért is, mert a tető éghetősége és a villámvédelem közötti kapcsolat még laikusok számára is nyilvánvaló. Megérdemelne tehát egy önálló paramétert. Most azonban hagyjuk figyelmen kívül ezt, és koncentráljunk a tető éghetőségének meghatározására.

A „tető” fogalma

Először is azt kellene pontosítani, hogy mit értsünk tető alatt. Az értelmezés problémája egyrészt abból fakad, hogy az – önmagában sem egységes – építészeti-tűzvédelmi szabályrendszerben nincs ilyen fogalom, hogy „tető”. Az építmények hétköznapi értelemben vett teteje – szem előtt tartva a villámvédelmi megközelítést is, vagyis azt, hogy az építményt érő villámcsapás milyen fizikai hatásokat válthat ki – a tetőfödém és a tetőszerkezet együtteseként értelmezhető. Ez a meghatározás a kockázatkezelés során akkor lenne elfogadható, ha a villámvédelmi szabvány a tető éghetőségét (valójában a tűz kockázatát), mint paramétert az építmény egészéhez, nem pedig annak részeihez (az övezetekhez) rendelné, és ezt a paramétert a számításoknál csak ott venné figyelembe (az ún. RB kockázati összetevőnél, amint arról korábban már írtunk a Villanyszerelők Lapjában), ahol ez logikus. Másrészt, a már említettek szerint az okozza az értelmezési problémát, hogy azoknál az övezeteknél, amelyek felett egy másik övezet helyezkedik el, a „tető” az emeletközi födémmel azonosítható. Ilyenkor – övezetet jellemző paraméterként – a „tető” éghetőségét az emeletközi födém jellemzőjeként kell kezelni.

1. ábra: Az „övezet feletti tető” – attól is függően, hogy az övezet az építményen belül hogyan helyezkedik el, ld. 2. ábra – lehet azonos a tetőfödém és a tetőszerkezet együttesével (az ábrán piros színnel kiemelve), vagy az emeletközi födémmel (az ábrán sárga színnel kiemelve).

A „tető” tehát építészeti-tűzvédelm szempontból a tetőfödém és a tetőszerkezet együttesével, vagy az emeletközi födémmel azonosítható, attól függően, hogy milyen annak az övezetnek az építményen belüli elhelyezkedése, amelynek tetejéről éppen szó van.

Ennek a kettősségnek a következményeként, és amiatt, hogy az övezeteket térben különálló helyiségek is alkothatják, előfordulhat, hogy egy övezet egyes részei felett tetőfödém, más részei felett emeletközi födém helyezkedik el (2. ábra).

2. ábra: Övezetek, és a „tető éghetősége” paraméter szempontjából hozzájuk tartozó (azonos színnel kiemelt) tető-, illetve emeletközi födémrészek. Ha egy övezet felett részben tető-, részben emeletközi födém van (az övezetet alkotó helyiségek egy része tetőfödém alatt, más része pedig emeletközi födém alatt helyezkedik el, lásd. pl. szürke, illetve sárga színnel jelölt övezet), akkor a tetőfödém éghetőségét kell figyelembe venni.

Ilyen „vegyes” kialakítások esetén a tető éghetőségét (az övezethez tartozó paraméterként) a tetőfödém megfelelő részének éghetősége alapján kell megadni, figyelmen kívül hagyva az emeletközi födémeket.

A tető egy pontjának éghetősége

A „tetőt” – akár a tetőfödém és a tetőszerkezet együttesét, akár az emeletközi födémet kell alatta értenünk – általában összetett rétegrend és szerkezeti kialakítás jellemzi, amelyben éghető és nem éghető anyagok vegyesen fordulnak elő. A szerkezeti felépítés e sokfélesége miatt az éghetőség meghatározására nagyon egyszerű módszer sajnos nem adható, ha a bevezetőben említettek szerint azt is elvárjuk, hogy a kockázatkezelés eredménye összhangban legyen a valós kockázattal. A tavaly módosított Villamos Tűzvédelmi Műszaki Irányelv (TvMI 7.2) ismerteti azt az értékelési eljárást, amely a tető födém és tetőszerkezet kialakításához felhasznált anyagok szabványos (MSZ EN 13501 szerinti) tűzvédelmi osztályozására támaszkodva értékeli a tető éghetőségét. Ennek lényege annyi, hogy a tető akkor sorolható a nem éghető kategóriába, ha alapvetően A1 vagy A2 tűzvédelmi osztályú anyagokból készülés egyéb (éghető) anyag nincs benne olyan mennyiségben, amely villámcsapás hatására a tető meggyulladását okozhatná. A TvMI módszere szerencsére nem túl bonyolult, és annak ellenére is az építészeti tűzvédelem szabályrendszerére vezeti vissza az éghetőség értékelését, hogy a villámvédelem szempontjából (a villám jelentette külső tűzhatás miatt) az építészeti tűzvédelemtől kissé eltérően kell megközelíteni a kérdést. Így lehetővé válik, hogy a tető éghetőségének meghatározása az építészeti rétegrendek alapján történjen meg. Ez csak annyiban szorul kiegészítésre, hogy amennyiben az övezet feletti tető az emeletközi födémmel azonosítható – amelynél a közvetlen villámcsapás veszélye már nem áll fenn –, a villámvédelmi és az építészeti szempontrendszer azonossá válik.

A kockázatkezelés szempontjából azonban nem a tető egyetlen pontjának, hanem egészének az éghetősége az érdekes.

A tető egészének éghetősége

A „tető” kialakítása horizontálisan vizsgálva egy-egy övezet felett többféle lehet, és ennek következtében a tető egyes részei lehetnek éghetők, más részei nem éghetők.

3. ábra: A vegyes kialakítású tetőt akkor kell éghetőnek tekinteni, ha az éghetőnek minősülő tetőfelület (TÉg) eléri a teljes tetőfelület (TT) 60%-át.

Az ezekre az esetekre vonatkozó eljárást ugyancsak a TvMI ismerteti, és ennek értelmében csak akkor kell a tetőt kockázatkezelés szempontjából összességében éghetőnek tekinteni, ha az éghetőnek minősülő tetőfelület eléri a teljes tetőfelület 60%-át. A TvMI-ben leírtakhoz annyit fűzhetünk, hogy azoknál az övezeteknél, amelyek felett részben tetőfödém, részben pedig emeletközi födém van (lásd a 2. ábrán, sárga és szürke színnel jelölve), az éghető / nem éghető tetőrészek arányát az övezethez tartozó tetőfödémen kell vizsgálni.

Mivel az építményt alkotó övezetekhez eltérő tetőrészek tartoznak, és ezekre külön-külőn kell megállapítani az éghetőséget, természetesen előfordulhat, hogy az övezetekhez a tűz kockázatának (amelyet a tető éghetősége közvetve meghatároz) különböző értékei tartoznak majd. Bár ez első pillantásra furcsának tűnhet, a kockázatkezelés szabványban lefektetett elveinek nem mond ellent, viszont logikusan kapcsolódik a tűzvédelem szabályrendszeréhez, és lehetővé teszi ésszerű, szakmailag is megalapozott villámvédelmi intézkedések levezetését a kockázatkezeléssel.     

A kockázatkezelés szabadsága

Az előbbiekben röviden bemutattuk, hogy melyek azok a lépések, amelyek elvezethetnek bennünket a kockázatkezelés egy paraméterének átgondolt értékadásához. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a fentebb (és az említett könyvben) leírtak alkalmazására nincs szigorú kötelezettség. A kockázatszámításhoz használható paraméterek javasolt értékei az MSZ EN 62305-2 szabvány tájékoztató jellegű B és C mellékleteiben vannak megadva, azoktól tehát szabadon el lehet térni. Ez a mozgástér csak néhány paraméter esetében csökken annak következtében, hogy a Villamos TvMI tartalmazza az értékadás szabályait – ide tartozik a „tető éghetősége” is, amelyet a TvMI a „tűz kockázata” paraméterhez kapcsolódóan a tárgyal. Ezzel együtt is azt mondhatjuk, hogy a kockázatkezelés során a tervező szabadsága alig van korlátozva. Mégsem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a kockázatkezelési paraméterek összefüggő rendszert alkotnak, ezért értéküket nem lehet önkényesen megválasztani anélkül, hogy a kockázatkezelés logikája szétesne.

MéretezésVédelemVillámvédelem